hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Állítsák fel őket a képernyők elől!

A kormányoknak és az élelmiszeriparnak is van feladata a táplálkozással összefüggő betegségek elleni küzdelemben – idézi a WHO európai igazgatóját az MTI.

A kormányoknak nagyon fontos szerepük van a szükséges szabályozás megvalósításában, így például az élelmiszerek összetételének jelölésére vonatkozó szabályozással kapcsolatban - mutatott rá Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója egy bécsi sajtótájékoztatón. Az élelmiszeripart az élelmiszerek jobb feliratozása terén viselt felelősségére figyelmeztette, és arra, hogy csökkenteni kell a gyerekek kitettségét a magas cukor-, illetve zsírtartalmú élelmiszerek reklámjainak. "Ez az ipar és a kormányok közötti együttműködést igényel" - jelentette ki.

A csütörtökön kezdődött kétnapos miniszteri szintű WHO-konferencia egyik legfontosabb ajánlása várhatóan a gyerekkori túlsúlyosság és elhízás elterjedtségének csökkentésére vonatkozik majd. "Gyerekeink túl sokat ülnek a televízió és a számítógép előtt, többet kell tenni ez ellen" - figyelmeztetett az igazgató.

Joao Breda, a WHO európai programigazgatója rámutatott, hogy a vállalatok egyre gyakrabban használják reklámozásra a közösségi médiát. Míg például a televíziós reklámok terén több európai ország már jó szabályozással rendelkezik, a közösségi médiában is szükség lenne ezen a téren kezdeményezésekre - vélekedett.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink