A valószerűtlen sava-borsa

Ben Elton: Halál egyenes adásban

Vakmerő, de talán nem túl valószerűtlen állítás, hogy a realizmus felbomlásával, azaz nagyjából Balzac, Dickens és Tolsztoj életművének lezárása után, Flaubert, később Joyce felléptével az úgynevezett krimi veszi át a társadalomábrázolás fontos, de a régi módon immár nem folytatható irodalmi szerepét. A modern regény főhőse a tulajdonságok nélküli ember vagy a kezdőbetűre zsugorodott K.; vagyis az arctalan figura, aki meghatározottság nélkül sodródik a mindennapi élet általa (és ezért az olvasó által is) megismerhetetlen tengerében. Ám a krimi műfajának főalakja, a detektív korántsem tulajdonságok nélküli figura. Amikor a gyilkosság révén kapcsolatba lép környezetével, azaz a világgal, megismeri azt, és ekként a regény – akarva-akaratlanul – a szó kritikai realista értelmében leképezi a gyilkosságot megélő, a bűnt kitermelő társadalmat. A bűn leleplezésével a társadalom is lelepleződik, a bűn megismerésével a világ mindennapi élete is ábrázolást nyer. A modern regény büntetlenül lemondhat a miliőrajzról vagy  társadalomábrázolásról, a krimi ezt azonban nem teheti meg, hiszen a mindennapi élet ismerete nélkül nem képes megfesteni a gyilkosság környezetét.

Természetesen a kriminek is megvan a klasszikus regényéhez hasonló fejlődéstörténete: Sherlock Holmes és Agatha Christie vagy Gardner még naiv, olykor egyenesen gyermeteg világa fokozatosan felbomlik, hiteltelenné válik és átadja a helyét Raymond Chandler, aztán Patricia Highsmith árnyalt társadalomrajzának. Ezek a bűnregény klasszikusai. És noha a krimi kritikai realista korszaka már a múlté, és felsorolni is nehéz, miféle eddig nem ismert bűnregénytípusok léteznek manapság, ám egy mozzanat változatlan és közös: a mindennapi élet részletes, minden apróságot figyelembe vevő ábrázolása. A bűnregény a mindennapi élet apoteózisa.