A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal – BMJ

A boldogság/elégedettség dinamikus terjedése a Framingham Heart Study társas hálózatában: longitudinális elemzés
2008;337:a2338
J. H. Fowler és N. A. Christakis a Framingham Heart Study adatanyagán alapuló társas hálózati elemzése 4739, 1883-tól 2003-ig követett egyénre terjedt ki. A hálózat tagjainak boldogságát/elégedettségét (happiness) négykérdéses kérdőív alapján értékelték. A hálózatban boldog és boldogtalan egyének alkotta klasztereket figyeltek meg. A boldogság terjedése a harmadik szeparációs szintig (pl. a barátok barátainak barátaiig) volt kimutatható. A sok elégedett emberrel körülvett, illetve a hálózatban centrális helyet elfoglaló egyének később nagyobb valószínűséggel érezték boldognak magukat, mint mások. Longitudinális statisztikai modellek szerint a boldogság klaszterei a boldogság terjedése következtében álltak elő, s nem pusztán azért, mert az emberek jobbára a hozzájuk hasonlók ismeretségét keresik. Az egy mérföldnél közelebb élő barátok és testvérek, a vizsgált személlyel együtt élő házastárs és a közvetlen szomszédok boldogsága szignifikánsan növelte annak valószínűségét, hogy a vizsgált személy boldognak érezze magát. Ez a hatás az idő múlásával és a földrajzi távolság növekedésével gyengült. Az eredmények szerint a boldogság/elégedettség – az egészséghez hasonlóan – kollektív jelenségnek tekinthető.


Látszólagos társas hálózati hatások a testmagasságban, az acne és a fejfájás gyakoriságában: longitudinális elemzés
2008;337:a2533
E. Cohen-Cole és J. M. Fletcher szerint a társas hálózati elemzésekben rendszeresen használt adatfeldolgozási módszerek alapján arra a megállapításra juthatnánk, hogy a barátok/ismerősök acnéja, fejfájása növeli az acne-, illetve fejfájásproblémák kockázatát, és testmagasságuk befolyásolja a vizsgált egyének testmagasságát. A zavaró környezeti tényezőkkel való korrekció után ezek a hatások kivétel nélkül gyengültek és statisztikailag értékelhetetlenné váltak. Fokozott óvatosságra van tehát szükség az egészségügyi jellegzetességek társas hálózati terjedésének vizsgálatában, különösen akkor, ha nem sikerül kiküszöbölni a zavaró környezeti hatásokat.

Könyökextenziós próba a törés kizárására: multicentrikus prospektív validációs, illetve megfigyeléses vizsgálat felnőtteken és gyermekeken
2008;337:a2428
A. Appelboam és munkatársai az öt délnyugat-angliai sürgősségi osztályon akut könyöksérülés miatt vizsgált felnőttek és gyermekek bevonásával végeztek intervenciós validációs (felnőttek), illetve megfigyeléses vizsgálatot (gyermekek). A vizsgálat feltételeinek megfelelő 1740 beteg közül 602-en tudták könyökben teljesen kinyújtani a karjukat, közülük 17 főnél állapítottak meg csonttörést. A röntgenvizsgálat az 1138 olyan beteg közül, aki nem tudta teljesen kinyújtani a karját, 521-nél mutatott ki csonttörést. Eszerint a könyökextenziós próba érzékenysége és fajlagossága a csonttörés felismerése szempontjából 96,8%, illetve 48,5%. A törés felismerésére vonatkozó negatív prediktív érték 98,4%-nak (felnőttek), illetve 95,8%-nak (gyermekek) adódott. A szerzők szerint a próba a mindennapi klinikai gyakorlatban is haszonnal alkalmazható. Azokat a könyöksérülést szenvedett betegeket, akik nem tudják könyökben teljesen kinyújtani a karjukat, röntgenvizsgálatra kell küldeni. Ha a könyökextenziós próba negatív, a röntgenvizsgálat halasztható, feltéve hogy az olecranon-törés nem valószínű. A röntgenvizsgálat nélkül elbocsátott pácienseket újra meg kell vizsgálni akkor, ha 7–10 nap alatt nem szűnnek meg a tünetek.

A Parkinson-kór kockázata fejsérülés miatt történt kórházi felvétel után: populációs eset–kontroll vizsgálat
2008;337:a2429
K. Rugbjerg és munkatársai a dán kórházi nyilvántartás adatai alapján 13 695 olyan beteget, akinek az elsődleges diagnózisa Parkinson-kór volt, 68 445 más diagnózisú, kor és nem szerint a Parkinson-esetekhez illesztett beteggel hasonlítottak össze. A Parkinson-kórosok 50%-kal nagyobb valószínűséggel voltak korábban kórházban fejsérülés miatt, de a két csoport közti különbségért majdnem kizárólag a Parkinson-kór diagnózisát megelőző 3 hónapban bekövetkezett felsérülések voltak felelősek. Nem volt összefüggés a Parkinson-kór és az annak diagnózisát több mint 10 évvel megelőző fejsérülések között. A szerzők szerint a diagnózist megelőző időszakban gyakran bekövetkező fejsérülések nem okai a Parkinson-kórnak, hanem a még fel nem ismert betegség következményei.


The Lancet

Első generációs és második generációs antipszichotikumok szkizofrénia elleni hatásának összehasonlítása: metaanalízis
2009;373(9657):31–41
S. Leucht és munkatársai kilenc második generációs (MG) antipszichotikumot hasonlítottak össze az első generációs (EG) szerekkel a szkizofrénia elleni általános terápiás hatás, a pozitív, a negatív és a depresszív tünetek, a relapszusok, az életminőség, az extrapiramidális mellékhatások, a testsúlygyarapodás, valamint a szedatív hatás szempontjából, 150 kettős vak, többnyire rövid távú vizsgálat (n =21 533) adatai alapján. Az általános terápiás hatás szempontjából négy MG szer bizonyult jobbnak az EG készítményeknél: az amisulprid, a clozapin, az olanzapin és a risperidon. A többi MG gyógyszer nem volt hatásosabb az EG szereknél a negatív tünetek tekintetében sem. Az MG szereknek kevesebb extrapiramidális mellékhatásuk volt, mint a haloperidolnak, de csak kevés MG gyógyszer volt jobb e tekintetben a gyengébb hatású EG szereknél. A súlygyarapodás szempontjából az aripiprazol és a ziprasidon kivételével mindegyik MG szer rosszabb volt, mint a haloperidol, de nem voltak rosszabbak a gyengébb hatású EG szereknél. Az MG szerek szedatív mellékhatása változó mértékű volt. Általában elmondható, hogy az MG antipszichotikumokat nem lehet homogén gyógyszercsoportnak tekinteni.

Ambuláns ellátás kis kockázatot jelentő felső gasztrointesztinális vérzés után: multicentrikus validáció és prospektív vizsgálat
2009;373(9657):42–47
A. J. Stanley és munkatársai 676, felső gasztrointesztinális vérzés miatt vizsgálatra jelentkező beteg között 105 olyan, kis kockázatú beteget találtak, akinek a Glasgow–Blatchford vérzési pontszáma (GBS) 0 volt. A beavatkozás szükségességének, illetve a halálnak az előrejelzésében a GBS jobbnak bizonyult a komplett Rockall-pontszámnál, az pedig jobbnak a klinikai Rockall-pontszámnál. Végeredményben 123 beteg (22%) bizonyult kis kockázatúnak, közülük 84 főt járóbetegként kezeltek, váratlan szövődmények nem léptek fel. A stratégia eredményeként a felső gasztrointesztinális vérzés miatt vizsgálatra jelentkező betegek körében 96%-ról 71%-ra csökkent a hospitalizáció aránya. Megállapítható, hogy a Glasgow–Blatchford-pontrendszer segítségével sok olyan beteg kiszűrhető, akit járóbetegként is biztonságosan lehet kezelni.

Univerzális, beleegyezésen alapuló HIV-teszt és haladéktalanul megkezdett antiretrovirális kezelés a HIV transzmissziójának megfékezésére: matematikai modell
2009;373(9657):48–57
R. W. Granich és munkatársai matematikai modellek (sztochasztikus és determinisztikus transzmissziós modell) segítségével vizsgálták, hogyan hatna az esetszám alakulására és a HIV-járvány hosszú távú dinamikájára, ha a tesztpopulációban valamennyi, 15. életévét betöltött egyén minden évben HIV-teszten esne át, és a HIV-pozitív betegek haladéktalanul antiretrovirális terápiában (ART) részesülnének. Az általános járvány modellezéséhez dél-afrikai adatokat használtak, és a HIV átviteli módjai közül csak a heteroszexuális átvitelt vették figyelembe. A modellrendszerben a vizsgált stratégia nagymértékben felgyorsította az átlépést a HIV-járvány jelenlegi szakaszából (a fertőzöttek többsége nem kap kezelést) az eliminációs fázisba (a legtöbb fertőzött ART-ben részesül). A módszerrel a stratégia teljes körű bevezetésétől számított 10 éven belül 1/1000 fő/év alá lehetne csökkenteni a HIV-fertőzés incidenciáját és éves halálozását, illetve 50 éven belül 1% alá a HIV-fertőzés prevalenciáját. Elméletileg 2032-ben mind a jelenlegi stratégia, mind az itt vizsgált elméleti stratégia évi 1,7 milliárd USA-dollárba kerülne, de ezután az elméleti stratégia költségei csökkennének, a jelenlegi stratégia költségei pedig tovább növekednének. Ezért is indokolt, hogy a szerzők elméleti stratégiája további matematikai modellek, kutatások és széles körű egyeztetések tárgya legyen.



Journal of American Medical Association (JAMA)

Az alvási idő és a koszorúerek kalcifikációja: megfigyeléses kohorszvizsgálat
2008;300(24):2859–2866
C. R. King és munkatársai azt tanulmányozták, hogy az alvástartam és az alvásminőség objektív és szubjektív paraméterei összefüggenek-e a koszorúerek 5 éven belüli kalcifikációjával. A vizsgált 495 fős kohorsz a Coronary Artery Risk Development in Young Adults (CARDIA) vizsgálat résztvevőiből állt (chicagói, fekete és fehér bőrű, 2000-2001-ben 35–47 éves férfiak és nők). Az alvás paraméterei közül a csukló-aktigráfiával mért alvási időt és annak fragmentációját, valamint a nappali álmosság mértékét, az általános alvásminőséget és az önbevalláson alapuló alvási időt határozták meg. A koszorúér-kalcifikációt CT-vel mérték 2000-2001-ben és 2005-2006-ban. A résztvevők coronariáiban az első méréskor nem volt kalcifikáció, az elsődleges végpont a későbbi méréssorozatban talált új kalcifikáció gyakorisága volt. A kalcifikáció ötéves incidenciája 12,3%-nak adódott. A hosszabb alvási idő szignifikánsan csökkentette a kalcifikáció incidenciáját. A potenciális közvetítő tényezők (pl. szérumlipidek, vérnyomás, testtömegindex, diabetes mellitus, gyulladásos markerek, alkoholfogyasztás, depresszió) nem befolyásolták ezt az összefüggést.


New England Journal of Medecine – NEJM

Gépi perfúzió és hagyományos hűtés a cadaver-donoros vesetranszplantációban: véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálat
2009;360:7–19
C. Moers és munkatársai 336 egymást követő cadaver vesedonor egyik veséjét a szokásos módon hidegen tárolták, a másikat hipotermiás gépi perfúzióval tartották életképes állapotban a transzplantáció elvégzéséig. A recipienseket egy évig követték. Az elsődleges végpont a graftműködés megindulásának késése volt (igényelt-e az első héten dialízist a beteg). A gépi perfúziós csoportban 70, a kontrollcsoportban 89 betegnek volt szüksége dialízisre a transzplantációt követő első héten. A gépi perfúzió szignifikánsan javította a szérum-kreatininszint csökkenésének rátáját és csökkentette a graftműködés megindulásában tapasztalt késés mértékét. A gépi perfúzió alacsonyabb szérum-kreatininszinttel járt együtt a transzplantációt követő első 2 hétben, és csökkentette a graft működésképtelenségének kockázatát. Az allograft egyéves túlélése a gépi perfúziós csoportban 94% volt (vs. 90%). Nem lépett fel olyan nemkívánatos esemény, amit a beültetendő szerv gépi perfúziójának lehetett volna tulajdonítani.

Az emésztőtraktus és a száj-garatüreg dekontaminálása intenzív terápiás osztályon
2009;360:20–31
A. M. G. A. de Smet és munkatársai a szelektív emésztőrendszeri dekontamináció (SDD) és a szelektív száj-garatüregi dekontamináció (SOD) hatását hasonlították össze 13 hollandiai intenzív terápiás osztály betegei körében, keresztezéses vizsgálati elrendezésben. Összesen 5939 olyan beteget vontak be a vizsgálatba, akinek várhatóan vagy legalább 48 órás intubációra, vagy legalább 72 órás intenzív osztályos kezelésre volt szüksége. A három betegellátási módot (SDD, SOD, standard ellátás) mindegyik osztályon véletlenszerű sorrendben alkalmazták 6 hónapon át. Az SDD négynapos intravénás cefotaxim-kezelésből, valamint tobramycin, colistin és amphotericin B helyi alkalmazásából (a száj-garatüregbe és a gyomorba való bejuttatásából) állt; az SOD keretében csak oropharyngealisan alkalmazták ugyanezeket az antibiotikumokat. A korrigálatlan összesített halálozás standard ellátás, SOD, illetve SDD mellett 27,5%, 26,6%, illetve 26,9% volt. A véletlen hatások logisztikus-regressziós modelljében, amelyben változóként a kort, a nemet, az APACHE II pontszámot, az intubációs státust és a belgyógyászati szakágat vették figyelembe, a 28. napig bekövetkező halál esélyhányadosa 0,86-nak (SOD vs. standard), illetve 0,83-nak (SDD vs. standard) adódott.

Veleszületett neutropenia szindróma és a G6PC3 gén mutációi
2009;360:32–43
K. Boztug és munkatársai két, egymással vérrokonságban álló családból összesen öt, súlyos veleszületett neutropeniában szenvedő gyermek genotípusának kapcsoltsági (linkage-) elemzését végezték el a releváns DNS-szakaszok szekvenálásával együtt. Mindegyik beteg igen érzékeny volt a bakteriális fertőzésekre, csontvelőmintájukban igen alacsony volt az érett neutrophil granulocyták száma; kardiális és urogenitális rendellenességeik, vénás angiectasiáik voltak. A kapcsoltsági elemzés a 17q21 lokuszra és az ott található G6PC3 génre (a glükóz-6-foszfatáz 3-as katalitikus alegységének génjére) terelte a gyanút. A gén szekvenálása homozigóta missense mutációt fedett fel a gén 6-os exonjában, amely mindkét családban, valamennyi érintett gyermek esetében teljesen inaktívvá tette az enzimet. A betegek neutrophil granulocytái és fibroblastjai fokozottan hajlamosak voltak az apoptosisra. A szerzők további hét olyan, a vizsgált családoktól független beteget azonosítottak, akik súlyos veleszületett neutropeniában szenvedtek (a szindróma egyéb jeleivel), és a G6PC3 gén mindkét allélján mutációt hordoztak. Az eredmények azt igazolják, hogy a kardiális és urogenitális rendellenességekkel járó súlyos veleszületett neutropenia szindrómáért a glükóz-6-foszfatáz 3-as katalitikus alegységének örökletes defektusa felelős.

A vérnyomás modulációja a centrális melanokortin útvonalon
2009;360:44–52
J. R. Greenfield és munkatársai túlsúlyos és elhízott személyek vérnyomását, pulzusszámát és vizeletének katekolamin-tartalmát mérték. A vizsgálati alanyok egy része működésképtelenséget okozó mutációt hordozott a melanokortin-4-receptor (MC4R) génjében, másik része kontrollként szolgált. A hétnapos MC4R-agonista-kezelés hatását is tanulmányozták 28 önként jelentkezőn. MC4R-deficiencia esetén ritkábban találtak magas vérnyomást, mint a kontrollcsoportban (24% vs. 53%). A vérnyomáscsökkentővel kezelt betegek kizárása után az MC4R-deficiens csoport átlagos vérnyomása szignfikánsan alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoporté (123/73 Hgmm vs. 131/79 Hgmm). Az MC4R-deficiens betegeknek ébredéskor kevésbé nőtt és az euglikémiás hiperinzulinémia állapotában kisebb volt a pulzusszámuk, 24 óráig gyűjtött vizeletük több noradrenalint tartalmazott, mint a kontrollcsoport tagjaié. Az MC4R-agonista maximális tolerálható dózisa átlagosan 9,3/6,6 Hgmm-rel emelte a vérnyomást. A vérnyomásbeli különbségek az inzulinszint változásaival nem voltak magyarázhatók. Ezek a genetikai és farmakológiai eredmények azt mutatják, hogy a melanokortinerg jelútvonal – inzulintól független mechanizmussal – részt vesz a humán vérnyomás-szabályozásban.

Óriás osteoclastok keletkezése hosszú távú orális biszfoszfonát-kezelés során
2009;360:53–62
R. S. Weinstein és munkatársai 3 évig tartó véletlen besorolásos, placebokontrollos kettős vak vizsgálatban tanulmányozták az alendronát csontreszorpciót gátló hatását, majd 51 csontbiopsziás mintát is megvizsgáltak. A betegeket (40–59 éves, posztmenopauzában levő nők) öt csoportba sorolták. Az egyik csoport placebót kapott 3 évig, további három csoport napi 1, 5, illetve 10 mg alendronátot 3 évig; az ötödik csoport 2 évig napi 20 mg alendronátot, majd egy évig placebót. A napi 10 mg alendronáttal kezelt betegek biopsziás mintáiban 2,6-szer annyi osteoclast volt, mint a placebocsoport mintáiban. A gyógyszer kumulatív dózisával az osteoclastok száma is nőtt. Ezeknek az osteoclastoknak a 27%-a óriás sejt volt piknotikus magvakkal. A biopsziás mntákban egy évvel a kezelés felfüggesztése után hipernukleált, levált óriás osteoclastok voltak láthatók, bennük 20–40 sejtmaggal. E sejtek 20–37%-a apoptotikus sejt volt. Megállapítható, hogy tartós alendronátkezelés hatására megnő az osteoclastok száma, és nagy számban láthatók köztük hipernukleált óriássejtek, amelyek lassú apoptosison mennek át.

Medical Online