hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Ajánlást adott ki a WHO az MI felelősségteljes használatáról

Az Egészségügyi Világszervezet szeretné, ha az MI rendszereket minél többen használnák, de csak bizonyos feltételek mellett. A Rakéta cikke.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) október 19-én jelentette meg azt az összefoglaló jellegű dokumentumát, amelyben a mesterséges intelligencia rendszerek egészségügyben való használatának kérdésében foglalnak állást, pontosabban az MI biztonságos működésének feltételeit részletezik. A szervezet szerint fontos, hogy szükség esetén a mesterséges intelligenciára alapozott eszközök minél gyorsabban eljussanak azokra a helyekre, ahol életmentő fontosságúak lehetnek, de fontos a megfelelő szabályozásokkal kordában tartani a technológiát, hogy az érzékeny adatokkal ne lehessen visszaélni.

Az új útmutató támogatja az országokat, hogy hatékonyan szabályozzák a mesterséges intelligenciát, kihasználják a benne rejlő lehetőségeket, akár a rák kezelésében, akár a tuberkulózis detektálásában, miközben minimalizálják a kockázatokat", mondta el Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A WHO álláspontjának egyik kiemelt sarkpontja, hogy a páciensek egészségügyi adatainak terén az óvatosság fontos szempont, mivel ezek az adatok a legszemélyesebb jellemzőket árulják el az emberekről és ezért kezelésük a legmagasabb szintű védelmet igényli. Ennek elérése érdekében már a fejlesztés alatt figyelembe kell venni a jogi szabályozásokat és a fejlesztőknek tisztában kell lenniük az alkalmazások leendő használóinak (az adott országoknak) a helyi előírásaival is. Az MI programok fejlesztésének kezdeteitől a termék teljes életciklusán át lényeges a nyomonkövethetőség is.

Az MI-rendszerek, főként a nagy nyelvi modellek (LLM) betanítása során rengeteg nyilvánosan elérhető adatot táplálnak be a rendszerbe, hogy az algoritmusok megtanulják kezelni, osztályozni, felismerni a mintákat és minden szükséges feladatot elvégezni ezek alapján, azonban az egészségügyi területen (akárcsak bárhol máshol) a túlságosan "egysíkú" forrásból szerzett adatok részrehajláshoz vezethetnek. A WHO szerint emiatt az adatok minőségének növelése és adott esetben az adatbázisok bővítése is elengedhetetlen része a megbízható MI építésének.

A WHO előrejelzése alapján a mesterséges intelligencia az egészségügyben elsősorban a klinikai tesztek segítését, az orvosi diagnózisok pontosságának növelését, a személyre szabott kezeléseket és az egészségügyben dolgozók tudásának és képességeinek erősítését támogatja majd, potenciálisan átalakítva az egész egészségügyi szektort. Az MI megbízhatóságával kapcsolatos kérdésekre a szervezet már korábban is felhívta a figyelmet, mikor májusban felhívást fogalmazott meg a mesterséges intelligencia etikus használatáról. A nagy nyelvi modellekkel működő platformok, például a ChatGPT szerepe tagadhatatlan, de "alapvető fontosságú, hogy a kockázatokat gondosan felmérjük, amikor az LLM-eket alkalmazzuk", jelezte akkor a WHO.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: raketa.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!