hirdetés

 

A legrangosabb német orvostudományi díjat kapják az mRNS-terápiáért

A hírvivő RNS megelőzési és terápiás célú fejlesztése terén elért eredményeiért Karikó Katalin biokémikus, valamint az Özlem Türeci és Uğur Şahin orvos-házaspár kapja a 2022. évi „Paul Ehrlich és Ludwig Darmstaedler-díjat”. A patinás, 70 éves kitüntetés a második olyan elismerés, amelynek együtt örül a Covid-19 betegség elleni küzdelemben kulcsszerepű BioNTech cég három vezetője.

Németország legrangosabb orvostudományi kitüntetését közösen nyerte el a BioNTech három irányítója. A Szegedi Tudományegyetemen biológusként diplomázó és biokémikusként doktorált Karikó Katalin 8 éve dolgozik együtt alelnökként a biotechnológiai céget alapító és tulajdonló, németországi egyetemeken orvosként végző, majd vállalkozóvá lett török-német Özlem Türeci és Uğur Şahin házaspárral. Együttműködésük eredményeként válik az mRNS-alapú technológia az emberi betegségek elleni küzdelemben terápiás „csodafegyverré”.

„Az mRNS-ek olyan hírvivő molekulák, amelyek a sejtmagban lévő DNS-től a riboszómákhoz szállítják a genetikai információt, ahol a fehérjeszintézist irányítják. Így a genetikai információ biológiai funkcióvá alakul át” – adott iránytűt a tudományos elismerés hátterének megértéséhez a Paul Ehrlich Alapítvány. A tudósi elhivatottságra példa, hogy az 1990-es években, a DNS-kutatás dominanciája idején is hű maradt céljaihoz Karikó Katalin. Sok-sok akadályt leküzdött 24 éven át a Pennsylvániai Egyetem kutatójaként, mire felfedezte, hogyan lehet tompítani a szervezet saját védelmi válaszát a szintetikus mRNS ellen, és ennek következtében hogyan lehet jelentősen növelni a sejten belüli fehérjetermelést.

A rákkutatásban és a vakcina-fejlesztésben szerzett tapasztalatokat Uğur Şahin és Özlem Türeci. Az 1990-es évek közepe óta a homburgi és a mainzi orvosi egyetemen dolgoztak. Optimalizálni igyekeztek az mRNS-molekulák szerkezetét, hogy azt rák elleni oltóanyagként be lehessen adni. Rendkívüli precizitással módosították az mRNS különböző szerkezeti összetevőit, s ezzel jelentősen megnövelték a sejten belüli stabilitását, illetve a transzlációs hatékonyságát. A BioNTech jelentős előrelépést ért el a rák elleni vakcinák klinikai alkalmazásában, a többi közt a megfelelő lipid-nanorészecskék mint szállítóeszközök kifejlesztésének köszönhetően.

A két kutatási irány 2013-ban, Karikó Katalinnak a BioNTech céghez érkezésével kapcsolódott össze. A fehérjepótló terápiák, illetve a SARS-CoV-2 elleni vakcinák gyors kifejlesztéséhez nélkülözhetetlenek a gyulladást nem okozó, módosított mRNS molekulák. A Covid-19 betegség elleni vakcinák fejlesztése felgyorsította annak az mRNS-alapú technológiai platformnak a létrehozását, amely „csodafegyverként” paradigmaváltást indít el az orvostudomány egyes területein. Ezt a közös eredményt ismeri el a „Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedler-díjjal” a Paul Ehrlich Alapítvány Tudományos Tanácsa, amelynek döntését 2021. szeptember 21-én jelentették be Frankfurtban.

A „Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedler-díj” 1952 óta létezik. Rangját a fáradhatatlan kutató, 1908 egyik Nobel-díjasa, Paul Ehrlich (1854-1915) és a tudománytörténészként is nagyot alkotó vegyész, Ludwig Darmstaedter (1846-1927) neve fémjelzi. A „kemoterápia megalapítójának” is nevezett Paul Ehrlich a gyógyszerészetben először használta a „csodafegyver” kifejezést, s posztulátumával tudósok generációit inspirálta arra, hogy hatékony molekuláris rákterápiákat dolgozzanak ki. A „Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedler-díjat” eddig elnyert 128 tudós közül 25 a Nobel-díjat is megkapta. A tudományos csúcselismerést és a német kitüntetést egyaránt magukénak tudható kutatók között szerepel a Szegedi Tudományegyetemmel munkakapcsolatban álló biokémikus Ada Yonath és az immonológus Peter C. Doherty, továbbá Jennifer Douda, aki a világ legbefolyásosabb embereit bemutató „Time 100” listán írt méltatást Karikó Katalinról. Az SZTE alumnája lesz az egyetlen magyar kutató a német orvostudományi kitüntetést elnyerők között. Az elismerést, amely az utóbbi években 120 ezer euróval együtt jár, várhatóan 2022. március 14-én, Paul Ehrlich születésnapján adják majd át az mRNS-terápiát fejlesztő három kutatónak.

Nem Németország ismerte el elsőként a BioNTech cég csapatát. Emlékezetes: 2021. június 23-án Oviedóban jelentették be, hogy koronavírus elleni oltóanyagot kifejlesztő 7 kutató – köztük Karikó Katalin, valamint Özlem Türeci és Uğur Şahin – kapja meg október 22-én a tudomány és technológia kategóriában az Asztúria hercegnője kitüntetést. Ez „a spanyol  Nobel-díj”.

(forrás: Szegedi Tudományegyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...