hirdetés

A Péterfy és a Szent István Kórház lehet az áldozat?

Több budapesti kórházban is tényként beszélnek a dolgozók arról, hogy hamarosan az intézmény osztályainak nagy részét máshova helyezik át, vagy összevonják az adott térségi központtal, így az aktív fekvőbeteg-ellátás helyben gyakorlatilag megszűnik.

Úgy akarnak kórházakat bezárni, hogy azok nevükben ne szűnjenek meg – így fogalmazta meg a Népszava egyik forrása azt, mit is jelent valójában a Semmelweis Tervben meghatározott struktúra kialakításával járó "funkcióváltás". Az államosított fővárosi kórházak közül több is áldozatul esik majd az átalakításnak, az intézmények dolgozói között terjengő pletykák szerint pedig várhatóan a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint az Egyesített Szent István és Szent László Kórház lesznek a Szócska Miklós államtitkár nevével fémjelezett reform első "áldozatai".

Noha az államtitkár következetesen tagadja a kórházbezárásokat, azt általában készséggel elismeri, hogy az egészségügyi struktúra átalakítása érdeksérelmekkel, és bizony áldozatokkal is jár. Ezt Szócska az ellátási kínálat átcsoportosításával, racionalizálásával magyarázza, az egyes intézményekre váró "funkcióváltásokról" azonban nem igen árul el részleteket. 

Egyelőre azonban semmi sem nyilvános abból, hogy milyen szerepet szán a kormány majd egy-egy kórháznak. Kivéve persze a fővárosban, a Semmelweis Terv szerint ugyanis Budapest három nagytérség központja lesz: Buda, Észak-Pest, és Dél-Pest néven. 

A három budapesti sürgősségi centrum tervei alapjaiban meghatározzák az egyes kórházak szerepét is, hiszen például a budai központba az orvostudományi egyetem Kútvölgyi és Városmajor utcai tömbje mellett a Szent János Kórház integrálódik majd. Ugyanilyen nyilvánvaló az Állami Egészségügyi Központ észak-pesti sürgősségi centrummá fejlesztése is, de azt is bejelentették már, hogy a Semmelweis Egyetem régóta érlelődő Korányi programjának bővítésével jön létre a dél-pesti központ, amelyben összeolvad az egyetem klinikáival a Péterfy országos baleseti központja, valamint az Országos Idegtudományi Intézet. 

Ez utóbbi központ megvalósításával a Péterfy szükségszerűen elesik kapacitásainak jelentős részétől, és a hírek szerint elvinnék a kórházból annak kardiológiai és sebészeti osztályait is. Az így lecsupaszított intézmény azonban már kevéssé lenne képes csatlakozni az új rendszerbe, specializálódhat valamely ellátástípusra, az egyébként nagy kihasználtságú ágyaira viszont több fővárosi intézmény is gyorsan jelentkezne.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...