A mágikus erőtől a teratológiáig
A sziámi ikreknek és egyéb fejlődési rendellenességgel születetteknek egy időben gyógyító erőt tulajdonítottak, évszázadokkal később pedig a szülők bűneinek megtestesülését vagy éppen az ördöggel való üzekedés termékét látták bennük. Mióta tudjuk, hogy ez a rendellenesség genetikai és környezeti okokkal magyarázható, a társadalom toleránsabb. A Magyar Nemzet írása.
– A rómaiak monstrumnak vagy prodigiumnak hívták a sziámi ikreket és más testi hibákkal született „szörnyszülötteket”. Figyelmeztető jelként tekintettek rájuk, mágikus erőt tulajdonítottak nekik. Azt tartották, hogy megérintésük gyógyító hatással jár. Ennek ellenére nemcsak az ókori Rómában, de a világ valamennyi paraszti társadalmában is igyekeztek gyorsan megszabadulni az ilyen gyerekektől. A huszadik század elejéig kitartott ez a gyakorlat – vezet vissza a régmúltba Magyar László András, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatóhelyettese. – Az ókorban mutogatták őket, politikai változás előjeleként gondoltak rájuk.
Suetonius római író-császár életrajzaiban nemcsak az emberi deformitásokat sorolta föl előjelként, hanem az állatmonstrumok, például kétfejű borjak születését is ekként említette.
Az elvárt testi és szellemi tulajdonságok érdekében egyes társadalmak drasztikusan születés-szabályozási módszerekhez folyamodtak. A spártaiakról azt tanították, hogy a beteg vagy gyenge csecsemőket, akikből nem lehetett tökéletes katonát faragni, ledobták a Tajgetosz hegyről a szakadékba. A sztori ősforrása a görög Plutarkhosz, aki jó 500 évvel élt Spárta fénykora után. A krónikás többször járt a saját kora Spártájában, de beszámolóit a fél évezrednyi szájhagyomány által eltorzított történetekre alapozta. A történészek szerint a Tajgetosz legendájának alapja az, hogy a gyenge, beteg vagy egyszerűen nem kívánt gyerekektől – a városállamok túlnépesedése miatt – megszabadultak az ókori Görögországban.
A nem kívánt gyerekeket kitették a város falain túlra, és a sorsukra hagyták őket. 2007–2012 között görög régészeti expedíció kutatott a hegy körül, és összesen 46 spártai korból származó emberi maradványt talált. A csontok azonban felnőttekhez tartoztak. A történészek úgy vélik, a Tajgetosz szakadéka kivégzőhely lehetett, ahol bűnözők lelték a halálukat.
A szörnyszülötteket az ókorban egy kalap alá sorolták, nem különböztették meg a fejüknél összenőtt embereket a hat lábujjal születettektől. Szintén rosszul jártak, akik a mai szóhasználat szerint császármetszéssel jöttek a világra. Akkor is szörnyszülöttnek számítottak, ha tökéletes testi és szellemi állapotban érkeztek – őket a görögök Apollón istennek ajánlották fel. Már akkor ismerték, hogy az anya halála után néhány perccel kiemelhető a gyerek, a császármetszést ilyen esetben használták. Az első dokumentáltan sikeres császármetszésre, amikor az anya is túlélte a beavatkozást, Magyar László András szerint a XVI. században került sor.
Az ókorban a rabszolgák, a barbár népek tagjai nem számítottak embernek, egyfajta átmenetet jelentettek az ember és az állatvilág között.
A szörnyszülötteket könnyen az állatok közé sorolták. A kereszténység megjelenésével módosult a kép. Ez a vallás minden embert egyformának tekintett, a nőket és a gyerekeket is beleértve.
A szörnyszülöttek is emberek lettek. Ugyanakkor már a nagy tekintélyű egyházatya, Szent Ágoston úgy tartotta, hogy a rendellenességgel született gyermek a szülők bűnének büntetése.
A mágikus szerep helyett a bűnösség került a középpontba. Új színt jelentett a boszorkányüldözés. 1484-ben VIII. Ince pápa kiadta nevezetes bulláját a boszorkányság ellen. A dokumentum részletesen felsorolta, hogy a boszorkányok miféle ártalmas gonoszságokra képesek, majd teljes hatalmat adott az inkvizítoroknak perbefogásokra, s egyszersmind utasította a papságot, hogy a szószékről világosítsák fel a népet a boszorkányok üzelmeiről. A rendellenességgel született gyerekeket az ördögi (démoni) beavatkozás kézzelfogható következményének tartották. A bűnös módon fogantakat pusztították (elégették).
Nagyjából ugyanettől az időtől fogva azonban már tudományos érdekességként is tekintettek a testi deformitással születettekre. A XVI–XVII. századi francia, német és angol tudományos munkák gyakorta számoltak be különös esetekről, mert úgy tartották, hogy a kivételekkel magyarázható legjobban a szabály. Így született meg a tudományos teratológia, azaz a fejlődési rendellenességek keletkezésével, fejlődésével, anatómiájával és klasszifikációjával foglalkozó tudományág.
