A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal – BMJ

A halálozás térbeli megoszlása és a depriváció közti összefüggés az 1900-as években és 2001-ben: a népszámlálási és halálozási adatok földrajzi hely szerinti elemzése

2009;339:b3454

I. N. Gregory 634 angliai és walesi körzetnek az 1900-as évekből származó népszámlálási és halálozási adatait vetette egybe a 2001-es adatokkal. Megállapította, hogy a 20. század eleje és vége között a depriváció és a halálozás közti korreláció erősségében nem történt jelentős változás. A halálozás és a depriváció legutóbb talált térbeli mintázata nagyon hasonlít a száz évvel korábbihoz. Az 1900-as években talált standard halálozási arányok szignifikáns korrelációt mutatnak a mai halálozással és a legújabb halálokokkal, még az új deprivációs formákkal való korrekció után is. Megfordítva, nem találtak szignifikáns összefüggést az 1900-as évekbeli depriváció és a jelenlegi halálozás között a legtöbb halálok tekintetében a modern deprivációs formákkal való korrekció után. A szerzők megállapítják, hogy a 20. században végbement orvosi, közegészségügyi, társadalmi, gazdasági és politikai változások ellenére a szegénység és a halálozás térbeli mintázata, valamint a köztük fennálló összefüggés lényegében változatlan maradt.

A Bell-féle bénulás kezelése szteroiddal, illetve szteroiddal és vírusellenes szerrel: metaanalízis

2009;339:b3354

E. C. Quant és munkatársai a PubMed, Embase, Web of Science adatbázisokból és a kontrollos vizsgálatok Cochrane-regiszteréből gyűjtötték ki a témával foglalkozó véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatokat. Hat ilyen vizsgálatot találtak, ezekben összesen 1145 beteg vett részt: 574 beteg csak szteroidot, 571 beteg szteroidot és vírusellenes szert is kapott. Az arcizombénulás megszűnésének esélyhányadosában nem volt szignifikáns különbség a kétféle kezelés között. Az előzetesen elhatározott alcsoportelemzések sem jelezték, hogy a szteroidhoz hozzáadott vírusellenes szer fokozná a hatást. Jelenleg tehát a Bell-féle bénulás szteroidkezelésének antivirális szerrel való kiegészítése nem tanácsolható.

The Lancet

A szülés megindítása vagy monitorozás gesztációs hypertonia vagy enyhe praeeclampsia esetén a terhesség 36. hetében: nyílt, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos, többcentrumos vizsgálat (HYPITAT)

2009;374:979–988

C. M. Koopmans és munkatársai Hollandia hat egyetemi klinikáján és 32 kórházában, 2005 októbere és 2008 márciusa között végezték vizsgálatukat a 36–41. gesztációs hétben járó nőkön. Az elsődleges végpont a kedvezőtlen anyai kimenetel tényezőit foglalta magába (anyai halálozás, anyai morbiditás [eclampsia, HELLP szindróma, tüdővizenyő, tromboembóliás betegség, placentaleválás], súlyos hypertonia vagy proteinuria kialakulása, jelentős szülés utáni vérzés). A szülést 377 esetben várakozás nélkül megindították, 379 esetben monitorozás mellett vártak vele; 397 beteg nem egyezett bele a véletlen besorolásba, de hozzájárult adatainak felhasználásához. A szülés megindítása esetén 31%, várakozás esetén 44% volt a kedvezőtlen anyai kimenetel aránya. Anyai vagy neonatális halálozás, illetve eclampsia nem fordult elő. Az eredmények szerint enyhe hipertenzív betegségben a 37. gesztációs héttől a szülés megindítása a helyes eljárás.

A clopidogrel és a prasugrel klinikai hatásossága protonpumpagátló adása mellett és anélkül: két véletlen besorolásos vizsgálat elemzése

2009;374:989–997

M. L. O’Donoghue és munkatársai azt vizsgálták, hogy a protonpumpagátlók csökkentik-e a thrombocyta-aggregáció-gátlók terápiás hatását. A PRINCIPLE-TIMI 44 vizsgálatban 6 óra elteltével fénytranszmissziós aggregometriával mérték a thrombocyta-aggregáció gátlását. A TRITON-TIMI 38-ban az elsődleges végpont a kardiovaszkuláris halálozásból, valamint a szívizominfarktus és a stroke előfordulásából tevődött össze. A protonpumpagátló adását mindkét vizsgálatban a kezelőorvos megítélésére bízták. A PRINCIPLE-TIMI 44-ben 201, elektív perkután coronaria-intervención átesett beteg közül 102 főt prasugrellel, 99 főt nagy dózisú clopidogrellel kezeltek. Hat órával a clopidogrel 600 mg-os telítő adagjának beadása után az átlagos thrombocyta-aggregáció-gátlás szignifikánsan kisebb mértékű volt PPI szedése mellett, mint anélkül (23,2% vs. 35,2%). Prasugrel 60 mg-os telítő adagjának beadása után csekélyebb különbséget találtak attól függően, hogy a beteg szedett-e PPI-t (69,6% vs. 76,7%). A TRITON-TIMI 38-ban 13 608, akut coronaria-szindrómán átesett beteg közül 6813-an prasugrelt, 6795-en clopidogrelt kaptak, a betegek 33%-a szedett PPI-t. Nem találtak összefüggést a PPI-szedés és az elsődleges végpont kockázata között sem a clopidogrellel, sem a prasugrellel kezelt csoportban. Az elemzés alapjául szolgáló vizsgálatokat a Daiichi Sankyo Ltd. és az Eli Lilly támogatta.

Journal of American Medical Association (JAMA)

A vékonybél kórszövettani elváltozásai és a cöliákiás betegek halálozási kockázata: retrospektív kohorszvizsgálat

2009;302(11):1171-1178

J. F. Ludvigsson és munkatársai 28 svédországi patológiai intézet 1969 és 2008 közti duodenum- és jejunum-biopsziás leleteit értékelték. A Marsh-3 stádiumban (bélboholy-atrófia) volt 29 096 beteg, Marsh-1 vagy Marsh-2 (gyulladásos) stádiumban 13 306 beteg. A lappangó betegségben (pozitív szerológiai lelet, Mars-0 stádium) szenvedő betegek csoportja 3719 betegből állt. 2008. augusztus 31-éig a bélboholy-atrófiás csoportból 3049-en, a gyulladásos csoportból 2967-en és a lapppangó betegségben szenvedők közül 183-an haltak meg. Az 1000 főre vetített abszolút halálozási ráta bélboholy-atrófia, gyulladás, illetve lappangó betegség esetén 10,4, 25,9, illetve 6,7, az 1000 személyévre vetített többlethalálozás atrófia, gyulladás, illetve lappangó betegség esetén 2,9, 10,8, illetve 1,7 volt.

Krónikus dialízis és halálozás dialízist igénylő akut vesekárosodás túlélői között

2009;302(11):1179–1185

R. Wald és munkatársai azoknak a betegeknek az adatait tekintették át, akik 1996 és 2006 között a kanadai Ontarióban akut vesekárosodás miatt dialízist igényeltek, majd a kórházból való elbocsátásuk után legalább 30 napig nem szorultak dialízisre. Összesen 3769 ilyen beteget azonosítottak, a kontrollcsoport 13 598 főből állt. A betegek átlagéletkora 62 év, az átlagos követési idő 3 év volt. A krónikus dialízis incidenciája 100 személyévre vonatkoztatva az akut vesekárosodást szenvedett csoportban 2,63-nak, a kontrollcsoportban 0,91-nak adódott, a különbség szignifikáns. Az összhalálozásban nem volt értékelhető különbség a két csoport között (10,10 vs. 10,85 100 személyévenként).

Inzulin-, illetve inzulin+metfomin kezelés indításának hatása az anyagcserehelyzetre és a gyulladásos markerek szintjére: nyílt, véletlen besorolásos vizsgálat

2009;302(11):1186–1194

A. D. Pradhan és munkatársai azt vizsgálták, hogy az inzulin-, illetve az inzulin+metformin kezelés csökkenti-e újonnan felismert 2-es típusú diabetesben a gyulladásos markerek (hsCRP, IL-6, szolubilis tumornekrózis faktor receptor-2 [sTNFr2]) szintjét. Az összesen 500 beteget négy kezelési csoportba sorolták, az egyes csoportokban a kezelés (1): metforminszerű placebóval, (2) metforminszerű placebóval és glargin inzulinnal, (3) aktív metforminnal, illetve (4) aktív metforminnal és glargin inzulinnal történt. A vércukorszintet és a glikált hemoglobin szintjét az aktív kezelések szignifikánsan csökkentették. A hsCRP mind a négy csoportban csökkent, de nem volt szignifikáns különbség a hsCRP-csökkenés mértékében aszerint, hogy a betegek kaptak-e inzulint, illetve aktív metformint kaptak-e. A metformin- és az inzulin+metformin kezelés során ugyanolyan mértékben, csak inzulin alkalmazása során pedig kisebb mértékben csökkent a hsCRP-szint, mint placebo adása mellett. Hasonló megfigyeléseket tettek az IL-6 és az sTNFr2 szintjének alakulását illetően is.

New England Journal of Medecine – NEJM

Pitvarfibrillációban szenvedő betegek kezelése dabigatrannal, illetve warfarinnal

2009;361:1139–1151

S. J. Connolly és munkatársai azt vizsgálták, hogy az újonnan kifejlesztett, szájon át szedhető direkt trombingátló, a dabigatran legalább egyenértékű-e a warfarinnal a stroke megelőzésében. Összesen 18 113, pitvarfibrillációban szenvedő beteget kezeltek vagy dabigatrannal (110 mg vagy 150 mg, naponta kétszer), vagy warfarinnal, a követési idő mediánja 2 év volt. Elsődleges végpontként a stroke és a szisztémás embóliás betegség gyakoriságát értékelték. A warfarinnal, a kisebb dózisú és a nagyobb dózisú dabigatrannal kezelt csoportban az elsődleges végpont gyakorisága 1,69%, 1,53%, illetve 1,11% volt. A jelentős vérzések, illetve a vérzéses stroke éves gyakorisága a három csoportban: 3,36%, 2,71% és 3,11%, illetve 0,38%, 0,12% és 0,10%. A három csoport éves halálozása: 4,13%, 3,75% és 3,64%. Megállapítható, hogy a 150 mg-os adagban adott dabigatran pitvarfibrillációban csökkenti a stroke és a szisztémás embóliás betegség kockázatát, de nem növeli a jelentős vérzések előfordulását.

A szexhormonkötő globulin és a 2-es típusú diabetes kockázata nők, illetve férfiak között

2009;361:1152–1163

E. L. Ding és munkatársai a Women’s Health Study résztvevői (már nem menstruáló, hormonkezelésben nem részesülő nők) közül 359–359 újonnan diagnosztizált, 2-es típusú diabetesben szenvedő beteget, illetve kontrollszemélyt vizsgáltak. Mérték a szexhormonkötő globulin (SHBG) szintjét, vizsgálták az SHBG gén két, az SHBG-szinttel összefüggő polimorfizmusát. Végül egy másik vizsgálati csoportban (férfiak a Physician’s Health Study II-ből, 170–170 diabeteses beteg, illetve kontrollszemély) ellenőrizték az eredményeket. Az SHBG magasabb plazmaszintje a későbbi 2-es típusú diabetes kisebb kockázatával járt együtt. Az SHBG-szint felsőbb kvartiliseiben a diabetes kialakulásának többváltozós esélyhányadosa a legalsó kvartilishez viszonyítva 0,16, 0,04, illetve 0,09 volt. Hasonló eredményt kaptak a másik vizsgálati csoportban is, itt a legfelső (vs. legalsó) kvartilisben a diabetes esélyhányadosa 0,10-nak adódott. A vad típusú homozigótákkal összehasonlítva az SHBG rs6259, illetve rs6257 egynukleotid-polimorfizmusának variáns alléljait hordozók átlagos SHBG-szintje 10%-kal magasabb, illetve 10%-kal alacsonyabb volt, ami a diabetes-kockázat ennek megfelelő csökkenésével, illetve növekedésével járt együtt. A mendeli randomizációs elemzések eredménye arra utal, hogy az SHBG-szintnek oki szerepe lehet a diabetes létrejöttében.

A hedgehog jelátviteli útvonal gátlása előrehaladott bazálsejtes karcinómában

2009;361:1164–1172

A hedgehog jelátviteli útvonal génjeinek, köztük a „patched homologue 1”-et és a „smoothened homologue”-ot kódoló géneknek (PTCH1, SMO) a mutációi bazálsejtes karcinómákban is kimutathatók. D. D. Von Hoff és munkatársai I. fázisú klinikai vizsgálatban tanulmányozták az SMO kismolekulájú inhibitorának (GDC-0449) biztonságosságát, farmakokinetikáját és az áttétes vagy lokálisan előrehaladott bazálsejtes karcinómára gyakorolt hatását 33 betegen. A betegek vagy napi 150 mg (n=17), vagy napi 270 mg (n=15), vagy napi 540 mg (n=1) GDC-0449-et kaptak szájon át. A kezelés ideje (medián: 9,8 hónap) alatt a 33 esetből hétben képalkotó, tízben fizikális vizsgálattal, egy esetben mindkét módszerrel objektív tumorválasz volt igazolható. A fennmaradó esetekben a betegség stagnált (n=11) vagy progrediált (n=4). Nyolc esetben lépett fel a vizsgálati gyógyszerrel összefüggésbe hozható nemkívánatos esemény (fáradtság, hyponatraemia, izomgörcs, pitvarfibrilláció). A mellékhatások miatt egy beteg kilépett a vizsgálatból.

Medulloblastoma kezelése a hedgehog jelátviteli útvonalat gátló GDC-0449-cel. Rövid közlemény.

2009;361:1173–1178

C. M. Rudin és munkatársai egy áttétes, más kezelésekre nem reagáló medulloblastomában szenvedő, 26 éves férfit kezeltek a GDC-0449 jelű kísérleti gyógyszerrel, a hedgehog jelátviteli útvonal gátlószerével. A kezelés gyors, ámbár csak átmeneti tumorregresszióhoz vezetett, ami tüneti javulásban is megnyilvánult. A kezelés előtt vett szövetminták molekuláris elemzése a hedgehog útvonal aktiválódását és a PTCH1 génnek, a hedgehog jeltovábbító rendszer fontos negatív regulátorának szomatikus mutációját jelezte.

 Medical Online