hirdetés

Senki nem akart udvari áramszállító lenni (FRISSÍTVE: a Gyemszi nem aggódik...)

Egyetlen energiaszolgáltató sem tett ajánlatot a kórházak közös villamosenergia-beszerzésére kiírt eljáráson – tudta meg a Világgazdaság.

A kórházvezetőknek megküldött, március 5-i keltezésű tájékoztató levél szerint, az ajánlattételi határidő január 30-án járt le. A levélből nem derül ki, miért várt a Gyemszi mégis több mint egy hónapot az érintettek tájékoztatásával.

A késedelem különösen érthetetlen – írja  alap –, mivel Török Krisztina Gyemszi-főigazgató most arra kéri a kórházvezetőket, hogy 2013. június végéig, „de legkésőbb az új közbeszerzési eljárás eredményes lezárásáig, 30 napos felmondási határidővel intézkedjenek az intézmények megfelelő villamos-energiaellátásáról”.

Amennyiben az intézményvezetők törvényszerűen járnak el, a legtöbbjüknek most mégis csak ki kell írniuk azt a közbeszerzést, amit a központi közbeszerzés miatt tavaly a Gyemszi már nem engedélyezett a számukra. A Gyemszi által előírt feltételekkel azonban ez nemcsak időben nem hozható tető alá, de az is biztos, hogy ilyen körülmények között nem lehet előnyös árat kialkudni – tolmácsolja szakértők álláspontját a vg.hu.

FRISSÍTÉS (2013.03.06. 18:01):

A GYEMSZI délután közleményben reagált a Világgazdaság hírére, abban igyekeznek mindenkit megnyugtatni: "Az egészségügyi szolgáltatók jelenleg is rendelkeznek hatályos villamos energia kereskedelmi szerződéssel, versenypiaci - közbeszerzésben megkötött - és egyetemes szolgáltatási szerződéssel, így villamos energia szolgáltatás nélkül egyetlen intézmény sem marad" – írták, hozzátéve, nem adják fel, írnak majd ki újabb közbeszerzési pályázatot.

(forrás: vg.hu, MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...