PROF. DR. PALKÓ ANDRÁS cikkei

A klasszikus radiológiai vizsgálatnak a korábbinál jóval kisebb, de továbbra is jól körülhatárolható szerepe van a gasztroenterológiai betegségek diagnosztikájában.
A gyomor-bél traktus diagnosztikája sok évtizeden keresztül a radiológia egyik legfontosabb „vadászterülete” volt, hiszen a kiemelkedően biztonságos báriumszulfáttal végzett kontrasztanyagos vizsgálatok révén megbízhatóan informatív képeket nyerhettünk a nyelőcső, a gyomor, a patkóbél, a vékonybél, illetve a vastagbél és végbél valamennyi szakaszáról. Tudatában voltunk annak, hogy a megjelenített kép a „cső” lumenét öntvényszerűen kitöltő kontrasztanyag- pép árnyéka, ily módon a leképeződő alapelváltozások (telődési hiány és többlet, szűkület, tágulat, elzáródás, a fal merevsége, a perisztaltika és az ürülés zavara, egyes szakaszok összenyomhatatlansága stb.) az eltérésekről csak indirekt információt nyújtanak. A nyálkahártya felszínének finomabb eltérései is rejtve maradnak – mégis, megfelelő gyakorlattal, a szükséges klinikai információk birtokában a módszer jól „teljesített”, rendszerint kielégítette a klinikusok információigényét.

anyaggal, a lumen kitöltése levegővel vagy szén-dioxiddal, a fal izomzatának ellazítása simaizomrelaxánssal) végzett kettős kontraszt gyomor-, patkóbél- vagy vastagbélvizsgálat rendkívül részletgazdag, az endoszkópossal vetekedő minőségű képet nyújtott a nyálkahártya belső felszínéről, kiküszöbölte a zavaró vetüléseket, azonban ennek ára volt: elveszett a módszer egyszerűsége, a funkcióra vonatkozó információk elérhetetlenné váltak a simaizomrelaxáns adása miatt – de a legnagyobb baj az maradt, hogy az endoszkópia biopsziavételi képességével továbbra sem tudunk mit szembeállítani. Nem meglepő, hogy napjainkra az endoszkópia az esetek jelentős hányadában átvette az első – legtöbbször önálló diagnosztikai – eljárás szerepét.
Mi maradt?
Kérdés ezek után, milyen feladata maradt a klasszikus kontrasztanyagos röntgenvizsgálatnak a nyelőcső–gyomor–bélhuzam betegségeinek diagnosztikájában. A válasz nagyrészt a fentiekből következik. Az endoszkópia komoly hátránya a viszonylagos invazivitás, amely miatt a klinikai állapotuk miatt alkalmatlan betegeket, illetve azokat, akik nem vállalják az endoszkópos beavatkozás kellemetlenségét, továbbra is radioló-giai módszerekkel kell vizsgálni. A vékonybél endoszkópos elérhetetlensége miatt – hiszen a közelmúltban kifejlesztett kapszulás video- endoszkópia egyelőre nem tekinthető rutin eljárásnak – betegségeinek kimutatásában ma is döntő szerepe van a kontrasztanyagos röntgenvizsgálatnak. Az endoszkóppal nem átjárható szűkületek teljes hosszúságának, kiterjedésének, morfológiájának megítélése, illetve a szűkület mögött elhelyezkedő szakaszok állapotának, esetleges konkurens betegségeinek felderítése szintén kontrasztanyagos röntgenvizsgálatot igényel, hiszen a bárium-szulfát- szuszpenzió átjut azokon a szűk szakaszokon, amelyek az endoszkóp számára akadályt képeznek. Az endoszkópos vizsgálat a szubmukózus, illetve a külső kompresszió által kiváltott eltérések felismerésére, pontos megítélésére sokszor kevéssé képes, a röntgenvizsgálat segíthet ezek jobb kórismézésében. A funkció (perisztaltika, ürülés) endoszkópos vizsgálattal nem értékelhető, ez egyértelműen a kontrasztanyagos röntgenvizsgálat feladata (de nem a simaizomrelaxáns- hatásban végzett kettőskontraszt- vizsgálaté, hiszen az a funkciót felfüggeszti). Könnyebben megítélhető a röntgenvizsgálattal egyes, a lumenen kívülre terjedő eltérések (fekély, divertikulum, stb.) pontos mélysége, morfológiája is.
Nem csak belülről
A klasszikus radiológiai vizsgálatnak a gasztroenterológiai betegségek kórismézésében a korábbinál sokkal kisebb, de továbbra is jól körülhatárolható szerepe van. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk az elmúlt évtizedekben teret nyert képalkotó eljárásokról (ultrahang, CT, MR), amelyek napjainkra jelentős mértékben tovább módosították a gasztroenterológiai betegségek diagnosztikáját, döntően azon képességüknek köszönhetően, hogy – ellentétben az endoszkópiával és a kontrasztanyagos röntgenvizsgálattal – nem csak a „cső” falának belső felszínét, hanem annak teljes vastagságát, továbbá tágabb környezetét is képesek ábrázolni. Alkalmazásukmind a röntgenvizsgálat, mind az endoszkópia indikációs körét.