A reform nem kedvez a kongresszusoknak

Hosszú távon a magas koleszterinszint csökkentésében is a kombinált terápiák lehetnek a legeredményesebbek – véli prof. dr. Édes István, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kardiológiai Intézetének igazgatója, aki évek óta házigazdája a Debreceni Kardiológiai Napoknak. A professzort a rendezvényen kiosztott új irányelvekről és a szakmát érintő megszorításokról kérdeztük.

A kardiológia területét mennyire érintik az anyagi megszorítások?
   – Valamelyest romlott a finanszírozásunk, de még a tolerálhatóság határain belül. A nagy problémát én most a teljesítmény-volumen korlátokban látom. Abban reménykedünk, hogy áprilistól, amikor az új egészségügyi struktúra működni kezd, egyes akut betegellátások, így például az akut szívinfarktus is védett HBCs-t, nagyobb finanszírozási volument kap. Ennek alapja, hogy az akut szívinfarktusban az azonnali katéteres koszorúértágítás és a sztentelés rengeteget javított a túlélésen. Intézeti statisztikánk alapján a kórházon belüli mortalitásunk 3-4 százalékos,szemben a 20 százalékos országos átlaggal. Viszont tény, hogy az egészségügyi reform a gyógyszervállalatok megszorításai miatt nem kedvez a kongresszusok rendezésének – márpedig a jelenlegi helyzetben egyre fontosabbá válik a szakmai továbbképzés és a napi szintű tájékozódás a legmodernebb kezelési elvekről.

Van olyan részlete a szakterületének, ahol most nem volt szükség az irányelvek módosítására?
   – A kardiológia rohamléptekkel fejlődik, de nem annyira, hogy minden irányelvet át kelljen írni. Az idén a diasztolés szívelégtelenség, a stabil angina pectoris, a pitvarfibrilláció és néhány más ritmuszavar kezelésével kapcsolatos irányelvek változásáról esett szó a kardiológiai napokon. Eddig 25 elv született meg, és nem néhány oldalas dokumentumokról van szó.
A szívelégtelenség kezelésének terápiás irányelve például legalább negyvenoldalnyi igényesen összeállított anyag, amelyben konszenzus alapján folyamatosan átvezetjük a legutóbbi terápiás változásokat.

A szívelégtelenség egyre inkább reflektorfénybe kerül.

– Mind a szisztolés, mind a diasztolés forma nagyon rosszindulatú kórkép – a betegek túlélési esélyei a rákosokénál is rosszabbak –, ráadásul a magyar lakosságnak körülbelül 2 százalékát érinti, legkevesebb kétszázezer embert. A túlélés esélye a stádiumtól függ. Bár a terápia rengeteget fejlődött az utóbbi néhány évben, a súlyos stádiumban a betegek fele egy éven belül meghal. Hihetetlenül fontos tehát az adekvát kezelés. Az utóbbi öt-hat év előrehaladásával nagyjából kihasználtuk a rendelkezésre álló lehetőségeket, a forgalomban lévő gyógyszerekkel optimalizáltuk a kezelési formákat. Most jön az úgynevezett molekuláris biológiai korszak. A klinikai vizsgálatok most szerveződnek, és egy hosszú folyamat végén az új módszerek forradalmasítani fogják a szívelégtelenség kezelését.

Az őssejtterápiára gondol?

– Részben igen, de itt az eredmények egyelőre nagyon ellentmondásosak. Inkább a kóros gének korrekciójára gondolok. Rengeteg olyan új vegyülettel, fehérjével folynak vizsgálatok, amelyeket az egészséges emberi szervezet termel. Ezeket valójában lekopírozzuk és korrigáljuk velük a szívelégtelenséggel összefüggő problémáikat. Az eritropoetin bioszimiler gyógyszerével (lásd Medical Tribune 2007/1. szám, 20. oldal) most indul egy nemzetközi vizsgálat, amelynek Magyarország is része és a randomizáció fázisában tart. A fehérje analógját vénásan juttatjuk a szervezetbe a szívelégtelenség lefolyását erősen rontó vérszegénység megelőzése céljából. Az elsődleges végpont a mortalitásra gyakorolt hatás lesz. Az eredmények egy-két év múlva várhatók, véleményem szerint a túlélés terén jelentős javulással.

 Van-e új üzenetük a hipertónia kezelésére?

 – A magasvérnyomás-betegség legújabb terápiás irányelvei már egyértelműen amellett törnek lándzsát, hogy ha a vérnyomás nagymértékű, a szisztolés érték legalább 20 Hgmm-es csökkentésére van szükség, már első lépésként adjunk gyógyszer-kombinációt. Sokféle kombináció van. A két-három különböző gyógyszercsoport kis dózisát tartalmazó fix kombinációk előnye az összeadódó hatás és az egyetlen szer dózisemeléséhez képest jóval kevesebb mellékhatás.

Helyesnek tartja, hogy egyre alacsonyabb a megcélzott koleszterinszint?

– Igen, mert látom azokat a súlyos koszorúérbetegeket, akiket megkatéterezünk, esetleg tágítjuk a koszorúereiket, majd hat hónap, egy év múlva progrediáló panaszokkal visszajönnek, és e viszonylag rövid idő alatt rengeteget romlik koronáriáik állapota. A kezelés mellett tehát az általános érelmeszesedést is le kell állítani vagy viszsza kell fordítani, és erre szerintem kiváló lehetőség a koleszterinszint extrém mértékű csökkentése. A koleszterinkérdést hasonlónak látom a vérnyomáséhoz: az az optimális, ha hosszú távon folyamatosan egyre alacsonyabb értékre törekszünk. Nem szabad elfelejteni, hogy az emberi újszülöttnek vagy az Ausztráliában, Afrikában vadon élő, ősi törzsek tagjainak 3,0 mmol/l körüli az összkoleszterinszintjük, sőt még ennél is kisebb. A fejlett világ problémája az ötös–hetes érték. Ennek a terápiának óriási a jövője, és a vita ma inkább csak akörül zajlik, hogyan lehet legoptimálisabban elérni a kellően alacsony szintet. Úgy vélem, hosszú távon valószínűleg itt is a kombinációs terápia lesz a befutó.