hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

 

Agy-díjas találkozó Szegeden

Ismét Nobel-, és Agy-díjas kutatókkal találkozhatnak szerdától a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei a Tisza-parti városban.

A Nobel-díjasok és tehetséges diákok tizenegyedik találkozóján a tudományos elismeréssel 1991-ben kitüntetett Bert Sakmann, a program képzési igazgatója, valamint az Agy-díjas (Brain Prize) Arthur Konnerth beszélget és tart előadást az élettudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak és egyetemistáknak. A találkozó keretében a diákok laboratóriumi gyakorlatokon, előadásokon és szemináriumi foglalkozásokon is részt vesznek.

A tudósakadémiát Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között – a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan  végigkísérő programot, mely képes arra, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával. A hazai és nemzetközi mentorok részvételével működő rendszer már ötödik éve sikerrel működik Szegeden, a cél az, hogy az országból és a határon túlról évente ötszáz tehetséges fiatal érkezzen a Tisza-parti városba.

Bert Sakmann német fiziológus 1991-ben Erwin Neher-rel együtt nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat a sejtek egyedi ioncsatornáinak működését vizsgáló felfedezéseiért és a folt-feszültségzár (patch clamp) méréstechnika kidolgozásáért. A kutató 2015 óta képzési igazgatóként vesz részt a Szegedi Tudósakadémia munkájában.

Buzsáki György az Agy-díjat 2011-ben nyerte el két másik kollégájával, Freund Tamással és Somogyi Péterrel együtt a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért.

A kezdeményezés részeként 2013-ban megalapították a Szent-Györgyi Talentum Díjat, melyet az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért ítélnek oda. Emellett feltétel, hogy a díjat olyan szegedi tudós kapja, aki  a díj névadójához, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan  a felfedezéséhez kapcsolódó kutatói munka jelentős részét a Tisza-parti városban végezte. Az elismerést csütörtök este gálaműsoron adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink