A rohadt paradicsom meghódítása

A fősodorbeli hollywoodi filmek kimaradt jeleneteiből is kimaradt amerikai életformát és mentalitást legutóbb a bennszülött Michael Moore vette górcső alá, most azonban egy álkazah áldokumentumfilmes álriporter mutatja be kendőzetlenül a világ legtehetősebb népének elferdült gondolkodását. Aki nem ismeri Boratot, az talán olcsó poénkodásra számít, de hamar csalódnia kell: álhősünk ténykedése legkevesebb felháborító, gyakran gyomorforgató, időnként bántó, de minden esetben jogos – amennyiben célunk, hogy minél jobban megismerjük az olvasztótégely lakóit.
Ali G Indabox
Hogy kicsoda Borat? Valódi neve Sacha Baron Cohen. Hogy kicsoda Sacha Baron Cohen? Ó, őt igazán senki sem ismerheti, mert hol ilyen, hol olyan. Cipő orrán bojt, pemzli végén pamacs, de leggyakrabban három formát ölt: Ali G, Bruno vagy Borat. A televíziós szórakoztató karrierjét a kilencvenes évek derekán megkezdő Baron Cohen igazi átváltozóművész, de nemcsak műsorában, hanem az életben is. Előkelő észak-londoni középiskolai tanulmányai után történelmet tanult Cambridge-ben, hogy aztán kerületi kábeltévék gyerekműsoraiban nevettesse a nézőket. Időközben testvérével humoros zenés kisfilmeket készített, melyekben a helyi ortodox zsidókat figurázták ki, majd szürke műszálas öltönyt öltött, és Kristo nevű albán riporterként tudósított melegfesztiválokról és egyéb különleges rendezvényekről. Emberünk munkamódszerének alapját a megtévesztés és a bátorság adta: naiv outsiderként mindenbe beleütötte az orrát, és őszinte érdeklődésével megnyitotta a látszólagos tétnélküliséget élvező alanyokat. Ekkor figyelt fel rá a brit Channel 4 tévéállomás, mely leszerződtette – nem őt, de nem is Kristót, hanem új személyiségét, Ali G-t, a keletlondoni Staines igyekvő rapperstricijét. A túlméretezett dzsekiben, térdig tolt nadrágban, idióta sapkában és narancssárga színű műanyag napszemüvegben fellépő Ali nyelvhasználata teljesen idegen volt az interjúalanyokétól, így a megkérdezett parlamenti képviselők, társadalomtudósok és egyéb hírességek belezuhantak abba a generációs szakadékba, melyről tudomást sem akartak venni. Ali lett a király, mellette mindenki más nevetséges pojácának tűnt. 2002-ben Ali G Indahouse címen elkészült Baron Cohen első egész estés vígjátéka, melyben szakított a tévéműsorban bevezetett adásmenettel, azaz nem álriporterként figurázott ki embereket, hanem egy történet erejéig teljes egészében életre keltette Ali G világát, melyben külvárosi gengszterek mentik meg a becsületes miniszterelnök állását, és vele együtt nemcsak szeretett kerületüket, de az egész országot is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát pár kiló marihuánával jobb belátásra bíró Ali és infantilis társasága egyszerre koronázta meg és fejezte le milliók kedvenc komikusfiguráját: a széles vásznon életre keltett spanglihős olyan hatalmas lett, hogy bugyros ruháit is kinőtte, ezért nem térhetett vissza a kisképernyőre.
Csillag születik
Mivel az Ali G Show meleg osztrák divatriportere, a Fashionzeit mit Brüno műsorvezetője (természetesen szintén Baron Cohen alakításában) nem volt eléggé univerzális figura ahhoz, hogy átvegye a levitézlett Ali szerepét, művészünk úgy döntött, újraéleszti az albán Kristo karakterét, de ezúttal már szinte tökéletes formába rázta – megszületett Borat Szagdijev kazah sztárriporter. Az Al-Kaida-frizurás, sűrű sötét bajszos, szürke öltönyben és vékony nyakkendőben botorkáló tévés a posztszovjet Közép-Ázsia ismeretlen népességének megszemélyesítője, ráadásul a politikailag kényszeresen korrekt Nyugaton senki sem meri elzavarni a betegesen perverz, bájosan közvetlen, és alapvetően teljesen tájékozatlan szerzetet. Miután feltérképezte és nevetségessé tette az angol felső tízezer életformáját, Borat – a Kazahsztáni Tájékoztatási Minisztérium unszolására – gondolt egy nagyot, és elutazott az Egyesült Államokba, kiderítendő a világ legnagyobb dollártermelő állama sikerének titkát. Az Ali G Indahouse dramaturgiájával ellentétben a Borat-filmben minden olyan, mint a tévéműsorban, és csak az epizódok összekapcsolásának íve ad kerettörténetet a sokszor brutális gegeknek. Borat és kövér producere New Yorkban kezdi meg ténykedését, de kíváncsi hősünk a hotelszoba tévéjét bámulva hamar beleszeret Pamela Andersonba, és nyugatnak veszi az irányt egy medvével felszerelt fagylaltos kocsiban. A harcos feministák és keleti parti melegek megismerése után Borat útja során újabb állatfajokra bukkan: vidéki fekete gettólakókra, gazdag déliekre, rodeórajongókra, részeges főiskolásokra, a szeretet erejétől remegő újkeresztényekre, és még sorolhatnánk – ki tudja, mi maradt ki a filmből.
Zelig a valóságshow-ban
Woody Allen 1983-as klasszikus áldokumentumfilmje, a Zelig óta közhelynek számít a zsidóság asszimilációs kényszere, hiszen a beilleszkedés a többségi társadalomba számos nehézséggel és – ha vígjátékról van szó – mókás helyzettel járhat. Allen tudományos igényességgel és zseniális álarchív felvételekkel elkészített filmje a maga korában technikailag is megállta a helyét, a valóságshow-k korában azonban több kell a közönség figyelmének maradéktalan lekötéséhez. Az amerikai egzisztencialista tévékabaré két klasszikusának (Seinfeld, Félig üres) írójaként és rendezőjeként ismertté vált Larry Charles pontosan tudta, hogyan kell a tévéműsorokból átvett álriportokat feldobni: színes szereplőkkel, spontán helyzetkomikummal, perverz verbális és képi poénokkal, meg persze némi műszentimentalizmussal. Így lett a Borat egyszerre izgalmas, érzelmes, elgondolkodtató, felháborító, elszomorító és mérhetetlenül mulatságos. A profi iparos Charles és a zseniális komikus Baron Cohen filmje szemtelen munka, mert nemcsak az egyszeri nézőnek okoz állandó meglepetést, de a kőkemény rajongók teherbírását is próbára teszi. A kövér producer szőrös fenekének nyomása alatt fuldokló Borat látványa távol áll az intellektuális humortól, de éppen ez benne az üzenet: egy kellemetlen világban mindenki érezze magát kellemetlenül!