„A modernizmus talánya” a Ludwig Múzeumban

 „Művészet a habok fölött

 Még csak pár napja nyílt meg új otthonában, a Művészetek Palotájában a Ludwig Múzeum – még csak keresgéli az ember a Soroksári útról lekanyarodó sávot, a megfelelő behajtókat, minden vadonatúj, festékszagú. Amint sikerült elhelyezni végre az autót a parkoló oszlopdzsumbujában és kikerülni a kivezető utat gondterhelten fürkésző, nyilván a koncertteremből távozó Kocsis Zoltánt, otthonos, jó érzés lesz úrrá a látogatón. A Lágymányosi híd felől még otromba raktáráruháznak kinéző épület ugyanis belül lelkesítően szép és otthonos: jól belakható a csupaüveg, nyitott, hajófedélzetre emlékeztető osztású, világosan tagolt, jó levegőjű belső tér, ötletes a kissé eltolt, kedvesen dülöngélő vonalvezetés, fiatalosan könnyed lépteket diktálnak a lejtős lépcsőfokok, eleganciájával is marasztal a fafelületek és a zöld márvány megnyugtató, stílusos kombinációja. Minden megnyílt, üzemel: lehet lapozgatni a könyvesboltban, a CD-shopban, egy-két falatot bekapni a büfékben. A kávézó kulturált süteményáraival és vidám dizájnjával máris vonzza a megbeszélésre beülő üzletembereket is; a Duna felőli oldalon csobognak a szökőkutak, zöldell a fű. Meglepően európai, nagyvilági kulturális központ hangulatát kelti az összességében jól sikerült épület: hátha lesz végre Budapesten egy hely, ahol céltalan, értelmetlen és lelketlen plázabolyongás helyett kulturált közegben értelmesen lehet időzni: jó szemmel kiválasztott eseményekre betérni, nézelődni, vásárolgatni, beszélgetni, enni-inni.