„A saját hang, ez a jövő”

Madách Kamarából Örkény Színház

Volt néhány nagy siker – például A testőr, A makrancos hölgy, a Mi újság, múlt század, a Piszkavas –, néhány komoly szakmai elismerés – például a Borisz Godunov, A mi erdőnk alján, a két Ionesco-egyfelvonásos, a Jelenetek egy kivégzésből –, és szerencsére akadt kudarc is, például a Komédiaszínház. A Madách Kamara új vágányra állt, és most új neve is lesz – az új archoz pedig már rajzolódnak a vonások. Erről beszélgettünk Mácsai Pállal, a színház igazgatójával.

Amikor átvette a Madách Kamarát, rendkívül végiggondolt elképzelésekkel látott neki annak, hogy új profilt szabjon a színháznak. Semmi „durvaság”, semmi „keménykedés”, viszont nagy elszántság és eltökéltség jellemezte. Most, e pillanatban hol tart – és hol tart a színház – ahhoz képest, amit eltervezett?

– Felálltunk a startvonalra, azon a pályán, ahová készültünk. Valójában nem versenypálya ez, hanem belső pálya. Az a sáv, ahol ízlésünk szerinti színházat csinálhatunk. Kicseréltük a repertoárt, létrehoztuk a saját társulatot, saját közönségszervezést, lesz próbatermünk. Megtartottuk a közönségünket. Persze nem menetrend szerint haladtunk, az élet átírja a forgatókönyveket, változtat a tervezett ritmuson, de nem nehéz lépést váltani, ha tudjuk, hová megyünk. Ott tartunk tehát, ahol terveztem. Ez nem a cél – nincs is „cél”, a színházban nincs befejezett állapot. Most úgy gondolom, újabb három év, mire az a folyamatos minőség elérhető, amit keresünk. Türelmetlen alkat vagyok, de nem lehet sürgetni.

Kellett-e módosítani menet közben az elképzelésein? Ha igen, mit?

– Lényegében nem kellett.

Miközben azon a nagyon keskeny sávon egyensúlyoz, amelyet a „közönségbarát művészszínház” koncepciója megenged, hogy áll ezzel a két alkotóelemmel: a közönséggel és a művészszínházzal?

– Hálás vagyok a közönségnek, mert velünk maradt. Sokan mondták – többen a hátunk mögött, kevesen a szemünkbe –, hogy a Madách Kamara nézőit nem lehet új koncepcióval megtartani. Vagyis: meg fogunk bukni. Ma a három év előtti megérzéseket számokra lehet fordítani, a látogatottságunk kilencvenszázalékos. Hogy miért? Szerintem éppen azért, mert tiszteltük a közönséget, feltételeztük, hogy van kedve bonyolultabban gondolkodni, titokzatosabb világokba merülni, mint a szórakoztatóiparé. A „művészszínház” ugyanis roppant szórakoztató és közönségbarát. Műsorunkban az arány kicsit elbillen a komédiák irányába, a kérdés persze az, mit nevezünk annak. Első idei bemutatónk, Csehov Sirálya például a szerző szerint komédia. És ha jól játsszuk, nevetni kell rajta. Meg sírni is. Ha rosszul, akkor aludni.