hirdetés

Egészségipar

A minisztérium nem ragaszkodik mindenáron a gyógyszerautomatákhoz

Nem akar mindenáron gyógyszerautomatákat az Egészségügyi Minisztérium, ám a tárca álláspontja szerint a kistelepüléseken ezek a berendezések javíthatják a gyógyszerellátást – közölte Székely Tamás miniszter szerdán újságírókkal Budapesten, a Magyar Gyógyszerészi Kamara sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

A kamara alelnöke, Hankó Zoltán azt mondta, hogy készek akár az Alkotmánybírósághoz is fordulni a gyógyszerkiadó automaták ügyében. A köztestület véleménye szerint nem lehet miniszteri rendeletben meghatározni a gyógyszerautomaták létesítésének lehetőségét, azt törvényi szinten kell szabályozni.

Függetlenül a szabályozás szintjétől a kamara és a többi gyógyszerész szövetség és egyesület is ellenzi az automaták létesítését. Érvük az, hogy ezen ellátási forma kockázatos: a beteg nem kapja meg a szükséges tájékoztatást, s akár kiskorúak is hozzájuthatnak a készítményekhez, ami jogszabályellenes. Aggályos szerintük az is, ki fogja ellenőrizni, hogy az automatákba valóban csak olyan gyógyszerek kerültek, amelyek nem vénykötelesek.

Mivel sem a betegnek, sem a gyógyszerésznek nem igénye, hogy legyenek automaták, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a szaktárca miért „erőlteti” – fogalmazott Hankó Zoltán. Horváth Tamás kamarai elnök kiemelte: eddig senki nem élt az automata-üzemeltetés lehetőségével.
 
Székely Tamás az elhangzottakra reagálva közölte: „ellentétben a kamara véleményével, nem mindenáron akarunk gyógyszerautomatákat létesíteni, de érdemes a kérdéssel foglalkozni”. Hozzátette: azokon a településeken, ahol nincs gyógyszertár vagy nincs minden nap háziorvosi rendelés, ott a beteg ezen automaták segítségével könnyebben juthat különböző vény nélkül kiadható gyógyszerekhez.

Nincs arról szó, hogy mindenképpen keresztülvigyük az automaták létesítését engedélyező jogszabályt – mondta a miniszter. Megjegyezte azonban: az európai bíróság döntéséből „nehéz levezetni” azt, hogy ne lehessen gyógyszerkiadó automatákat telepíteni.

A rendelettervezettel kapcsolatban jelenleg is egyeztetések folynak a kamara és a minisztérium között – tette hozzá Székely Tamás.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...