hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Áder János elrendelte a jogviszonyról szóló törvény kihirdetését

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán megjelent közleményben az államfő azt írta: a törvénnyel szemben megalapozott alkotmányos kifogás nem támasztható, a még nyitott kérdésekre a végrehajtási rendeletek a törvény hatályba lépéséig választ adhatnak.

Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami az egészségügyi dolgozók, orvosok munkavégzésének feltételeit, munkájuk megbecsülését és az egészségügyi tevékenység több területét érinti.

Az előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé - mutatott rá közleményében az államfő, hozzátéve, hogy  a törvényt az Országgyűlés kivételes eljárásban, minden ellenzéki párt támogatásával, egyhangúlag fogadta el.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink