hirdetés

AB: adatkezelő nem kötelezhető új adatok előállítására

Az adatkezelő nem kötelezhető új, minőségileg más adatok előállítására, kiválogatására, statisztikák, kimutatások készítésére, mondta ki Alkotmánybíróság (AB) pénteken közzétett határozatában.

A konkrét ügyben az indítványozó tudományos kutatás részeként közérdekű adatigényléssel kérte a Kúriától a legalább hét éve tartó polgári peres eljárások listáját és adatait, így például az ügyszámokat, a keresetlevél benyújtásának időpontját, jogi személyek esetében a peres felek nevét. A legfőbb bírói fórum megtagadta a kért információk kiadását arra hivatkozással, hogy a keresetlevél benyújtásának időpontját nem tartja nyilván.

Az AB hangsúlyozta: nem tagadható meg a nem visszaélésszerűen gyakorolt adatigénylés arra hivatkozással, hogy teljesítése többletmunkával, idő- és költségráfordítással jár. Ám ettől elkülönítendő az, amikor az adatigénylés már nem egy többletmunkával kikereshető adatra irányul, hanem arra, hogy az adatkezelő új adatokat szerezzen be, vagy az általa kezelt adatokból válogasson, minőségileg más adatot, statisztikát, kimutatást állítson elő.

Az AB állandó gyakorlatának megfelelően kiemelte az információszabadság jelentőségét, és rámutatott arra, hogy a bírói igazságszolgáltatás mint különálló hatalmi ág működésének nyilvánossága alapvetően nem különbözik más, közpénzből finanszírozott szervezetekétől. Ezen belül a Kúria alapfeladata a bíróságok joggyakorlatának egységesítése és a rendkívüli jogorvoslatok elbírálása. A keresetek beadásának időpontja, az eljárások időtartama – bár kikövetkeztethető a bírósági aktákból , nem a Kúria tevékenységével vagy közfeladatával összefüggő adat.

Mindezek miatt az AB elutasította az alkotmányjogi panaszt és kimondta: a közfeladatot ellátó szervezet azokat a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokat köteles kiadni, amelyek jellemzőek tevékenységére, illetve azzal összefüggésben keletkeznek. Ugyanakkor nem köteles új adatokat tartalmazó adatsorokat előállítani, az adatigénylő helyett leválogatni a hozzáférhető adatokat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...