hirdetés
2024. május. 13., hétfő - Szervác, Imola.

A MOK új vezetősége bemutatkozna

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) újonnan megválasztott elnöksége levelet küld a nemzeti erőforrás miniszternek; azt kérik Réthelyi Miklóstól, hogy bemutatkozó látogatáson fogadja a teljes vezető testületet.

A MOK új elnökségének első döntéseiről beszámolva közleményben tudatja a közetstület, hogy megerősíti korábbi, az önkéntesen vállalható orvosi túlmunkával kapcsolatos támogató nyilatkozatait.

Annak kapcsán, hogy a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) élesíti a már tavasszal beharangozott akcióját, és tagjaihoz levélben fordulva indítványozza, ne vállaljanak önként túlmunkát mindaddig, amíg egzisztenciális helyzetüket nem rendezik, a MOK emlékeztetett: ezt a kezdeményezést – amely egybecseng a köztestület korábbi években kidolgozott javaslataival – kezdetektől fogva teljes támogatásáról biztosította. Hozzátették továbbá, hogy az önkéntes túlmunka nem vállalásáról szóló nyilatkozat megtétele nemcsak a MOSZ-tagok, hanem valamennyi túlmunkát végző kamarai tag orvos számára nyitott és javasolt lehetőség.

Emellett ismét felhívták a figyelmet a MOK országos küldöttgyűlésének szeptember végi, "Nincs tovább!" címmel elhíresült közfelkiáltására is, amelyben leszögezték: támogatják azokat, akik saját és betegeik érdekét szem előtt tartva nem vállalnak önként túlmunkát. Ugyanakkor nem vitatják az ágazatvezetés "igyekezetét, melynek nyomán az év vége közeledtével a gyógyításban dolgozókat egyes pozíciókban egyszeri "jutalom-szerű" juttatás éri".

Mint hangsúlyozták: "mindez nem tervezhető, nem biztosít kiszámítható és biztonságos megélhetést, nem tartja itthon az egyre nagyobb számban távozni szándékozókat, ezért az idézett határozatok szellemében továbbra is támogatjuk és szorgalmazzuk a kollégák tevőleges részvételét az érdekérvényesítő akciókban".

Éger István szombati sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a MOK országos tisztújító küldöttgyűlésén 70 százalékos támogatottsággal a következő négy évre ismét őt választották a köztestület elnökévé. Éger István – mint korábban is – hangsúlyozta, hogy a törvény egyértelműen fogalmaz: a küldöttgyűlést és a tisztújítást meg kellett tartani. Hozzátette: a felügyeletet ellátó tárca semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy ha van tisztázandó ügy, azt idejében lezárják.

Erre reagálva az egészségügyi államtitkárság azt közölte: MOK eljárásaival kapcsolatban jogszerűségi és etikai problémák merülnek fel, és magyarázatot várnak a kamarától a MOK alapszabályáról. Az államtitkárság emlékeztetett: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a kamara egyik budapesti területi szervénél felmerült ügy kivizsgálása kapcsán törvényességi felügyeleti jogkörében kötelezte arra a MOK-ot, hogy az országos jelöltlistát az említett választási folyamat jogerős befejezéséig ne zárja le. 

Eddig két orvos küldött jelezte, hogy beadvánnyal fordul Réthelyi Miklós miniszterhez, mert illegitimnek tartja a MOK választásait.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...