A körzeti orvosok mozgásra motiválhatják betegeiket

Az American Cancer Society kutatói vezető szakemberekkel összefogva ismertetik a közegészségügy és viselkedéses közgazdaságtan megállapításait, és szabadon olvasható áttekintő tanulmányukban (Physical activity counseling in primary care: Insights from public health and behavioral economics; CA: A Cancer Journal for Clinicians) gyakorlati tanácsokat is adnak az alap- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó orvosok számára egyaránt.

Kerem Shuval és munkatársai kifejtik: az elégtelen fizikai aktivitás többek között 33 százalékkal növeli a szívkoszorúsér-betegségek arányát, 20 százalékkal a 2-es típusú diabetesz előfordulását, 33 és 32 százalékkal az emlő- és vastagbélrák kockázatát. A testmozgás legalább 13 különböző rákfajta kialakulási kockázatát csökkenti, továbbá a ráktúlélők esetében a megfelelő mértékű fizikai aktivitás javítja a fizikai funkciókat, az életminőséget, enyhíti a fáradtságot és a depressziót, és megnöveli az élettartamot.

Mindazonáltal, világszerte általánossá vált a fizikai inaktivitás, és a becslések szerint a lakosság 31 százaléka nem éri el az ajánlott mozgásszintet. Az USA-ban saját bevallásuk szerint a felnőttek 51 százaléka nem mozog eleget, míg objektív mérőeszközzel nézve (pl. akcelerometria) a 20 és 59 éves kor közöttiek 96,5 százaléka az irányelvek által javasolt mennyiség alatti aerobik tevékenységet végez. A fizikai aktivitás csökkenését az elmúlt években nem sikerült megállítani, és a dohányzásellenes kampányokkal ellentétben a testmozgás fokozását célul tűző közegészségügyi kampányok sem hoztak eredményeket.

Mivel az alapellátásban dolgozó orvosok tanácsait betegeik nagy becsben tartják, Kerem Shuval és munkatársai tanulmánya szerint a körzeti orvosoknak lehetőségük van arra, hogy viselkedésváltozásra motiválják pácienseiket, már csak azért is, mivel az alapellátásban gyakran találkoznak egymással az orvosok és a páciensek (az USA-ban 2014-ben a felnőttek 83 százaléka, a gyermekek 92,4 százaléka vett részt valamilyen orvosi viziten).

Az alapellátásban tehát van lehetőség a fizikai aktivitással kapcsolatos tanácsadásra, akciótervek készítésére a beteggel közösen, illetve a végrehajtás ellenőrzésére, azonban a beavatkozás hatékonyságát számos egyéb tényező mellett (pl. a körzeti orvosok ezirányú képzésének és anyagi motivációjának hiánya) az is csökkenti, hogy a tanácsadás zömmel arra az elképzelésre épül, hogy a betegek döntéshozatalát tudatos tényezők formálják.  Shuval és munkatársai tanulmánya szerint érdemes a témában figyelembe venni a pszichológia és a közgazdaságtan integrációjából született viselkedéses közgazdaságtan megállapításait, és számba venni a tudattalan tényezők szerepét is az életmóddal kapcsolatos választások irányításában. Az áttekintő közlemény ezért az orvosi és közegészségügyi szakirodalom mellett a viselkedéses közgazdaságtan eredményeit is integrálja, és bemutatja, milyen lehet a fizikai aktivitást növelő, hatékony tanácsadás az alapellátásban.

Mivel a krónikus betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos a testmozgás szerepe, Shuval és munkatársai szerint a vizitek alkalmából érdemes rutinszerűen foglalkozni a témával, és a beteggel közösen kell azonosítani a fizikai aktivitás fokozása útjában álló akadályokat, közösen kell részletes akciótervet felépíteni.

• Ennek részeként pl. feltárandók a páciens önkontrollal kapcsolatos problémái, ezekhez érdemes rövid magyarázatot fűzni, és elmondani, hogy ez igen gyakori a népesség körében.
• Érdemes feltárni, hogy a beteg környezetében élőknek milyenek a testmozgással kapcsolatos szokásaik, mivel ennek jelentős befolyása van az egyénekre. Hatékonyabban végrehajthatók a családtagokkal közösen kitűzött testedzéssel kapcsolatos célok.
• Érdemes tudatosítani a páciensekben, hogy milyen összefüggés van a fizikai aktivitás szintje és egyes laboratóriumi paraméterek között, továbbá érdemes összekötni a megvalósult életmódváltozást a javuló laborértékekkel.
• A közegészségügyi üzenetek nyelve legyen pozitív és egyszerű, a fizikai aktivitás szórakoztató oldalát érdemes hangsúlyozni.
• Érdemes a betegéhez hasonló állapotban életmódváltást végrehajtó más betegek sikeres példájára hivatkozni.
• A páciens napi rutinjába is érdemes több mozgást iktatni, pl. rávenni, hogy lift helyett lépcsőt használjon, néhány megállónyi buszközlekedés helyett inkább sétáljon, autó helyett biciklizzen.
• Az eredményekre érdemes minden egyes vizit alkalmával rákérdezni, a sikereket megdicsérni, a kudarcokat támogató stílusban értékelni („reméljük, a következő alkalommal nagyobb sikerrel jár; hogyan segíthetnénk elő ezt az eredményt?”), a tapasztalatok tükrében folyamatosan módosítani a stratégiát, jutalmakat találni ki, és érzékeltetni, hogy ma már a szociális norma is a megfelelő fizikai aktivitás fenntartása irányába mutat.

A szerzők a körzeti orvosok szerepén túl azt is hangsúlyozzák, hogy alapvetően fontos a környezet megváltoztatását célul tűző politikák szerepe, olyan közterületek kialakítása, amelyek lehetőséget teremtenek a fizikailag aktív életmódra.