A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal – BMJ

A subacromialis fájdalom szindróma kezelése radiális extrakorporális lökéshullám terápiával vagy ellenőrzött gyakorlatokkal: véletlen besorolásos, egyszerű vak vizsgálat

2009;339:b3360

K. Engebretsen és munkatársai egy oslói fizikoterápiás járóbeteg-rendelés 104, legalább 3 hónapja subacromialis fájdalom szindrómában szenvedő betegét kezelték radiális extrakorporális lökéshullám-terápiával vagy ellenőrzött fizikoterápiás gyakorlatokkal. Elsődlegesen a válltáji fájdalom és a rokkantsági index alakulását értékelték. Hat, tizenkét és tizennyolc heti kezelés után egyaránt az ellenőrzött gyakorlatok hatása volt kedvezőbb, és ebben a csoportban szignifikánsan gyakoribb volt a javulás. Az extrakorporális lökéshullám-kezelés mellett a betegek gyakrabban folyamodtak egyéb kezelésekhez a 12. és 18. hét között. A subacromialis vállfájdalom kezelésében tehát az ellenőrzött fizikoterápiás gyakorlatok rövid távon eredményesebbek, mint az extrakorporális lökéshullám-terápia.

A combkörfogat összefüggése a szívbetegség és a korai halálozás kockázatával: prospektív kohorszvizsgálat

2009;339:b3292

B. L. Heitmann és P. Frederiksen dániai felnőttek véletlenszerűen összeállított csoportján (a dániai MONICA projekt résztvevőin) tanulmányozták, hogyan befolyásolja a combkörfogat a kardiovaszkuláris és coronaria-betegségek kialakulásának, illetve a korai halálozásnak a kockázatát 10, illetve 12,5 éves követés során. A kis combkörfogat mindkét nemben nagyobb kardiovaszkuláris morbiditással és összhalálozással járt együtt. Hatvan centiméter körül volt az a comkörfogat-küszöbérték, amely alatt a morbiditás és a halálozás jelentősen megnövekedett. A combkörfogat hatása független volt a hasi és az általános elhízástól, az életmódtól és az olyan kardiovaszkuláris kockázati tényezőktől, mint a magas vérnyomás vagy a lipidzavarok.

The Lancet

Krónikus szubdurális hematóma eltávolítása drén alkalmazásával vagy anélkül: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat

2009;374:1067–1073

T. Santarius és munkatársai azt vizsgálták, hogy drén alkalmazásával csökkenthető-e a szubduráls hematóma kiújulásának aránya és javítható-e a kimenetel. Tömbös randomizálás után egy brit központban 108 esetben drént vezettek be a szubdurális térbe, 107 esetben nem alkalmaztak drént a vérömleny eltávolítása után. A kiújulás gyakoriságának szignifikáns csökkenése miatt a vizsgálatot idő előtt leállították. Drén alkalmazása mellett 9,3%, nélküle 24% volt a kiújulási arány. Hat hónap alatt a drénnel, illetve drén nélkül kezelt csoportban 8,6%, illetve 18,1% volt a halálozás. A műtéti és az egyéb szövődmények gyakorisága hasonló volt a két csoportban. Megállapítható, hogy krónikus szubdurális hematóma műtéti eltávolítása után drén behelyezésével csökkenthető a kiújulási és a halálozási arány.

A csuklóalagút-szindróma sebészi és nem sebészi kezelése: véletlen besorolásos, párhuzamos csoportos vizsgálat

2009;374:1074–1081

J. G. Jarvik és munkatársai nyolc központ 116, csuklóalagút-szindrómás betege közül 57-et műtétileg, 59-et nem sebészi (kézterápiát és ultrahangkezelést is magába foglaló) módszerrel kezeltek. A kimeneteli végpont a kéz 12 hónap után, kérdőívvel (Carpal Tunnel Syndrome Assessment Questionnaire, CTSAQ) megállapított funkcióképessége volt. A műtétet az arra kijelölt csoport tagjainak 77%-ánál végezték el; 12 hónap után 101 beteg adatait lehetett az elemzésbe bevonni. A kéz funkcióképessége szignifikánsan jobb volt a műtéttel kezelt csoportban, bár a másik csoportban is javulást tapasztaltak, és a különbség klinikailag csupán szerény mértékű volt. Jelentős nemkívánatos esemény egyik csoportban sem fordult elő.

Nem invazív lélegeztetés krónikus légzőszervi betegségben szenvedő hypercapniás betegek extubálása után: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat

2009;374:1082–1088

M. Ferrer és munkatársai három spanyolországi intenzív osztályon 106 mechanikusan lélegeztetett, hypercapniás beteg közül az extubálás után 24 óráig 54 főt nem invazív lélegeztetésben, 52 beteget hagyományos oxigénkezelésben részesítettek. Az elsődleges kimeneteli változó az extubálás után 72 órán belül fellépő légzési elégtelenség elkerülése volt. A 72 órán belüli légzési elégtelenség gyakorisága nem invazív lélegeztetés mellett 15%, hagyományos oxigénkezelés mellett 48% volt. Légzési elégtelenség kialakulása esetén a mentőterápiaként alkalmazott nem invazív lélegeztetéssel 27-ből 17 esetben el lehetett kerülni az újabb intubációt. A nem invazív lélegeztetés egyéb tényezőktől függetlenül csökkentette az extubálás utáni légzési elégtelenség kockázatát. A 90 napos halálozás is kisebb volt a nem invazív lélegeztetésben részesült betegek között.

Journal of American Medical Association – JAMA

Rezidensek orvosi hibáinak összefüggése fáradtságukkal és pszichés nehézségeikkel

2009;302(12):1294–1300

C. P. West és munkatársai validált módszerekkel vizsgálták a rochesteri Mayo Clinic rezidenseinek fáradtsága, pszichés problémái  és orvosi hibái közti összefüggést. A 430 kiválasztott rezidens közül 380-an válaszoltak a negyedévenkénti kérdőívekre, amelyek az orvosok által saját megítélésük szerint elkövetett hibák számát, az orvosok saját megítélésük szerinti életminőségét és fáradtságát, valamint kiégettségét, depresszióját és álmosságát voltak hivatva felmérni. A hibákra vonatkozó kérdéseket megválaszoló rezidensek közül (n=356) 139-en ítélték meg úgy, hogy a vizsgálat ideje alatt elkövettek legalább egy jelentős orvosi hibát. Az egyváltozós elemzés szerint a bekövetkező hibák összefüggtek az álmossági és a fáradtsági skála pontszámával. A kiégettség, a depresszió és a rosszabb általános életminőség is összefüggést mutatott a hibák gyakoribb elkövetésével.

New England Journal of Medicine – NEJM

Akut mieloid leukémiában szenvedő idős betegek kezelése nagy dózisú daunorubicinnel

2009;361:1235–1248

B. Löwenberg és munkatársai 60–83 (medián: 67) éves, újonnan diagnosztizált akut mieloid leukémiában vagy nagy kockázatot jelentő refrakter anémiában szenvedő betegeket a 7 napon át adott cytarabin-infúzió mellett 3 napig vagy hagyományos dózisú (45 mg/m2, n= 411), vagy emelt dózisú (90 mg/m2, n= 402) daunorubicinnel kezeltek. Ezt újabb, hatnapos cytarabin ciklus követte. Az elsődleges végpont az eseménymentes túlélés volt. A teljes remissziót emelt dózisú daunorubicinnel 64%-ban, hagyományos dózisúval 54%-ban sikerült elérni. Az indukciós kezelés első ciklusával elért remisszió aránya a két csoportban 52%, illetve 35% volt. Nem volt szignifikáns különbség a két csoport között a hematológiai toxikus mellékhatásokban, a 30 napon belüli halálozásban (11%, ill. 12%) és a középsúlyos, súlyos vagy életveszélyes mellékhatások gyakoriságában. A 60–65 éves betegek alcsoportjában a teljes remisszió aránya mellett (73% vs. 51%) az eseménymentes túlélés (29% vs. 14%) és az összesített túlélés (38% vs. 23%) is szignifikánsan nagyobb volt az emelt dózisú daunorubicinnel kezelt csoportban.

Emelt dózisú antraciklin-kezelés akut mieloid leukémiában: véletlen besorolásos, III. fázisú klinikai vizsgálat

2009;361:1249–1259

H. F. Fernandez és munkatársai 657 17–60 éves, korábban nem kezelt akut mieloid leukémiában szenvedő beteget kezeltek kétféleképpen: a cytarabin infúzió mellett az egyik csoport 3 napig napi 45 mg/m2 daunorubicint, a másik csoport napi 90 mg/m2 daunorubicint kapott. A teljes remisszióba került betegeknek vagy allogén hemopoetikus őssejt transzplantációt, vagy nagy dózisú cytarabin-kezelést ajánlottak fel, egyszeri gemtuzumab ozogamicin kezeléssel vagy anélkül. Az emelt dózisú daunorubicin nagyobb arányban eredményezett teljes remissziót (70,6% vs. 57,3%), és javította az összesített túlélést (medián: 23,7 hónap vs. 15,7 hónap). A súlyos nemkívánatos események gyakorisága hasonló volt a két csoportban.

Az inaktivált és az élő, gyengített influenzavakcinák hatásosságának összehasonlítása: véletlen besorolásos, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat

2009;361:1260–1267

A. S. Monto és munkatársai a 2007/2008-as influenzaszezonban végezték el a kétféle oltóanyag összehasonlítását. Összesen 1952 személyt oltottak be 2007 őszén. Megbetegedések az adott területen 2008. januártól áprilisig fordultak elő, a kórokozó az A/H3N2 (90%) és a B típusú influenzavírus volt. Az oltások abszolút hatásosságát a vírus tenyészetből való izolálása és/vagy valós idejű polimeráz-láncreakciós kimutatása alapján becsülték. Az inaktivált vakcina abszolút hatásossága 68%, a gyengített vakcináé 36% volt. Az inaktivált vakcina relatív hatásossága 50%-kal felülmúlta a gyengített vakcináét. Az A vírussal szembeni abszolút hatásosság 72% (inaktivált vakcina), illetve 29% (gyengített vakcina) volt, e tekintetben az inaktivált vakcina 60%-kal volt jobb a gyengítettnél.

Parkinson-kór korai kezelése rasagilinnel: kettős vak vizsgálat

2009;361:1268–1278

C. W. Olanow és munkatársai 1176, korábban Parkinson-kór miatt nem kezelt betegen vizsgálták, hogy van-e a rasagilinnek Parkinson-kórban betegségmódosító hatása. Az egyik betegcsoport a vizsgálat kezdetétől kapott napi 1 mg vagy napi 2 mg rasagilint 72 héten át, a másik csoport 36 hétig placebót, a következő 36 hétben 1, illetve 2 mg rasagilint kapott. A korán megkezdett, napi 1 mg dózisú rasagilin-kezelés hatására mérséklődött az URPDS (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale) pontszám romlása a 12. és 36. hét között (0,09 pont/hét vs. 0,14 pont/hét), illetve a 0. és a 72. hét között (2,82 pont vs. 4,52 pont). A 48. és 72. hét között mért progresszió azonos volt a két csoportban. A napi 2 mg-os dózisú, korai kezdetű kezelés kevésbé volt kedvező abból a szempontból, hogy a 0. és 72. hét közötti progresszióra gyakorolt hatás nem volt szignifikánsan nagyobb, mint azokban a betegekben, akik 36 hétig placebót kaptak (3,47 pont vs. 3,11 pont). Az eredmények szerint napi 1 mg rasagilin korai alkalmazása Parkinson-kórban jobb hatású, mint a később kezdett rasagilin kezelésé. Mivel a 2 mg-os dózissal szerzett tapasztalatok ezt nem támasztják alá, a következtetést egyelőre fenntartással kell kezelni.
 

Medical Online