hirdetés

Államival váltják ki a maradék magánszolgáltatást is

Az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a háziorvosi rendszer fejlesztésével akár öt-tízezer ember életét lehetne megmenteni évente – mondta a kancelláriaminiszter egy lakossági fórumon.

Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette Lázár János Hódmezővásárhelyen, a Csúcsi Olvasókörben rendezett lakossági fórumon. Hozzátette, a kormány az elmúlt években több mint 500 milliárd forintból felújított egészségügyi infrastruktúrát úgy akarja felhasználni, hogy minél magasabb színvonalú ellátást kapjanak az emberek. Szeretnék elérni, hogy az emberek egyre hosszabb időt tölthessenek el egészségesen, a várható élettartam pedig 2020-ra két-három évvel növekedjen, a nők esetében 80, a férfiaknál 72-73 évre.

A politikus úgy kalkulált, hogy az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a háziorvosi rendszer fejlesztésével akár öt-tízezer ember életét lehetne megmenteni évente. Hangsúlyozta ugyanakkor az egyén felelősségét is. Úgy fogalmazott, rá kell venni az embereket arra, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, és fel kell hívni figyelmüket a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire is.

Lázár János tudatta, a Fidesz-KDNP évnyitó frakcióülésén téma lesz az egészségügy.  Megismételte álláspontjukat: az egészségügy nem üzlet, nincs helye benne a profitnak.

A kórházak állami kézben maradnak, ahol nincs helye a fizetős szolgáltatásnak. A jövőben a maradék „magánérdekű” fizetős szolgáltatást is ki fogják váltani államival.

Bárki létrehozhat magánkórházat, ám ennek finanszírozását nem várhatja az OEP-kasszától – mondta a miniszter.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...