hirdetés

Átvették az irányítást, aztán meglepődtek

Számos, előre nem látható problémával szembesült az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) azóta, hogy május elsejével átvette az összes magyarországi betegszállítás irányítását, így bár még nem tökéletesen, de működik a rendszer - közölte Göndöcs Zsigmond, az OMSZ műveleti és szervezési igazgatója hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, tudósított az MTI.

Az igazgató elmondta: az országban több mint 90 betegszállító szolgálat működik, ezek többsége együttműködött, de néhányan a folyamatos egyeztetések ellenére sem örültek a változásnak. Példaként kiemelte, hogy Győr-Moson-Sopron megyében vasárnap az egyik betegszállító cég egy korábbi, a betegszállító cégek közötti megállapodással szemben azt közölte: csak a területileg hozzájuk tartozó betegszállításokat vállalják. Így a többi betegszállítást az OMSZ-nak kellett megoldania. Göndöcs Zsigmond hangsúlyozta: reméli, hogy a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületével sikerül mihamarabb, tárgyalóasztal mellett megoldani a kezdeti problémákat.

Az első napok adatai alapján hétköznaponként átlagosan 3500-4400, hétvégén 1500-1800 betegszállítási hívás érkezett a mentőszolgálathoz. Göndöcs Zsigmond elmondta, hogy az új rendszer kiépítése nyomán több műszaki zavar adódott, több kórházból például nem lehet az egységes betegszállító négyjegyű telefonszámát (1820) tárcsázni.

A 104-es hívószám problémáival kapcsolatban közölte: valóban volt fennakadás, például Pécsett, ahol egy markológép keresztülvágta a vezetéket, de a protokoll alapján rövid idő alatt mobiltelefonra irányították át a beérkező hívásokat.

A betegszállítás vonalainak terheltségét csökkenti az a webes felület, amelyen a regisztrált orvosok megrendelhetik a betegszállítást. A rendelésére jogosult több ezer orvos közül eddig mindössze 490-en regisztráltak a rendszerben, és 208-an adtak le kérést.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...