A Nobel-díjas hadifogoly
Bárány Róbert a turkesztáni hadifogolytáborban arról értesült 1915 őszén, hogy a Nobel-bizottság neki ítélte meg az orvosi Nobel-díjat, írja a Qubit.
Bárány Róbert pályájának kezdetén végezte a fülorvosok rutinmunkáját, amelynek része volt a páciensek fülének vízöblítéssel való tisztítása. A mindennapi gyakorlat során azonban Bárány felfigyelt valamire, ami odáig elkerülte az orvosok figyelmét: a betegek nagy része szédülést érzett a fül tisztítása után.
Nem hagyta nyugodni a rejtély, ezért a hallószerv belső szerkezetének alapos tanulmányozásába fogott. Felismerte, hogy a fül belső ívjárataiban lévő nyirokfolyadéknak fontos szerepe van az egyensúlyozásban, és ennek működési zavara okozza a szédülést. Szisztematikusan vizsgálta, hogy mikor következik be szédülés: kiderült, hogy akkor, ha túl hideg vagy túl meleg az öblítővíz, míg langyos víz esetén a probléma nem jelentkezik.
Bárány Róbert felismerte tehát, hogy a szédülést a nyirokfolyadék testhőmérséklettől való eltérése okozza. A termodinamikából ismert, hogy a hőmérséklet-különbség a folyadékok áramlását idézi elő, és ez következik be a fülben is. A nyirokfolyadék, amely a nyomáskülönbség által „érzékeli” a függőleges helyzetet, az áramlás miatt már téves információt küld az agyba, amely így a páciens szédülését idézi elő.
Bárány arra is rájött, hogy a nyirokfolyadék rázkódása okozza az erősebb hullámzás által kiváltott tengeri betegséget is. Bárány Róbert megfigyeléseit és magyarázatát orvosi szaklapokban közölte, aminek híre a Nobel-bizottsághoz is eljutott. Az eredmények fontosságát felismerve a testület neki ítélte oda a díjat.
1914-ben tört ki az első világháború, és bár részleges rokkantsága miatt felmentést kapott a katonai szolgálat alól, mégis önként jelentkezett a frontra. 1915-ben a przemysli erődben volt katonaorvos, amikor az oroszok rajtuk ütöttek és elfoglalták az erődöt. Bárány így került hadifogságba, majd a távoli turkesztáni táborba hurcolták. Amikor a Nobel-díj-bizottság értesült a történetről, diplomáciai akciót indított, amely végül a fogoly kiszabadulásához vezetett.
Gondolhatnánk, hogy micsoda ünneplésben lehetett része a Nobel-díjasnak Bécsbe való visszaérkezése után. Amikor megfelelő orvosi pozícióért folyamodott az egyetemen, az orvosok összefogtak ellene, és még orvosi alkalmasságát is kétségbe vonták. Bárány sorsa ebből a szempontból sok hasonlóságot mutat Semmelweis Ignácéval: nem sokkal korábban, a 19. század közepén az anyák megmentőjeként tisztelt magyar orvosnak is meg kellett élnie, hogy a bécsi orvostársadalom ellene fordul.
Bárány a bécsi állást nem kapta meg, ezért arra kényszerült, hogy elhagyja a monarchiát. Svédországa utazott, ahol Uppsalában rábízták a helyi klinika vezetését, és haláláig nagy megbecsülés övezte tevékenységét. Emlékét ma is őrzi a svédországi Bárány Társulat konferenciák szervezésével.
