Az agy diabétesze

Január végén a Magyar Pszichiátriai Társaság XIV. Vándorgyűlésére – a rendezvény meghívott díszvendégeként – Sopronba látogatott René S. Kahn, az Utrechti Egyetem tanára, a szkizofréniakutatás nemzetközi szaktekintélye. A professzort e kór gyógyítását érintő aktualitásokról kérdeztük.

  Ismeri a szkizofréniaellátás magyarországi helyzetét?
  – Annyit tudok, hogy az állam korlátozza az ellátható betegek számát, és amennyiben az orvos túllépi az előre megállapított keretszámot, a biztosító nem téríti a terápia költségét az adott intézmény számára. Ugyanakkor az utóbbi időben lehetővé vált a korszerűbb gyógyszerek alkalmazása. Vannak az ellátásnak egyéb sajátosságai is?
  Egy felmérés szerint az antipszichotikumok forgalma 2007-ben 5 százalékkal elmaradt Magyarországon a korábbi évekétől.
  – Ha ez azt jelenti, hogy a betegek 5 százaléka kezelés nélkül maradt, annak súlyos következményei lehetnek. Az szkizofréniások hasonlóan életveszélyes helyzetbe kerülhetnek, mint a nem kezelt cukorbetegek – autóbalesetet okozhatnak, öngyilkosságot követhetnek el, agresszívvá vagy kábítószerfüggővé válhatnak, vagyis szenvedni fognak. Ez a helyzet elfogadhatatlan. Soproni előadásomban is az hangsúlyoztam: a terápia során a legfontosabb az, hogy a betegek az előírt gyógyszert életük végéig szedjék.
  Életük végéig – de a betegség mely fázisától kezdve?
  – A felismerés pillanatában azonnal meg kell kezdeni a terápiát, mégpedig azzal a készítménnyel, amelyet jól tolerál a beteg. Nincs idő hosszas mérlegelésre: a szkizofrénia az agy juvenilis diabétesze, ha nem kezelik, belehal a beteg.
  A pszichoterápia nem válthatja ki a kemikáliákat?
  – Nem hiszem, hogy a hagyományos értelemben vett pszichoterápia bármilyen mértékben is használna. A pszichoedukáció ennél lényegesen fontosabb. Esetleg a pszichoanalízistől, illetve a kognitív terápiától várható bizonyos javulás, de a gyógyszeres terápia az elsődleges. Százszázalékos biztonsággal állíthatom, hogy enélkül bármilyen más kezelés hatástalan.
  Javult a szkizofrénia társadalmi elfogadottsága Európában az utóbbi években? Hogy az ön példájánál maradjunk, közeledett a cukorbetegség társadalmi elfogadottságához?
  – Kezd tisztulni a mentális zavarokról alkotott társadalmi kép, és ide sorolhatjuk a szkizofréniát is. Bár ez ma inkább az Egyesült Államokra érvényes, azt hiszem, egy lassú, kelet felé irányuló tendenciának lehetünk tanúi. Az Egyesült Királyságban és Hollandiában is egyre több szó esik a lélek betegségeiről. Most kezdjük felismerni, hogy ez minden országban súlyos gondja az egészségügynek. Minden ötödik ember valamilyen mentális zavarban szenved. A szkizofrénia mindenki számára ijesztő állapot, ám alig ismeri valaki a mibenlétét. Az érintettek családtagjai nálunk, Hollandiában sem beszélnek a betegségről, a betegek pedig önmaguktól nem fordulnak orvoshoz. A szkizofrénia napjainkban stigma, sokkal inkább, mint a depresszió vagy a mánia. Ugyanakkor az Egyesült Államokban és a mi országunkban is jól működő szervezetek állnak a betegek életében óriási szerepet betöltő szülők rendelkezésére. Sokat tesznek a megbélyegzettség eloszlatásáért, és tájékoztatják a hozzátartozókat a betegség kezelhetőségéről és a gondozási lehetőségekről. n   Hollandiában a kórházon kívüli ellátásra helyezik a hangsúlyt?
  – Sokkal kisebb anyagi terhet – napi 1000 euró helyett körülbelül 50-et – jelent a betegek kórházon kívüli ellátása. Azoktól a helyzetektől eltekintve, amikor a felvétel elkerülhetetlen, nappali ellátó intézményekre, felügyeletet biztosító gondozóotthonokra és járóbetegellátásra igyekszünk támaszkodni a szkizofrénia kezelésében. Mivel a kórkép a betegek állandó és intenzív ellátását igényli, maximálisan törekszünk otthoni felügyeletükre vagy napi látogathatásukra is.
  Lát esélyt a betegek reszocializációjára?
  – Természetesen, a hozzátartozók bevonásával végzett pszichoedukációval, a betegek megfelelő gondozásával, illetve aktív közösségi terápiával. Mindazonáltal az ellátás első és legfontosabb pillérét a kórházon kívüli ellátásban is a gyógyszerek képezik. Ha ez elmarad, a betegek visszakerülnek a fekvőbeteg-ellátó intézményekbe. Az ellátás további fő pontja a pszichoedukáció és a szociális gondozás. Mindezek összességében akár 80-90 százalékban is megelőzhetik a relapszusok előfordulását. (A közösségi terápia szerepét elemző írásunkat lásd a 13. oldalon – a szerk.)
  A korai diagnosztizálást milyen eszközökkel lehetne elősegíteni?
  – A középiskolai szűrés megvalósítása meglehetősen körülményes és költséges, éppen ezért ezt most nem javaslom a magyarországi döntéshozóknak. Inkább azt tanácsolom, hogy egyelőre a megfelelő ellátásra ügyeljenek. Fontosabb, hogy a betegek érdekében a lakosság is tisztában legyen azzal, hogy ez az elmezavar az agy megbetegedése, mint ahogy az epilepszia is. Így az érintetteknek nem kell(ene) szégyenkezniük.
  Egyre többet tudunk a szkizofrénia genetikai hátteréről. Számíthatunk új terápiás célpontokra?
  – Igen, de ez még sok időbe telik. Számos kutatás folyik, ám a legtöbb esetben az agyi fejlődést, a sejtosztódást vagy a sejtkapcsolatokat befolyásoló génekre bukkanunk. Jó két évtizedre lesz szükség, míg ezekben az új összefüggésekben terápiás célpontokat láthatunk.