A Tó és atyafisága
2008. április 01. 00:00
Napsugaras kedély és a patriarchális szóbőség derűs áradása ömlik el e bájos könyv lapjain, amely egyszerre regény, útirajz, anekdotagyűjtemény és konyhabölcsességek kimeríthetetlen tárháza. Nem egykönnyen beskatulyázható, mirábilis mű, aminthogy bámulnivaló csudabogár a könyv szerzője is: a tiszaeszlári per világhíres jogtudora, termékeny író, szenvedelmes kuruc, függetlenségi pártvezér és az Abbázia kávéház élethosszig ura, diadalmas causeur, az adomázva csevegés nagymestere. Eötvös Károly életének mindeme ismertetőjegyeit 1900-ban kiadott Balaton-könyvébe is belecsempészte, mert a címben emlegetett utazása legalább annyira önmaga körül zajlott, mint a festői tó körül, amelyet akkortájt csodált ugyan a dunántúli (helyesebben szólva: a túladunai) ember, ám meg nem fürdött benne. S belecsempészte e laza topográfiai mesefüzérbe kiterjedt atyafiságát is, hiszen a dualista parlamenti élet közkedvelt Vajdáját e tájegység lakói csak „komának” emlegették, lévén famíliája majd’ mindenkivel rokonságot tartott. Nem csoda hát, hogy a Balatonról és a Balaton ürügyén előadott történetek szereplői így-úgy, de mind rokonai a mesélőnek, s e meghitt familiaritás nem ismer távolságot sem származásban, sem históriai korokban. „Valamelyik ősnagynéném unokanővérének orozva költ fia” – írta egyik történetének hőséről, s a kései olvasó mosolyra görbíti száját. Ahogyan némi meghatottsággal elegy mosoly kíséri Eötvös mindahány anekdotáját, légyen szó Sobri Jóskáról vagy Vörösmarty Mihályról, regénybeli útitársairól, a kicsiny termetű Gyulai Pálról és a történész Salamon Ferencről, s kiválólag a könyv titkos főszereplőiről, Kisfaludy Sándorról és Szegedy Rózáról. A rokonszenv érthető, hisz voltaképp a délceg Himfy kultuszteremtő munkáját folytatja e derék politikus, aki a megejtő tájleírást oly ügyesen párosítja a mesével s a történelemmel. S ennek a szeretnivaló mesélőnek azt is egykönnyen elnézzük, hogy szellemi horizontja jóval szűkösebb az elevenen rajzolt balatoni panorámánál, sőt még gyermekded nacionalizmusán sem ütődünk meg. Mert Eötvös Károly számára a magyar ember a világcsudája, a kálvinista éppúgy, mint a zsidó, s az ő szájából magától értetődőnek tetszik e mondat: „A magyar nemzet igen messze áll a világ első nemzetei mögött, de a tökéletes magyar ember a legtökéletesebb ember a világon.”
„Tengernek álmodta a Balatont, és tengernek álmodta a magyarságot is” – írta Eötvösről nekrológjában Kosztolányi Dezső, s valóban álom ez a könyv. Igaznak álmodott poétikai remekmű a régi magyar derekasságról, romlatlanságról és egészséges kedélyről, meg a hamvasan érintetlen természetről.
(Vitis Aureus, 2007, 404 oldal, 3900 Ft)
„Tengernek álmodta a Balatont, és tengernek álmodta a magyarságot is” – írta Eötvösről nekrológjában Kosztolányi Dezső, s valóban álom ez a könyv. Igaznak álmodott poétikai remekmű a régi magyar derekasságról, romlatlanságról és egészséges kedélyről, meg a hamvasan érintetlen természetről.
(Vitis Aureus, 2007, 404 oldal, 3900 Ft)
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
