A sebészeti eljárások legkorábbi bizonyítékára bukkanhattak régészek Indonéziában
A sebészeti eljárások legkorábbi bizonyítékára bukkanhattak régészek egy elhagyatott indonéziai barlangban, ahol egy 31 ezer éves, amputált lábú csontvázat találtak, derült ki egy új tanulmányból, amely a Nature tudományos lapban jelent meg.
A The Guardian cikke szerint ausztrál és indonéz régészek egy csoportja kőkorszaki művészet nyomai után kutatott 2020-ban a borneói Kelet-Kalimantan tartományban egy mészkőbarlangban, amikor véletlenül egy temetkezési helyet fedeztek fel. Az ott fellelt egyik csontváz vizsgálata során kiderült, hogy az az emberiség történetének legkorábbi amputációs sebészeti beavatkozásának bizonyítéka lehet. Minden korábban feltárt, összetett orvosi beavatkozásokra utaló maradvány több tízezer évvel későbbi időszakból származott.
Tim Maloney, a feltárást vezető kutató úgy fogalmazott: a felfedezés "minden régész álma".
Elmondta: a paleontológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a bal alsó lábszáron a csontok összeforrtak, ami arra utal, hogy amputálták a láb egy részét több évvel az illető halála előtt. A csonk jellege azt mutatja, hogy azt nem valamiféle baleset vagy állat támadása, hanem sebészeti beavatkozás idézte elő.
A mostani felfedezés előtt az volt a széles körben elfogadott elmélet, hogy nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt juthatott el az emberiség odáig, hogy egy amputáció ne a halálos ítélettel legyen egyenlő. Az eddigi feltételezések szerint erre az időszakra, a letelepedett földművelő társadalmak idejére fejlődhettek ki a végtageltávolítás biztonságos végrehajtásához szükséges sebészeti eljárások.
A sikeres amputáció eddig megismert legrégebbi bizonyítéka egy nagyjából 7 ezer éves csontváz volt, amelynek a bal alkarja hiányzott. Ennek tükrében Maloney szerint az indonéziai lelet most átírja az orvostudomány eddig ismert történetét, hiszen kiderült, hogy az ősemberek olyan komplex sebészeti beavatkozásokra voltak képesek, amelyek után a páciensek felgyógyultak, és még évekig eléltek, akár egy kar vagy egy láb eltávolítása után is.
A kőkorszaki sebész feltehetően kiterjedt anatómiai tudással rendelkezett, különös tekintettel az ér- és idegrendszer beható ismeretére, amely szükséges a végzetes vérveszteség és a halálos fertőzések elkerüléséhez. Feltehetően már létezhetett a mai intenzív ellátás valamiféle korai változata és az operáció utáni fertőtlenítése gyakorlata is.
