A gyógyszerliberalizáció zsákutcája

– Amikor 2006-ban a gyógyszergazdasági törvény értelmében engedélyezték, hogy 300 nem támogatott, vény nélkül kapható gyógyszer árusítható legyen benzinkutaknál, postákon, drogériákban és szupershopokban, a szakma valamennyi szervezete jelezte, hogy ezt nem helyesli. Ennek ellenére 600 elárusítóhely megkapta az engedélyt. Hogy mi történt azóta? Sorra mondanak le a kijelölt boltok erről a lehetőségről, és elsőként a Posta bontott szerződést, pedig nagy reményekkel indultak, azt gondolva, hogy a mobil posta a legtávolabbi kis településre is eljuttatja ezeket a patikaszereket, és az emberek majd veszik, mint a cukrot. De a gyakorlatban ez nem így működik. Az igazság az, hogy egyik engedélykérőt, szerződéskötőt sem karitatív célok vezéreltek, mindenképpen üzletet láttak a gyógyszereladásban – közli.
 
– Végül is ez nem baj, hiszen ha vásárló és eladó is profitál az üzletből, az normális egy piacgazdaságban, hol itt a hiba?

– A mérsékelt érdeklődés nem igazolta az előzetes elképzeléseket, mivel – és ezt nem győzzük hangsúlyozni – a gyógyszer speciális áru, amelyet szakember személyre szabottan, bőséges információval ellátva tud eladni. Nem véletlenül írják minden gyógyszercsomagolásra, hogy „kérdezze meg gyógyszerészét”, hiszen még a legköznapibb fájdalomcsillapítónak, görcsoldónak is lehetnek nem kívánatos mellékhatásai, amit a vevőnek tudnia kell. A patikán kívüli helyeken viszont csak arra figyelnek, hogy a gyógyszerek tárolása, elkülönítése szabályszerű legyen, megfeleljen az előírásoknak, de a hiteles vevőinformáció rendre elmaradt. Igaz, hogy ezek a gyógyszerek csak akut betegségek egyszerű tüneteire alkalmasak, de előfordulhat – bár gondolni is rossz rá –, hogy krónikus betegek próbálják alkalmazni némelyiket öngyógyító szándékkal. A vásárló hozzá van szokva, hogy a gyógyszertárakban szabott áron és jó tanácsok kíséretében veheti át a szükséges gyógyszert. A hivatalos gyógyszerforgalom 14 százalékos árréssel történik, a szóban forgó árusítóhelyek viszont ennél nagyobb haszonra törekednek. A vevők rendkívül árérzékenyek, így a jövedelmezőnek tűnő üzlet nem jött be, ahogy manapság mondják. Vagyis a gyógyszerliberalizációnak ez a formája zsákutcába került.

– Sokan a kezdet kezdetén azzal vádolták a gyógyszerészeket, hogy a haszon csökkenésétől félnek, ha kikerül a patikákból bizonyos gyógyszermennyiség.

– Ez nem így van, számukra elenyésző gyógyszertömegről van szó, de a szakma presztízsét sokkal inkább féltik, hiszen a gyógyszer bizalmi árucikk, és a kapcsolat is bizalmon alapul, beteg és patikus között. Az alkalmi árudák, üzletláncok boltjainak eladói nem ismerik ezeket a gyógyszereket, és nem is adhatnak érdemben tanácsot azok alkalmazásáról. Lehet, hogy olyan helyeken, ahol nincs vagy távol van a gyógyszertár, vesznek ismert vény nélküli gyógyszereket, de a tapasztalatok szerint egyre csökken az érdeklődés, egyre szűkül a vevőkör.

– Még az elmúlt két év tapasztalatainak összegzése érdemben meg sem történt, máris újabb ötlet kering a köztudatban, nevezetesen gyógyszerautomaták felállítása. Igaz, más formában, csak gyógyszertári felügyelettel. Ez a kezdeményezés talán kedvezőbb lesz, hiszen sok helyen valóban nincs patika, másutt sokan vannak, sorba kell állni, és az éjszakai gyógyszertári ügyeletet is ki lehetne váltani ezzel.

– Nem szeretnénk jósolni, vészmadárszerepben tetszelegni meg pláne nem. Csak remélni merjük, hogy olyan jogszabály mentén működnek majd a gyógyszerautomaták, amely nem teszi lehetővé még véletlenül sem, hogy a család, a felnőttek vevőkártyájához illetéktelen – mondjuk gyerek – is hozzájusson, és nagyobb mennyiségű gyógyszert vegyen. Megfelelő garanciákkal talán ez a módszer beválik. Nekünk változatlanul az az álláspontunk, hogy a gyógyszereknek a patikákban van a helyük, a fogyasztóknak pedig az alapgyógyszerek időbeni beszerzéséve meg kell tanulniuk felkészülni, hogy rendelkezzenek biztonsági tartalékkal az ésszerűség határain belül, és akkor nem éri őket váratlan meglepetés.

Leopold Györgyi, MTI