A vér glükózszintje befolyásolja az emberek döntéshozatali folyamatát; megfontoltabban választottak egy tanulmányban azok, akiknek magasabb volt a vércukorszintje – közölték amerikai kutatók a Psychological Science című szaklapban.
Xiao-Tian Wang és Robert D. Dvorak, a Dél-Dakotai Egyetem kutatói 65 egyetemistával végeztek teszteket. Az önkénteseknek választaniuk kellett egy kisebb összegű, azonnal megkapható nyeremény vagy egy nagyobb pénzösszeg között, amelyhez azonban csak később juthattak volna hozzá.
A tesztalanyok egyik fele éhgyomorra, alacsony vércukorszinttel válaszolta meg a kérdőívet, a másik fele vagy cukros, vagy édesítőszeres, koffeinmentes üdítő elfogyasztása után. Mindegyikük vércukorszintjét mérték a kísérlet kezdetén és az ital elfogyasztása után.
„A cukros üdítő elfogyasztását követő 10 percen belül a résztvevők érdeklődése megnőtt a nagyobb, jövőbeni jutalom iránt” ” összegezte eredményüket dr. Wang kutatásvezető. A pszichológus szakember hozzátette: az már ismert volt, hogy magasabb vércukorszinttel tovább tud várakozni valaki az evéssel, tehát az étkezéssel kapcsolatos viselkedést befolyásolja a vércukorszint. Vizsgálatuk azonban megmutatta, hogy az egyén döntési folyamatára is hatással van vércukorszintje.
A kutatók megállapították, hogy a nagyobb jutalom reményében türelmesebben vártak azok, akiknek a vércukorszintje magasabb volt, és fordítva, impulzívabb döntést hoztak az azonnali, ám kisebb nyereségért azok, akiknek alacsony volt a glükózszintje. Eredményük alapján a szakemberek úgy vélik, hogy bizonyos állapotok, például a szerencsejáték-szenvedély esetleg kontrollálható lenne a megfelelő vércukorszint fenntartásával.
Az immunológiai hasonlóság értékelésére javasolnak új eljárást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai, a módszer a hatékonyabb vakcinák tervezését is segítheti.
Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...
A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...