A klasszikus röntgenvizsgálatok helye az emésztőszervi diagnosztikában

A klasszikus radiológiai vizsgálatnak a korábbinál jóval kisebb, de továbbra is jól körülhatárolható szerepe van a gasztroenterológiai betegségek diagnosztikájában.
A gyomor-bél traktus diagnosztikája sok évtizeden keresztül a radiológia egyik legfontosabb „vadászterülete” volt, hiszen a kiemelkedően biztonságos báriumszulfáttal végzett kontrasztanyagos vizsgálatok révén megbízhatóan informatív képeket nyerhettünk a nyelőcső, a gyomor, a patkóbél, a vékonybél, illetve a vastagbél és végbél valamennyi szakaszáról. Tudatában voltunk annak, hogy a megjelenített kép a „cső” lumenét öntvényszerűen kitöltő kontrasztanyag- pép árnyéka, ily módon a leképeződő alapelváltozások (telődési hiány és többlet, szűkület, tágulat, elzáródás, a fal merevsége, a perisztaltika és az ürülés zavara, egyes szakaszok összenyomhatatlansága stb.) az eltérésekről csak indirekt információt nyújtanak. A nyálkahártya felszínének finomabb eltérései is rejtve maradnak – mégis, megfelelő gyakorlattal, a szükséges klinikai információk birtokában a módszer jól „teljesített”, rendszerint kielégítette a klinikusok információigényét.