Amputációra ösztönöz a finanszírozás

Az utóbbi években egyik kormányzat alatt sem sikerült alapvető javulást elérni az érsebészet állami egészségügyi finanszírozásában, a rekonstrukciós érműtétekért a kórházak általában nem kapnak annyi finanszírozást, amennyibe a beavatkozás kerül – áll a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete Érsebészeti Szekciójának közleményében. A legjellemzőbb adat, hogy egy combközépi amputációért többet fizet a biztosító, mint a végtag megmentését célzó, az elzáródott verőeret áthidaló műér beültetéséért vagy saját érből elkészített áthidalás elvégzéséért.

A 2016 augusztus 1-én megjelent új HBCS finanszírozás változása nem vette figyelembe az érsebészeti-angiológiai radiológiai szakmai közösség elmúlt években beadott javaslatait. Ennek következtében továbbra sem várható javulás: az intézmények nem érdekeltek gazdaságilag az érbetegek ellátásában.

A centralizációra illetve megfelelő progresszivitású szintek megállapítására tett szakmai javaslataink egyelőre nem találtak meghallgatására az egészségügyi kormányzat részéről.

Magyarországon a születéskor várható élettartam 2010-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 74,7 év volt (férfi: 70,7 nő:78,6 év). Ezzel csupán Litvániát, Lettországot, valamint Romániát és Bulgáriát sikerült megelőzni az Európai Unió (EU) 27 tagállamából. Ennek a kedvezőtlen ténynek egyik fő oka, hogy igen magas a korai, azaz a 65 éves életkor előtt bekövetkező halálozások aránya. A vezető halálokok között a keringési rendszer betegségei állnak, ez felelős a halálozások feléért.

A halál közvetlen oka a szív koszorús ereinek meszesedése, de ezen betegeknek nem csak a koszorús erein vannak szűkületek, hanem az agyi-, hasi-, alsóvégtagi ereiken is. A magas halálozáson kívül az előrehaladott érelmeszesedés az életminőséget, ezzel együtt a munkaképességet rontja, jelentős terhelést jelentve a családok és a társadalom számára egyaránt. Az alsóvégtagi érszűkület a járástávolság csökkenésével, majd a folyamat előrehaladásával, nyugalmi fájdalommal, a vérhiányos állapotból kialakuló szövetelhalással járhat. Annak érdekében, hogy a szövetelhalás miatt felszabaduló káros anyagok, a folyamatos gyulladás okozta keringési megterhelés ne okozza a beteg halálát, végül amputációra lehet szükség. Az alsó végtagi amputációszintjének megválasztásakor figyelembe kell venni, hogy olyan helyen történjen a műtét, ahol a sebgyógyuláshoz megfelelő vérellátás van. Ha ez a szakasz a lábszáron, közvetlenül a térd alatt van, vagy a combon, akkor major (nagy) amputációról beszélünk. Ezekben az esetekben a beteg életminősége, életkilátásai lényegesen rosszabbak, rehabilitációjuk nehezebb, kezelési költségeik minden tekintetben magasabbak.

Tavaly jelent meg dr. Kolossváry Endrének és szerzőtársainak egy fontos közleménye az Európai Érsebészeti Társaság lapjában. Magyarországon a major amputációk száma a vizsgált időszakban (2004-2012) nem változott.

Megfelelő statisztikai módszerekkel az EU egyéb országainak adataival összevetve a major amputációk száma kiemelkedően magas, közel háromszorosa más EU országok adataihoz képest.

Az utóbbi években egyik kormányzat alatt sem sikerült alapvető javulást elérni az érsebészet állami egészségügyi finanszírozásában. Az érsebészek jelentős része munkaidejének egy részében hasi sebészeti műtéteket végez, magánpraxisban visszereket kezel, illetve elhagyja az országot. Utánpótlás alig van, a gyakorló érsebészek átlagéletkora igen magas, a közeljövőben sokan mennek nyugdíjba.

Az érgyógyászat komplex feladat, amely az érsebészeken kívül más társszakmák, többek között belgyógyászat, radiológia, neurológia és intenzív terápiás ellátásban jártas szakorvosok közös munkáját igényli. Egyre ritkább hazánkban az az intézmény, ahol ezek együttes, magas színvonalú tevékenysége elérhető, a szükséges műszerezettség és fogyóanyag-igényre a megfelelő források megtalálhatóak.

Az ellátó rendszer hiányosságai mellett, egyéb tényezők is szerepet játszanak a magas amputációs szám kialakulásában és fennmaradásában. A teljesség igénye nélkül felsorolunk, néhány kiemelkedően fontos tényezőt: a magyar lakosság egészségügyi tájékozatlansága, az alapellátás súlyos hiányosságai, a betegutak tisztázatlansága, az érszűkület jellegénél fogva gyakran sürgető ellátást igénylő jellege, a közelmúltban megjelent, – anyagi haszonszerzés reményében – állítólagos gyógyító tevékenységet végző csoportok, vállalkozások szabályozásának és felügyeletének teljes hiánya miatt a megfelelő kezelés gyakran megkésik.

Az érgyógyászattal foglalkozó szakmai vezetés évek óta küzd a fenti tényezők megváltoztatása és javítása érdekében (felvilágosító programok, Érszűkület napja, háziorvosok képzése, centralizálási és szervezési javaslatok az egészségpolitikai vezetés felé, az angiológia önálló szakvizsgával elismert jelentősége, az érsebészet első szakvizsgaként történő átminősítése, illetve hiányszakmaként történő elfogadása, együttműködés az invazív radiológus kollégákkal). Ezek azonban eddig nem érték el a kívánt eredményt, melynek oka az érgyógyászati ellátás korszerű átszervezésének az elmaradása, valamint az orvosok és kórházak rossz finanszírozása.