Továbbképzés
A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából
2010. január 06. 12:41
A British Medical Journal (BMJ); a Lancet; a Journal of the American Medical Association (JAMA) és a New England Journal of Medicine (NEJM) aktuális számainak tartalmából ajánljuk.
British Medical Journal (BMJ)
A 20 mérföld/órás sebességkorlátozás hatása a közlekedési balesetek számának alakulására Londonban 1986 és 2006 között: idősoros elemzés
2009;339:b4469
C. Grundy és munkatársai a rendőrség földrajzi kóddal ellátott adatainak felhasználásával végezték megfigyeléses vizsgálatukat. A vizsgálat kiterjedt mindazokra az útszakaszokra, ahol 1986 és 2006 között legalább egy, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. A közlekedési balesetek számának csökkenő tendenciáját korrekcióba véve azt kapták, hogy azokon az útszakaszokon, ahol 20 mérföld/órás (32 km/h) sebességkorlátozást vezettek be, 41,9%-kal csökkent a közlekedési baleset okozta személyi sérülések száma. A csökkenés mértéke a kisebb gyermekek korcsoportjában volt a legnagyobb. A halálos és a súlyos sérülések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a könnyű sérüléseké. A személyi sérülések száma a 20 mérföld/órás zónával szomszédos útszakaszokon is csökkent, bár ott csak átlagosan 8,0%-kal.
A vénás tromboembóliás betegség műtét utáni kockázatának időtartama és mértéke középkorú nők körében: prospektív kohorszvizsgálat (Million Women Study)
2009;339:b4583
S. Sweetland és munkatársai 947 454 középkorú nő adatait elemezték, a követési idő alatt műtéten 239 614 fő esett át. Az operált betegek közül vénás tromboembólia miatt 5419-en kerültek kórházba, és 270-en haltak meg a kórházba szállítás előtt. A műtéten átesett középkorú nők a műtétet követő 6 hét alatt hetvenszer akkora valószínűséggel betegedtek meg vénás tromboembóliás kórképekben, mint azok, akiken nem végeztek műtéti beavatkozást. Az egynapos műtéteket követő 6 hétben a kockázat 9,6-szeres volt a vénás tromboembóliás betegség relatív kockázata. A műtét utáni 7. és 12. hét között kisebb, de még mindig jelentősen megnövekedett kockázatot találtak (relatív kockázat: 19,6, illetve 5,5). A kockázatnövekedés hasonló volt a tüdőembólia (n=2487) és a mélyvénás trombózis (n=3529) tekintetében. A posztoperatív kockázat nagymértékben függött a műtét típusától. A legnagyobb kockázatnövekedéssel a csípő-, illetve térdprotézisműtétek, valamint a daganatos betegség miatt végzett műtétek jártak – az előbbiek a műtét utáni 6 hétben 220-szorosára növelték a vénás tromboembóliás betegség kockázatát. Nagy-Britanniában a nem műtött populációban 6200 nő közül egy kerül kórházba vénás tromboembóliás betegség következtében 12 hét alatt. A csípő- vagy térdprotézisműtéten átesettek között 1:45 ez az arány.
Felnőttkori kardiológiai kimenetel gyermek- és serdülőkori daganatos betegségek túlélői körében: a Childhood Cancer Survivor Study kohorsz adatainak retrospektív elemzése
2009;339:b4606
D. A. Mulrooney és munkatársai 14 358 olyan beteg adatait elemezték, aki életben volt legalább 5 évvel a 21 éves korig diagnosztizált daganatos betegség (leukémia, agydaganat, Hodgkin- vagy non-Hodgkin-limfóma, veserák, neuroblastoma, lágyszöveti sarcoma, csontrák) 1970 és 1986 között történt felismerése után. A kontrollcsoport a betegek 3899 testvéréből állt. A daganatos betegségek túlélői között szignifikánsan gyakoribb volt a pangásos szívelégtelenség, a szívizominfarktus, a pericardium-betegség és a szívbillentyű-betegség. A 250 mg/m2-nél nagyobb dózisú antraciklin-kezelés 2–5-szörösére növelte a pangásos szívelégtelenség, a pericardium-betegség és a szívbillentyű-betegség kockázatát az antraciklinnel nem kezelt betegekkel összehasonlítva. A szív 1500 centigrayt elérő vagy meghaladó sugárexpozíciója 26-szorosára növelte a pangásos szívelégtelenség, a szívizominfarktus, a pericardium-betegség és a szívbillentyű-betegség kockázatát a sugárkezelésben nem részesült betegekkel összehasonlítva. A kedvezőtlen kardiális kimenetel kumulatív incidenciája a daganatos betegség diagnózisát követő 30. évig nőtt.
Orális antidiabetikumot szedő, 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek kardiovaszkuláris kockázata és összesített halálozása: retrospektív kohorszvizsgálat a brit alapellátási kutatási adatbázis alapján
2009;339:b4731
I. Tzoulaki és munkatársai 91 521 diabeteses betegről gyűjtöttek adatokat a brit alapellátási kutatási adatbázisból (1990–2005). Összesen 3588 résztvevő kapott szívinfarktust, 6900-en betegedtek meg pangásos szívelégtelenségben, és 18 548-an haltak meg. A metforminnal kezelt betegekkel összehasonlítva a monoterápiában első vagy második generációs szulfonilureával kezelt betegek körében szignifikánsan, 24–61%-kal nagyobbnak találták az összesített mortalitást. A második generációs szulfonilureák alkalmazásához a pangásos szívelégtelenség 18–30%-kal nagyobb kockázata társult. A tiazolidindionok szedése nem növelte a szívinfarktus kockázatát. A pioglitazon-kezeléshez a metformin-terápiához képest 31–39%-kal csökkent összes halálozás társult. A rosiglitazon alkalmazása 34–41%-kal nagyobb összesített halálozással járt, mint a pioglitazoné. A szerzők elemzésükben figyelembe vettek számos potenciális zavaró tényezőt, de nem zárják ki, hogy más, figyelembe nem vett tényezők torzítják az eredményeiket.
Lancet
Katéteres abláció a defibrillátor beültetése előtt koszorúér-betegek stabil kamrai tachycardiájának kezelésére: multicentrikus, prospektív, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat (VTACH)
2010;375:31–40
K-H. Kuck és munkatársai négy európai ország 16 központjában 107, 18–80 éves, stabil ventrikuláris tachycardiában (VT) szenvedő, szívinfarktuson átesett beteg közül 52-t katéteres ablációban részesítettek a kardioverter-defibrillátos (ICD) beültetése előtt, 55 főt katéteres abláció nélkül kezeltek. Az átlagos követési idő 22,5 hónap volt. A VT vagy kamrafibrilláció (VF) kiújulásáig hosszabb idő telt el a katéteres ablációs csoportban (medián: 18,6 hónap vs. 5,9 hónap). Két év elteltével a VT és VF nélküli túlélés aránya a katéteres ablációs csoportban 47%-nak, a kontrollcsoportban 29%-nak adódott. Ablációval összefüggő szövődmények két esetben léptek föl, haláleset az ablációt követő 30 napon belül nem volt. Tizenhárom betegnél 15 ICD-vel összefüggő, sebészi beavatkozást igénylő szövődmény jelentkezett (közülük négyen tartoztak az ablációs csoportba). Az ablációs csoportból öten, a kontrollcsoportból négyen haltak meg a vizsgálat során. Az eredmények alapján a stabil VT-ben szenvedő, szívinfarktuson átesett, csökkent bal kamrai ejekciós frakciójú betegek esetében ICD-beültetés előtt mérlegelendő a katéteres abláció.
Immunválasz influenza A (H1N1) elleni egyszeri vakcináció után az Egyesült Államokban: két véletlen besorolásos, kontrollcsoportos, II. fázisú vizsgálat előzetes eredményei
2009;375:41–48
E. Plennevaux és munkatársai az USA-ban egészséges, 6–35 hónapos és 3–9 éves gyermekeknek, valamint 18–64 éves és legalább 65 éves felnőtteknek két placebokontrollos, 2. fázisú vizsgálatban dózisonként 7,5 μg (gyermekek és felnőttek), 15 μg (gyermekek és felnőttek), illetve 30 μg hemagglutinint (csak felnőttek) tartalmazó vakcinát, vagy placebót adtak. Az elsődleges kimeneteli változó a hemagglutinációt gátló ellenanyagválasz volt 21 nappal a két tervezett oltás közül az első után. Az oltott, illetve placebót kapó gyermekek között 423-ból 410, illetve 51-ből 50 esetben, az oltott, illetve placebót kapó felnőttek között 750-ből 724, illetve 99-ből 95 esetben határozták meg az immunogenitást a 21. napon. Az aktív vakcináció hatására a 6–35 hónapos korcsoportban 45%-ban (101-ből 45 eset), illetve 50%-ban (94-ből 47 eset), a 3–9 éves korcsoportban 69%-ban (109-ből 75 eset), illetve 75%-ban (106-ból 80 eset), a 18–64 éves korcsoportban 95%-ban (141-ből 134 eset), illetve 100%-ban (144-ből 144 eset), a legalább 65 évesek korcsoportjában 93%-ban (100-ból 93 eset), illetve 95%-ban (98-ból 93 eset) alakult ki szerológiai védettség. Súlyos, vakcinációval összefüggő nemkívánatos reakció nem fordult elő. Az injekció helyén fellépő és a szisztémás reakciók gyakoriságában nem volt számottevő különbség a két csoport között. A szerzők szerint a vakcina biztonságossága a szezonális vakcinákéhoz hasonló, és a felnőtteket elég egyszer beoltani a vakcinával, de a 9 évesnél fiatalabb gyermekeknek célszerű két oltást adni.
Az önmagában, illetve a szezonális oltással együtt adott, pándémiás influenza A (H1N1) elleni vakcina biztonságossága és immunogenitása: multicentrikus, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat
2009;375:49–55
A Vajó Zoltán (Debreceni Egyetem), Tamás Ferenc (háziorvosi szolgálat, Pilisvörösvár), Sinka László (háziorvosi szolgálat, Veszprém) és Jankovics István (Országos Epidemiológiai Központ) által jegyzett vizsgálatban egy pilisvörösvári és egy veszprémi háziorvosi rendelőben 355 résztvevő (203, 18–60 éves és 152, 60 évesnél idősebb felnőtt) vagy csak 0,5 ml Fluval P vakcinát (pándémiás A [H1N1] vírus elleni monovalens, 0,5 ml-enként 6 μg hemagglutinint és alumínium-foszfát gél adjuvánst tartalmazó vakcina, n=178), vagy 0,5 ml Fluval P-t és 0,5 ml szezonális, trivalens, inaktivált, teljes viriont tartalmazó Fluval AB vakcinát (n=177) kapott. Az influenza A (H1N1) szerokonverzió aránya az 1. csoportban 74,3% (felnőttek), illetve 61,3% (idősek), a 2. csoportban 76,8% (felnőttek), illetve 81,8% (idősek) volt. A 2. csoportban talált immunválasz mindhárom szezonális vírustörzsre vonatkozóan kielégítette a szezonális influenza vakcina engedélyezésének feltételeit. A nemkívánatos hatások ritkák, enyhék és átmenetiek voltak: fájdalom az injekció helyén (8 vs. 18 eset), valamint fáradtság 1-2 napig az oltás után (3 vs. 5 eset). Az eredmények alapján engedélyezték a pándémiás influenza A (H1N1) elleni Fluval P vakcina magyarországi alkalmazását, mivel az biztonságosnak, egészséges felnőttek és idősek esetében kis adagban és egy dózisban adva kellően immunogénnek bizonyult. Az is bebizonyosodott, hogy ez a vakcina biztonságosan adható a 2009-10-es szezonális influenza elleni vakcinával együtt.
A 2009-es pándémiás influenza A (H1N1) elleni vakcinák biztonságossága és immunogenitása Kínában: multicentrikus, kettős vak, véletlen besorolásos, placebokontrollos vizsgálat
2009;375:56–66
X. F. Liang és munkatársai 10 kínai gyártó nyolc különböző készítményének biztonságosságát és immunogenitását vizsgálták 12 691, legalább 3 éves gyermek és felnőtt bevonásával. A nyolc vizsgált vakcina hasított viriont tartalmazott dózisonként 7,5 μg, 15 μg, illetve 30 μg hemagglutininnel, aluminium-hidroxid adjuvánssal vagy anélkül, vagy teljes viriont dózisonként 5 μg vagy 10 μg hemagglutininnel. A vakcinák első dózisát 12 691 résztvevő kapta meg a 0. napon, a másodikat 12 348 résztvevő a 21. napon. A szerológiai védettség aránya a 21. napon 69,5% (hasított virion, 7,5 μg hemagglutinin, adjuvánssal) és 92,8% (hasított virion, 30 μg hemagglutinin, adjuváns nélkül) között volt. A 7,5 μg hemagglutinint tartalmazó, adjuváns nélküli hasított virion vakcina egyetlen dózisa 232-ből 178 gyermek, 218-ból 211 12–<18 éves fiatal, 323-ból 289 18–60 éves felnőtt és 147-ből 118 60 évesnél idősebb felnőtt esetében szerológiai védettséget indukált, így minden korcsoportban megfelelt az Európai Unió engedélyezési kritériumainak. A gyermekek esetében a 7,5 μg hemagglutinint tartalmazó készítmény második dózisa 97,7%-ra növelte a szerológiai védettség arányát. A nemkívánatos reakciók többnyire enyhék vagy mérsékelten súlyosak és múlékonyak voltak. Súlyos mellékhatást 69 vakcinával oltott és egy placebót kapó résztvevőnél észleltek, ez leggyakrabban (25 esetben) láz volt. A szerzők az adjuváns nélküli, 7,5 μg hemagglutinint és hasított viriont tartalmazó vakcina alkalmazását ajánlják a pándémiás influenza A (H1N1) megelőzésére, a legalább 12 évesek számára egy, a 12 évnél fiatalabbak számára két dózisban.
Journal of the American Medical Association (JAMA)
Ginkgo biloba idősek kognitív hanyatlásának megelőzésére: véletlen besorolásos vizsgálat (Ginkgo Evaluation of Memory vizsgálat)
2009;302(24):2663–2670
B. E. Snitz és munkatársai 1545 idős embert kezeltek naponta kétszer 120 mg G. biloba-kivonattal és 1524 idős személyt placebóval. A kognitív hanyatlást a módosított Mini-Mental State Examination (3MSE) és az Alzheimer Disease Assessment skála kognitív alskálája (ADAS-Cog) segítségével mérték. Megfelelő tesztekkel vizsgálták a különböző neuropszichológiai doménekben (memória, figyelem, vizuális-térbeli képességek, nyelv, végrehajtó funkciók) nyújtott teljesítmény változását. Sem a 3MSE, sem az ADAS-Cog, sem az egyes neuropszichológiai doménekre irányuló tesztek nem találtak szignifikáns különbséget a G. bilobával és a placebóval kezelt csoport között, bár a 3MSE és az ADAS-Cog eredménye függött a kezdeti kognitív státustól. A kezelés hatását nem befolyásolta kimutathatóan az életkor, a nem, a rasszbeli hovatartozás, az iskolázottság, az APOE*E4 allél jelenléte és a kezdetben mért enyhe kognitív károsodás.
New England Journal of Medicine (NEJM)
Az MMP12 gén egynukleotid-polimorfizmusainak összefüggése a tüdőfunkcióval és a COPD-vel nagy kockázatú populációkban
2009;361:2599–2608
G. M. Hunninghake és munkatársai a mátrix-metalloproteáz-12 gén (MMP12) egynukleotid-polimorfizmusai és a tüdőfunkció (hörgtágító adása előtti FEV1) közti összefüggést vizsgálták. A 8300 gyermek és felnőtt résztvevőt hét kohorszba osztották. A Normative Aging Study (NAS) keretében kezdetben egészséges felnőtt férfiakon tanulmányozták a FEV1-gyel kapcsolatba hozható egynukleotid-polimorfizmusok és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásáig eltelő idő összefüggését. Ezután az MMP12 egynukleotid-polimorfizmusai és a COPD közti összefüggést két, COPD-s, illetve a COPD szempontjából veszélyeztetett betegekből álló kohorszban vizsgálták. Az MMP12 promóter régiójában található G allél (rs2276109 [–82A G]) pozitív összefüggést mutatott a FEV1 értékkel az asztmás gyermekek és a dohányos vagy volt dohányos felnőtt betegek kombinált elemzése során. A G allél jelenléte több kohorszban a COPD, illetve a korai kezdetű COPD csökkent kockázatával járt együtt.
Leprára hajlamosító egynukleotid-polimorfizmusok: teljes genomra kiterjedő asszociációs vizsgálat
2009;361:2609–2618
F. R. Zhang és munkatársai 706 leprás beteg és 1225 kontrollszemély teljes genomját hasonlították össze a Human610-Quad BeadChip segítségével, majd három független esetsorozatban (összesen 3254 leprás beteg és 5955 kontrollszemély bevonásával) keresték az összefüggést a lepra előfordulása és a betegek között gyakrabban észlelt 93 egynukleotid-polimorfizmus (SNP) között. A leprával szignifikáns asszociációt (p<1,00×10–10) a CCDC122, C13orf31, NOD2, TNFSF15, HLA-DR, és az RIPK2 gén SNP-i mutattak, tendenciaszerű asszociációt az LRRK2 gén SNP-je esetében figyeltek meg. A C13orf31, LRRK2, NOD2 és az RIPK2 gén SNP-i szorosabb összefüggést mutattak a multibacilláris leprával, mint a betegség paucibacilláris formájával. Az eredmények alapján a veleszületett immunválaszt szabályozó NOD2-mediált jelátviteli útvonal összefügg a M. leprae-fertőzés iránti fogékonysággal.
A 2009-es pándémiát okozó influenza A (H1N1) vírus háztartásokon belüli terjedése az Egyesült Államokban
2009;361:2619–2627
S. Cauchemez és munkatársai 216 háztartásban tanulmányozták az influenza A (H1N1) vírus terjedését. A 216 indexpácienssel egy háztartásban élő 600 kontaktszemély közül 78-an (13%) betegedtek meg akut légúti betegségben. A vizsgált háztartások 72%-ában egy kontaktszemély sem mutatott akut légúti betegségre utaló tüneteket, 21%-ukban, illetve 6%-ukban egy, illetve egynél több kontaktszemélynél léptek fel ilyen tünetek. Az akut légúti betegségben megbetegedettek aránya a háztartások létszámának növekedésével csökkent (kétszemélyes háztartások: 28%, hatszemélyes háztartások: 9%). A legfeljebb 18 éves kontaktszemélyek fogékonyabbak voltak, az 50 évesnél idősebbek viszont kevésbé voltak fogékonyak az akut légúti betegség iránt, mint a 19–50 évesek. Az infektivitás az életkorral nem változott. Az indexpáciensek és a velük egy háztartásban élő kontaktszemélyek tüneteinek jelentkezése között átlagosan 2,6 nap telt el. A szerzők megállapítják, hogy a 2009-es influenza A (H1N1) vírus a háztartásokon belül kevésbé terjed, mint a korábbi influenza pándémiák kórokozói. A legtöbb háztartáson belüli fertőződés valamivel az indexpáciens tüneteinek jelentkezése előtt vagy után történik.
A 2009-es pándémiás influenza A (H1N1) járvány kitörése egy New York-i iskolában
2009;361:2628–2636
A J. Lessler és munkatársai (New York City Department of Health and Mental Hygiene Swine Influenza kutatócsoport) által vizsgált középiskolában 2009. április 24-étől május 8-áig 124 középiskolás és alkalmazott H1N1 influenzafertőzését igazolták. Egy online kérdőív adatai alapján több mint 800 diák és alkalmazott (a válaszadó diákok 35%-a, a válaszadó alkalmazottak 10%-a) érezte influenzásnak magát. Az igazoltan H1N1 vírussal fertőződöttek közül senkinek sem voltak súlyos tünetei. A járvány kitörését mexikói utazással hozták összefüggésbe. A becsült lappangási idő mediánja az igazolt esetekre vonatkozóan 1,4 nap volt, az esetek 95%-ában 2,2 napon belül fejlődött ki a betegség. A becsült generációs idő 2,7 napnak, a reprodukciós szám 3,3-nek adódott.
A 20 mérföld/órás sebességkorlátozás hatása a közlekedési balesetek számának alakulására Londonban 1986 és 2006 között: idősoros elemzés
2009;339:b4469
C. Grundy és munkatársai a rendőrség földrajzi kóddal ellátott adatainak felhasználásával végezték megfigyeléses vizsgálatukat. A vizsgálat kiterjedt mindazokra az útszakaszokra, ahol 1986 és 2006 között legalább egy, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. A közlekedési balesetek számának csökkenő tendenciáját korrekcióba véve azt kapták, hogy azokon az útszakaszokon, ahol 20 mérföld/órás (32 km/h) sebességkorlátozást vezettek be, 41,9%-kal csökkent a közlekedési baleset okozta személyi sérülések száma. A csökkenés mértéke a kisebb gyermekek korcsoportjában volt a legnagyobb. A halálos és a súlyos sérülések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a könnyű sérüléseké. A személyi sérülések száma a 20 mérföld/órás zónával szomszédos útszakaszokon is csökkent, bár ott csak átlagosan 8,0%-kal.
A vénás tromboembóliás betegség műtét utáni kockázatának időtartama és mértéke középkorú nők körében: prospektív kohorszvizsgálat (Million Women Study)
2009;339:b4583
S. Sweetland és munkatársai 947 454 középkorú nő adatait elemezték, a követési idő alatt műtéten 239 614 fő esett át. Az operált betegek közül vénás tromboembólia miatt 5419-en kerültek kórházba, és 270-en haltak meg a kórházba szállítás előtt. A műtéten átesett középkorú nők a műtétet követő 6 hét alatt hetvenszer akkora valószínűséggel betegedtek meg vénás tromboembóliás kórképekben, mint azok, akiken nem végeztek műtéti beavatkozást. Az egynapos műtéteket követő 6 hétben a kockázat 9,6-szeres volt a vénás tromboembóliás betegség relatív kockázata. A műtét utáni 7. és 12. hét között kisebb, de még mindig jelentősen megnövekedett kockázatot találtak (relatív kockázat: 19,6, illetve 5,5). A kockázatnövekedés hasonló volt a tüdőembólia (n=2487) és a mélyvénás trombózis (n=3529) tekintetében. A posztoperatív kockázat nagymértékben függött a műtét típusától. A legnagyobb kockázatnövekedéssel a csípő-, illetve térdprotézisműtétek, valamint a daganatos betegség miatt végzett műtétek jártak – az előbbiek a műtét utáni 6 hétben 220-szorosára növelték a vénás tromboembóliás betegség kockázatát. Nagy-Britanniában a nem műtött populációban 6200 nő közül egy kerül kórházba vénás tromboembóliás betegség következtében 12 hét alatt. A csípő- vagy térdprotézisműtéten átesettek között 1:45 ez az arány.
Felnőttkori kardiológiai kimenetel gyermek- és serdülőkori daganatos betegségek túlélői körében: a Childhood Cancer Survivor Study kohorsz adatainak retrospektív elemzése
2009;339:b4606
D. A. Mulrooney és munkatársai 14 358 olyan beteg adatait elemezték, aki életben volt legalább 5 évvel a 21 éves korig diagnosztizált daganatos betegség (leukémia, agydaganat, Hodgkin- vagy non-Hodgkin-limfóma, veserák, neuroblastoma, lágyszöveti sarcoma, csontrák) 1970 és 1986 között történt felismerése után. A kontrollcsoport a betegek 3899 testvéréből állt. A daganatos betegségek túlélői között szignifikánsan gyakoribb volt a pangásos szívelégtelenség, a szívizominfarktus, a pericardium-betegség és a szívbillentyű-betegség. A 250 mg/m2-nél nagyobb dózisú antraciklin-kezelés 2–5-szörösére növelte a pangásos szívelégtelenség, a pericardium-betegség és a szívbillentyű-betegség kockázatát az antraciklinnel nem kezelt betegekkel összehasonlítva. A szív 1500 centigrayt elérő vagy meghaladó sugárexpozíciója 26-szorosára növelte a pangásos szívelégtelenség, a szívizominfarktus, a pericardium-betegség és a szívbillentyű-betegség kockázatát a sugárkezelésben nem részesült betegekkel összehasonlítva. A kedvezőtlen kardiális kimenetel kumulatív incidenciája a daganatos betegség diagnózisát követő 30. évig nőtt.
Orális antidiabetikumot szedő, 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek kardiovaszkuláris kockázata és összesített halálozása: retrospektív kohorszvizsgálat a brit alapellátási kutatási adatbázis alapján
2009;339:b4731
I. Tzoulaki és munkatársai 91 521 diabeteses betegről gyűjtöttek adatokat a brit alapellátási kutatási adatbázisból (1990–2005). Összesen 3588 résztvevő kapott szívinfarktust, 6900-en betegedtek meg pangásos szívelégtelenségben, és 18 548-an haltak meg. A metforminnal kezelt betegekkel összehasonlítva a monoterápiában első vagy második generációs szulfonilureával kezelt betegek körében szignifikánsan, 24–61%-kal nagyobbnak találták az összesített mortalitást. A második generációs szulfonilureák alkalmazásához a pangásos szívelégtelenség 18–30%-kal nagyobb kockázata társult. A tiazolidindionok szedése nem növelte a szívinfarktus kockázatát. A pioglitazon-kezeléshez a metformin-terápiához képest 31–39%-kal csökkent összes halálozás társult. A rosiglitazon alkalmazása 34–41%-kal nagyobb összesített halálozással járt, mint a pioglitazoné. A szerzők elemzésükben figyelembe vettek számos potenciális zavaró tényezőt, de nem zárják ki, hogy más, figyelembe nem vett tényezők torzítják az eredményeiket.
Lancet
Katéteres abláció a defibrillátor beültetése előtt koszorúér-betegek stabil kamrai tachycardiájának kezelésére: multicentrikus, prospektív, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat (VTACH)
2010;375:31–40
K-H. Kuck és munkatársai négy európai ország 16 központjában 107, 18–80 éves, stabil ventrikuláris tachycardiában (VT) szenvedő, szívinfarktuson átesett beteg közül 52-t katéteres ablációban részesítettek a kardioverter-defibrillátos (ICD) beültetése előtt, 55 főt katéteres abláció nélkül kezeltek. Az átlagos követési idő 22,5 hónap volt. A VT vagy kamrafibrilláció (VF) kiújulásáig hosszabb idő telt el a katéteres ablációs csoportban (medián: 18,6 hónap vs. 5,9 hónap). Két év elteltével a VT és VF nélküli túlélés aránya a katéteres ablációs csoportban 47%-nak, a kontrollcsoportban 29%-nak adódott. Ablációval összefüggő szövődmények két esetben léptek föl, haláleset az ablációt követő 30 napon belül nem volt. Tizenhárom betegnél 15 ICD-vel összefüggő, sebészi beavatkozást igénylő szövődmény jelentkezett (közülük négyen tartoztak az ablációs csoportba). Az ablációs csoportból öten, a kontrollcsoportból négyen haltak meg a vizsgálat során. Az eredmények alapján a stabil VT-ben szenvedő, szívinfarktuson átesett, csökkent bal kamrai ejekciós frakciójú betegek esetében ICD-beültetés előtt mérlegelendő a katéteres abláció.
Immunválasz influenza A (H1N1) elleni egyszeri vakcináció után az Egyesült Államokban: két véletlen besorolásos, kontrollcsoportos, II. fázisú vizsgálat előzetes eredményei
2009;375:41–48
E. Plennevaux és munkatársai az USA-ban egészséges, 6–35 hónapos és 3–9 éves gyermekeknek, valamint 18–64 éves és legalább 65 éves felnőtteknek két placebokontrollos, 2. fázisú vizsgálatban dózisonként 7,5 μg (gyermekek és felnőttek), 15 μg (gyermekek és felnőttek), illetve 30 μg hemagglutinint (csak felnőttek) tartalmazó vakcinát, vagy placebót adtak. Az elsődleges kimeneteli változó a hemagglutinációt gátló ellenanyagválasz volt 21 nappal a két tervezett oltás közül az első után. Az oltott, illetve placebót kapó gyermekek között 423-ból 410, illetve 51-ből 50 esetben, az oltott, illetve placebót kapó felnőttek között 750-ből 724, illetve 99-ből 95 esetben határozták meg az immunogenitást a 21. napon. Az aktív vakcináció hatására a 6–35 hónapos korcsoportban 45%-ban (101-ből 45 eset), illetve 50%-ban (94-ből 47 eset), a 3–9 éves korcsoportban 69%-ban (109-ből 75 eset), illetve 75%-ban (106-ból 80 eset), a 18–64 éves korcsoportban 95%-ban (141-ből 134 eset), illetve 100%-ban (144-ből 144 eset), a legalább 65 évesek korcsoportjában 93%-ban (100-ból 93 eset), illetve 95%-ban (98-ból 93 eset) alakult ki szerológiai védettség. Súlyos, vakcinációval összefüggő nemkívánatos reakció nem fordult elő. Az injekció helyén fellépő és a szisztémás reakciók gyakoriságában nem volt számottevő különbség a két csoport között. A szerzők szerint a vakcina biztonságossága a szezonális vakcinákéhoz hasonló, és a felnőtteket elég egyszer beoltani a vakcinával, de a 9 évesnél fiatalabb gyermekeknek célszerű két oltást adni.
Az önmagában, illetve a szezonális oltással együtt adott, pándémiás influenza A (H1N1) elleni vakcina biztonságossága és immunogenitása: multicentrikus, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat
2009;375:49–55
A Vajó Zoltán (Debreceni Egyetem), Tamás Ferenc (háziorvosi szolgálat, Pilisvörösvár), Sinka László (háziorvosi szolgálat, Veszprém) és Jankovics István (Országos Epidemiológiai Központ) által jegyzett vizsgálatban egy pilisvörösvári és egy veszprémi háziorvosi rendelőben 355 résztvevő (203, 18–60 éves és 152, 60 évesnél idősebb felnőtt) vagy csak 0,5 ml Fluval P vakcinát (pándémiás A [H1N1] vírus elleni monovalens, 0,5 ml-enként 6 μg hemagglutinint és alumínium-foszfát gél adjuvánst tartalmazó vakcina, n=178), vagy 0,5 ml Fluval P-t és 0,5 ml szezonális, trivalens, inaktivált, teljes viriont tartalmazó Fluval AB vakcinát (n=177) kapott. Az influenza A (H1N1) szerokonverzió aránya az 1. csoportban 74,3% (felnőttek), illetve 61,3% (idősek), a 2. csoportban 76,8% (felnőttek), illetve 81,8% (idősek) volt. A 2. csoportban talált immunválasz mindhárom szezonális vírustörzsre vonatkozóan kielégítette a szezonális influenza vakcina engedélyezésének feltételeit. A nemkívánatos hatások ritkák, enyhék és átmenetiek voltak: fájdalom az injekció helyén (8 vs. 18 eset), valamint fáradtság 1-2 napig az oltás után (3 vs. 5 eset). Az eredmények alapján engedélyezték a pándémiás influenza A (H1N1) elleni Fluval P vakcina magyarországi alkalmazását, mivel az biztonságosnak, egészséges felnőttek és idősek esetében kis adagban és egy dózisban adva kellően immunogénnek bizonyult. Az is bebizonyosodott, hogy ez a vakcina biztonságosan adható a 2009-10-es szezonális influenza elleni vakcinával együtt.
A 2009-es pándémiás influenza A (H1N1) elleni vakcinák biztonságossága és immunogenitása Kínában: multicentrikus, kettős vak, véletlen besorolásos, placebokontrollos vizsgálat
2009;375:56–66
X. F. Liang és munkatársai 10 kínai gyártó nyolc különböző készítményének biztonságosságát és immunogenitását vizsgálták 12 691, legalább 3 éves gyermek és felnőtt bevonásával. A nyolc vizsgált vakcina hasított viriont tartalmazott dózisonként 7,5 μg, 15 μg, illetve 30 μg hemagglutininnel, aluminium-hidroxid adjuvánssal vagy anélkül, vagy teljes viriont dózisonként 5 μg vagy 10 μg hemagglutininnel. A vakcinák első dózisát 12 691 résztvevő kapta meg a 0. napon, a másodikat 12 348 résztvevő a 21. napon. A szerológiai védettség aránya a 21. napon 69,5% (hasított virion, 7,5 μg hemagglutinin, adjuvánssal) és 92,8% (hasított virion, 30 μg hemagglutinin, adjuváns nélkül) között volt. A 7,5 μg hemagglutinint tartalmazó, adjuváns nélküli hasított virion vakcina egyetlen dózisa 232-ből 178 gyermek, 218-ból 211 12–<18 éves fiatal, 323-ból 289 18–60 éves felnőtt és 147-ből 118 60 évesnél idősebb felnőtt esetében szerológiai védettséget indukált, így minden korcsoportban megfelelt az Európai Unió engedélyezési kritériumainak. A gyermekek esetében a 7,5 μg hemagglutinint tartalmazó készítmény második dózisa 97,7%-ra növelte a szerológiai védettség arányát. A nemkívánatos reakciók többnyire enyhék vagy mérsékelten súlyosak és múlékonyak voltak. Súlyos mellékhatást 69 vakcinával oltott és egy placebót kapó résztvevőnél észleltek, ez leggyakrabban (25 esetben) láz volt. A szerzők az adjuváns nélküli, 7,5 μg hemagglutinint és hasított viriont tartalmazó vakcina alkalmazását ajánlják a pándémiás influenza A (H1N1) megelőzésére, a legalább 12 évesek számára egy, a 12 évnél fiatalabbak számára két dózisban.
Journal of the American Medical Association (JAMA)
Ginkgo biloba idősek kognitív hanyatlásának megelőzésére: véletlen besorolásos vizsgálat (Ginkgo Evaluation of Memory vizsgálat)
2009;302(24):2663–2670
B. E. Snitz és munkatársai 1545 idős embert kezeltek naponta kétszer 120 mg G. biloba-kivonattal és 1524 idős személyt placebóval. A kognitív hanyatlást a módosított Mini-Mental State Examination (3MSE) és az Alzheimer Disease Assessment skála kognitív alskálája (ADAS-Cog) segítségével mérték. Megfelelő tesztekkel vizsgálták a különböző neuropszichológiai doménekben (memória, figyelem, vizuális-térbeli képességek, nyelv, végrehajtó funkciók) nyújtott teljesítmény változását. Sem a 3MSE, sem az ADAS-Cog, sem az egyes neuropszichológiai doménekre irányuló tesztek nem találtak szignifikáns különbséget a G. bilobával és a placebóval kezelt csoport között, bár a 3MSE és az ADAS-Cog eredménye függött a kezdeti kognitív státustól. A kezelés hatását nem befolyásolta kimutathatóan az életkor, a nem, a rasszbeli hovatartozás, az iskolázottság, az APOE*E4 allél jelenléte és a kezdetben mért enyhe kognitív károsodás.
New England Journal of Medicine (NEJM)
Az MMP12 gén egynukleotid-polimorfizmusainak összefüggése a tüdőfunkcióval és a COPD-vel nagy kockázatú populációkban
2009;361:2599–2608
G. M. Hunninghake és munkatársai a mátrix-metalloproteáz-12 gén (MMP12) egynukleotid-polimorfizmusai és a tüdőfunkció (hörgtágító adása előtti FEV1) közti összefüggést vizsgálták. A 8300 gyermek és felnőtt résztvevőt hét kohorszba osztották. A Normative Aging Study (NAS) keretében kezdetben egészséges felnőtt férfiakon tanulmányozták a FEV1-gyel kapcsolatba hozható egynukleotid-polimorfizmusok és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásáig eltelő idő összefüggését. Ezután az MMP12 egynukleotid-polimorfizmusai és a COPD közti összefüggést két, COPD-s, illetve a COPD szempontjából veszélyeztetett betegekből álló kohorszban vizsgálták. Az MMP12 promóter régiójában található G allél (rs2276109 [–82A G]) pozitív összefüggést mutatott a FEV1 értékkel az asztmás gyermekek és a dohányos vagy volt dohányos felnőtt betegek kombinált elemzése során. A G allél jelenléte több kohorszban a COPD, illetve a korai kezdetű COPD csökkent kockázatával járt együtt.
Leprára hajlamosító egynukleotid-polimorfizmusok: teljes genomra kiterjedő asszociációs vizsgálat
2009;361:2609–2618
F. R. Zhang és munkatársai 706 leprás beteg és 1225 kontrollszemély teljes genomját hasonlították össze a Human610-Quad BeadChip segítségével, majd három független esetsorozatban (összesen 3254 leprás beteg és 5955 kontrollszemély bevonásával) keresték az összefüggést a lepra előfordulása és a betegek között gyakrabban észlelt 93 egynukleotid-polimorfizmus (SNP) között. A leprával szignifikáns asszociációt (p<1,00×10–10) a CCDC122, C13orf31, NOD2, TNFSF15, HLA-DR, és az RIPK2 gén SNP-i mutattak, tendenciaszerű asszociációt az LRRK2 gén SNP-je esetében figyeltek meg. A C13orf31, LRRK2, NOD2 és az RIPK2 gén SNP-i szorosabb összefüggést mutattak a multibacilláris leprával, mint a betegség paucibacilláris formájával. Az eredmények alapján a veleszületett immunválaszt szabályozó NOD2-mediált jelátviteli útvonal összefügg a M. leprae-fertőzés iránti fogékonysággal.
A 2009-es pándémiát okozó influenza A (H1N1) vírus háztartásokon belüli terjedése az Egyesült Államokban
2009;361:2619–2627
S. Cauchemez és munkatársai 216 háztartásban tanulmányozták az influenza A (H1N1) vírus terjedését. A 216 indexpácienssel egy háztartásban élő 600 kontaktszemély közül 78-an (13%) betegedtek meg akut légúti betegségben. A vizsgált háztartások 72%-ában egy kontaktszemély sem mutatott akut légúti betegségre utaló tüneteket, 21%-ukban, illetve 6%-ukban egy, illetve egynél több kontaktszemélynél léptek fel ilyen tünetek. Az akut légúti betegségben megbetegedettek aránya a háztartások létszámának növekedésével csökkent (kétszemélyes háztartások: 28%, hatszemélyes háztartások: 9%). A legfeljebb 18 éves kontaktszemélyek fogékonyabbak voltak, az 50 évesnél idősebbek viszont kevésbé voltak fogékonyak az akut légúti betegség iránt, mint a 19–50 évesek. Az infektivitás az életkorral nem változott. Az indexpáciensek és a velük egy háztartásban élő kontaktszemélyek tüneteinek jelentkezése között átlagosan 2,6 nap telt el. A szerzők megállapítják, hogy a 2009-es influenza A (H1N1) vírus a háztartásokon belül kevésbé terjed, mint a korábbi influenza pándémiák kórokozói. A legtöbb háztartáson belüli fertőződés valamivel az indexpáciens tüneteinek jelentkezése előtt vagy után történik.
A 2009-es pándémiás influenza A (H1N1) járvány kitörése egy New York-i iskolában
2009;361:2628–2636
A J. Lessler és munkatársai (New York City Department of Health and Mental Hygiene Swine Influenza kutatócsoport) által vizsgált középiskolában 2009. április 24-étől május 8-áig 124 középiskolás és alkalmazott H1N1 influenzafertőzését igazolták. Egy online kérdőív adatai alapján több mint 800 diák és alkalmazott (a válaszadó diákok 35%-a, a válaszadó alkalmazottak 10%-a) érezte influenzásnak magát. Az igazoltan H1N1 vírussal fertőződöttek közül senkinek sem voltak súlyos tünetei. A járvány kitörését mexikói utazással hozták összefüggésbe. A becsült lappangási idő mediánja az igazolt esetekre vonatkozóan 1,4 nap volt, az esetek 95%-ában 2,2 napon belül fejlődött ki a betegség. A becsült generációs idő 2,7 napnak, a reprodukciós szám 3,3-nek adódott.
Medical Online
