A Nyugat-Balkánon jelentősen enyhítettek a korlátozásokon

Jelentősen enyhítettek a nyugat-balkáni országok a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, például több helyen eltörölték a kötelező maszkviselést. Nemzetközi hírek.

Szerbiában szombattól felfüggesztik az oltási igazolások használatát, valamint eltörlik a zárt térben tartózkodókra vonatkozó számbeli korlátozást is. A védőmaszkok használata zárt térben továbbra is ajánlott, az egészségügyi és szociális intézményekben viszont kötelező. Emellett lehetővé tették, hogy a veszélyeztetett csoportokba tartozók a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját is megkaphassák, ha már eltelt legalább öt hónap a harmadik adag felvétele óta.

Eltöröltek minden intézkedést, amely eddig érvényben volt a Montenegróba történő belépéshez, tehát ezentúl sem oltási igazolásra, sem tesztre nincs szükség ahhoz, hogy valaki az Adria-parti országba látogasson. Az intézkedés pénteken lépett életbe, és egyelőre két hétre szól, de ha a járványhelyzet továbbra is kedvezően alakul, meghosszabbítják. Az oltási igazolások használatát is megszüntetik, ezentúl minden vendéglátó- és szórakozóhely, minden kulturális és sportesemény is igazolás nélkül látogatható.

Bosznia-Hercegovinában is enyhítettek a korlátozásokon, a továbbiakban a maszk viselése csakis az egészségügyi intézményekben kötelező, oltási igazolásokra pedig már nem lesz szükség.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 2139-cel 1 934 953-ra, Koszovóban 37-tel 226 766-ra, Észak-Macedóniában 318-cal 300 714-re, Montenegróban 86-tal 231 313-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 145-tel 372 962-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 21-gyel 15 533-ra, Koszovóban eggyel 3123-ra, Észak-Macedóniában 13-mal 9117-re, Montenegróban kettővel 2692-re, Bosznia-Hercegovinában pedig tizeneggyel 15 610-re növekedett.

*

Nem szükséges ezentúl kitölteniük a Romániába utazóknak a PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot - döntött pénteki ülésén a bukaresti kormány. A Románia által tavaly december 20-án bevezetett, online elérhető űrlapon az utas nevére, romániai elérhetőségére, a járműre és az esetleges útitársakra vonatkozó információkat kellett megadni, hogy a hatóságok adott esetben megtalálják és figyelmeztethessék azoknak az útitársait, akikről a határátlépés után kiderül, hogy koronavírussal fertőzöttek.

A bukaresti kormány február elején felmentette az adatlap kitöltésének kötelezettsége alól a határt gyakran átlépő hivatásos járművezetőket és ingázókat, a PLF kitöltésének elmulasztásáért kirótt bírságokat pedig 2000 lejről (150 ezer forint) 500 lejre csökkentette.

A pénteki kormányhatározatot ismertető Dan Carbunaru kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a bukaresti kormány rendelkezése csakis a Romániába belépő utasokra vonatkozik, de vannak még olyan országok, amelyek továbbra is igénylik a PLF kitöltését beutazáskor.

Románia egyébként már szerdától megszüntette a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozásokat. A lazításokról nem kellett semmilyen jogszabályt hoznia, egyszerűen március 8-a után már nem hosszabbította meg a 2020 májusa óta folyamatosan hatályban tartott egészségügyi veszélyhelyzetet, amely jogalapot teremtett a kijárás és gyülekezés korlátozására, és az egészségügyi védőmaszk viselésének kötelezővé tételére, így a határidő lejártával maguk a korlátozások is hatályukat vesztették. A digitális adatlap használatát azonban tavaly decemberben külön kormányrendeletben vezették be, így hatályon kívül helyezéséhez is sürgősségi rendeletet kellett kiadnia a bukaresti kormánynak.

*

A világon 455 231 352 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 036 139 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 453 419 589 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 029 592 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...