A rák immunterápiájának korlátai
A Nature egy tanulmánya feltárja, mi az oka annak, hogy a tumoros betegek többsége nem reagál az immunterápiára. Az eredmények lehetővé tehetik a reszponderek arányának növelését.
Mint az egyesült államokbeli University of Michigan Comprehensive Cancer Centerkutatói írják sajtóközleményükben, az immunterápia igen hatékony néhány rákbeteg kezelésében, azonban e sikerek ellenére a páciensek zöme nem reagál erre a terápiaformára.
Dongjun Peng és munkatársai új vizsgálatukban feltárták, hogy milyen molekuláris változások állnak annak a hátterében, ha az immunterápia nem hatékony egy-egy tumor elleni harcban (Epigenetic silencing of Th1 type chemokines shapes tumor immunity and immunotherapy; Nature). A tanulmányban a kutatók először utalnak arra az új megközelítésre, miszerint a tumoros megbetegedés epigenetikus diszreguláció következménye. Az új megközelítést felvázoló, idézett cikk szerint (Timp és Feinberg: Cancer as a dysregulated epigenome allowing cellular growth advantage at the expense of the host; Nat Rev Cancer) habár genetikai szinten a rákos megbetegedést a különféle mutációk okozzák, az epigenetikai változások minden tumor, és azok valamennyi stádiuma esetében meghatározók, és ezek következtében alakul ki a tumorsejtek heterogenitása. Az új megközelítés szerint az epigenetikus diszreguláció nyomán gyorsan kiszelektálódnak a kevésbé életképes tumorsejtek, és az életben maradók képessé válnak a gazdaszervezet erőforrásai kárára szaporodni és metasztázisokat létrehozni. E folyamatban olyan genetikai mutációk és epigenetikus módosulások vesznek részt, amelyek az epigenom szabályozásáért felelős gének működését érintik, azaz az epigenom genomszintű diszrupciója alakul ki, aminek során az epigenom szabályozásáért felelős gének mutációin felül nagy DNS-szakaszok hipometilációja és a heterokromatin módosulásai is megfigyelhetők.
A Nature-cikk utolsó szerzője, Weiping Zou az eredményeiket ismertető sajtóközleményben kifejti: a PD-1 (Programmed cell death protein 1) és PD-L1 (Programmed death-ligand 1) gátlókkal kapcsolatos klinikai vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy azok a tumorok reagálnak a leginkább az immunterápiára, amelyekben nagyszámú gyulladást kiváltó T-sejt található. Azok a tumorok, amelyekben alacsony a gyulladás szintje, illetve amelyekben kevés a T-sejt, kevéssé reszponzívek. Azonban eddig roppant keveset tudtunk arról, hogy mi szabályozza a T-sejteket a tumor mikrokörnyezetében, teszi hozzá Zou.
A University of Michigan kutatói most feltárták azt a molekuláris epigenetikus mechanizmust, ami meghatározza, hogy egy tumorra jellemző lesz-e a gyulladás vagy sem, azaz kiderítették, mi az oka, hogy egyes páciensek reagálnak az immunterápiára, míg mások nem. Zou szerint, ha megtaláljuk ezen epigenetikus mechanizmus újraprogramozásának a módját, több beteg esetében működhetnek a PD-1 és PD-L1 gátló szerek (Zou és munkacsoportja volt az első, akik kimutatták a humán ráksejtek mikrokörnyezetében lévő dendritikus sejteken a PD-L1 expresszióját és funkcionális gátlását).
A vizsgálatban a kutatók humán és egér petefészekrák-modellt használtak, és kimutatták, hogy epigenetikus módosító szerek hatására (hiszton-modifikáció és DNS-metiláció) az immunrendszer felszabadul a tumor kiváltotta gátlás alól (a tumorok Th1 típusú chemokinek termelésével gátolják az immunrendszert, ezek génjeinek epigenetikus elcsendesítésével értek el sikert a kutatók), fokozódik a tumor T-sejtek általi infiltrációja, lelassul a tumor-progresszió, és megnő a PD-L1-gátlás hatásfoka. Mint a kutatók kifejtik: a különböző T-sejtek szelektív epigenetikus újraprogramozása növelheti a rákellenes terápiák klinikai hatékonyságát, ezért hamarosan klinikai vizsgálatokban tesztelik az epigenetikus szerek és a PD-L1-gátló szerek együttes adásának hatását; a remények szerint a szinergia révén a reszpondereknél nő a válasz ereje, illetve a korábban nem reagálók is reszponderekké válnak.