Apák és fiúk Oxfordban

Martin Amis: Koba, a rettenetes

A cím alapján biográfiára gondolhatnánk, Joszif Visszarionovics Sztálin életrajzára, hiszen ő viselte a mozgalomban a Koba nevet. Mégsem erről van szó, Martin Amis könyve csak vázlatosan kíséri végig a nagy diktátor életútját, inkább a szovjet rendszer kialakulására, legkivált pedig a terrorra koncentrál. És természetesen folyvást összeveti a hitleri és a sztálini terrort, utóbbiról Vitalij Sentalinszkij meghatározását is idézhetné: „a Gulag a kemencék nélküli Auschwitz”, mégsem teszi. De míg a német diktatúrát nagyjából érti, a szovjet terrorra Amis képtelen magyarázatot lelni; nem csoda, ha jól sejtem, ez eddig még senkinek sem sikerült.

Az M. Nagy Miklós által gondosan fordított kötet a legvalószínűtlenebb történetek tárháza. Olvassuk, és örvényként fog el a felfoghatatlanság érzete. Ilyen értelemben tökéletesen olvashatatlan könyv, túl van a valóság birodalmán, nem lehet mit kezdeni vele. A rémségeket nem merem idézni. Inkább a zsarnokság mindennapi életének pokoli humorát. Mivel a Cseka ragaszkodott az éjszakai letartóztatásokhoz, ez „logisztikai nehézséget okozott a sűrűn tisztogatott Pétervár/Leningrádban a sarkvidéki nyár rövid éjszakáinak idején. A szemtanúk úgy írják le a sötétség két vagy három óráját, mint a rabomobilok valamiféle monte-carlói ralijét.” Na ja, a tervszámok köteleztek. Vagy: 1937-ben népszámlálást tartottak, és Sztálin kijelentette, 170 milliós eredményre számít. Amikor az összeg 163 millió lett, kivégeztette a teljes Népszámlálási Bizottságot, mivel azok „áruló módon a Szovjetunió lakosságának csökkentésén mesterkedtek”. Szolzsenyicin Gulag-könyvéből jól ismert a vidéki pártbizottság esete, amikor a gyűlés végén a Sztálint éltető tapsot senki nem merte abbahagyni, aztán aki tizenöt perc után vette magának a bátorságot, tíz évet kapott. Amis története abszurdabb: „Létezett akkoriban egy gramofonfelvétel Sztálin egyik hoszszabb beszédéről. Nyolc lemezoldalt töltött meg, pontosabban hetet, mert a nyolcadikon nem volt más, csak taps.” Már a Szolzsenyicin-esetet is kétkedve fogadja az ember, a lemezest pedig alig hiszi el. Ám éppen ebben rejlik az efféle könyvek veszélye; Kosztolányi szavaival élve, a rosszból is megárt a sok, ennyi iszonyatot már a valószínűtlen birodalmába helyez az olvasó. Vagy nevetni kezd.