Álcázott hipertónia, feltáruló tények

  Minél több összetevője áll fenn a metabolikus szindrómának, annál kevésbé valószínű, hogy sikerül a kívánatos vérnyomáscsökkenést elérni. Bár ilyenkor egyre több antihipertenzív szert alkalmazunk, nem biztos, hogy ez jó megoldás.

  A hipertónia kezelésének eredményessége messze elmarad a kívánatostól. A hazai Hipertónia Regiszter adataiból készült 2007-es felmérés alapján ugyan elmondható, hogy az Éljen 140/90 alatt program hatására két év alatt újabb ötvenezer hipertóniás beteg esetében sikerült elérni a 140/90 Hgmm alatti célértéket, azonban továbbra is elkeserítők a diabéteszes és a prediabéteszes betegek eredményei.
  Nem tisztázott például, hogy a metabolikus eltérések hogyan befolyásolják a magas vérnyomás kezelését. A Journal of Hypertension novemberi számában (2007;25: 2296–2300) a metabolikus kockázati tényezők és a hipertónia eredményes kezelése közötti összefüggést vizsgálta egy olasz munkacsoport. Központjukban több mint 4500 (átlagosan 51 éves) felnőtt adatait tekintették át, akiknél rendelkezésre álltak a metabolikus állapotra és a kardiovaszkuláris státusra vonatkozó adatok, de nem állt fenn szív- és érrendszeri betegség. A magas vérnyomást akkor tekintették megfelelően kezeltnek, ha fekvő helyzetben 140/90 Hgmm alatti értéket mértek.
  Metabolikus szindrómát 1444 felnőttnél (32 százalék) regisztráltak – náluk (a tünetcsoportban nem szenvedőkhöz képest) 43 százalékkal nagyobbnak bizonyult a nem megfelelő mértékű vérnyomáscsökkentés valószínűsége. A metabolikus szindróma kedvezőtlen hatása függetlennek bizonyult a többi kockázati tényezőktől. Az antihipertenzív kezelésben nem részesült 728 beteg esetében ugyanilyen tendenciát észleltek. Minél több összetevője állt fenn a metabolikus szindrómának, annál kifejezettebb volt a magas vérnyomás nem megfelelő kezelésének valószínűsége. Minél több gyógyszert rendeltek a magas vérnyomás kezelésére, annál valószínűbb volt, hogy nem sikerül elérni a kívánatos vérnyomásértéket. A tanulmány megerősíti: a nem megfelelően kezelt magas vérnyomás előfordulási gyakorisága összefügg a metabolikus szindróma fennállásával.
   További tisztázatlan kérdés a hipertóniával – illetve annak különféle formáival – összefüggő kardiovaszkuláris események gyakorisága. Egy frissen publikált metaanalízis (J Hypertens 2007;25:2193–2198) szerzőinek célja ennek az incidenciának a meghatározása volt fehérköpeny- hipertóniában, álcázott hipertóniában (amikor az orvosi rendelőben minden alkalommal normális a vérnyomás, de ambuláns vérnyomás-monitorozás során magas), tartós magas vérnyomás és normális vérnyomás esetén. Olyan hét tanulmány 11 ezer betegének adatait tekintették át, amelyekben megadták az egy elemzésen belül bekövetkezett kardiovaszkuláris események korrigált relatív kockázatát a felsorolt betegcsoportoknál. Minden hipertóniatípusra kiszámították a teljes kockázati arányt. Az orvosi rendelőben mért vérnyomás esetén a 140/90 Hgmm, a rendelőn kívül mért vérnyomás esetén a 135/85 Hgmm volt a magas vérnyomás küszöbértéke. Az induláskor átlagosan 63 éves betegeket 8 éven át követték. Ez idő alatt 912 elsődleges kardiális végpont (halálos, nem halálos kardiovaszkuláris esemény) következett be. A normális vérnyomásúakhoz képest a kockázati arány fehérköpeny-hipertóniában 1,12, álcázott hipertóniában 2, tartósan magas vérnyomás esetén 2,28 volt. A metaanalízis adatai szerint a kardiovaszkuláris események gyakorisága nem különbözik szignifikáns mértékben normális vérnyomás és fehérköpenyhipertónia esetében, ugyanakkor a prognózis lényegesen kedvezőtlenebb az álcázott hipertónia – a statisztikai adatok szerint a hipertóniás betegek 10-15 százalékánál áll fenn ez a forma – és a tartósan magas vérnyomás fennállásakor.