A katolikus egyház nem támogatja a petesejtdonációt
Az Mfor.hu megkérdezte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatát, mit szólnak a petesejtdonációval kapcsolatos törvénymódosításhoz.
Mint a lap emlékeztet: hosszú évek után született meg az a törvénymódosítási javaslat, amely fizetne a nőknek a petesejtdonációért Magyarországon is. Az egészségügyi törvényt módosító szöveget fideszes képviselők (tehát a KDNP képviselői nem) ismertették a parlamentben. Erről a hvg.hu írt először, a Népszava pedig arról adott hírt, hogy a Magyar Kórházszövetség múlt heti konferenciáján Takács Péter kijelentette: a minimálbér kétszeresét fizetik majd jövő év elejétől a petesejtdonoroknak. Jelenleg a nettó minimálbér 193 382 forint, tehát 386 764 forintra számíthatnak a petesejtdonornak álló nők. Mindez arra enged következtetni, hogy az egészségügyi államtitkár szinte 100 százalékban biztos a törvénymódosítás megszavazásában, írják.
De vajon mi volt az a sikeres tárgyalási stratégia, amivel az államtitkár meggyőzte a témában kardinális véleményt képviselő egyházakat április óta, hogy a magyar pároknak ne kelljen külföldre menniük petesejtért – ahogy eddig tették? A lap megkérdezte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatát, mit szólnak a törvénymódosításhoz. Arra is kíváncsiak voltak, hogyan közelítettek az első és a második körben az álláspontok, és mivel sikerült Pintér Sándor egészségügyi államtitkárának meggyőznie az egyházat. Illetve mi a katolikus egyház álláspontja, van-e helye a petesejtdonációnak a magyar meddőségkezelésben, főleg az egyre csökkenő, magyar születési számok tekintetében.
Válaszukban azt írták, hogy a Magyar Katolikus Egyháznak nincs és nem is lehet eltérő álláspontja, véleménye semmilyen meddőséghez, születésszabályozáshoz, mesterséges megtermékenyítéshez kapcsolódó kérdésben attól, mint ami a Katolikus Egyház egyetemes tanítása. Hozzátették: „Morálisan megengedhetetlen egy házas nő megtermékenyítése egy férjétől különböző férfitől származó ondóval; éppen így megengedhetetlen egy másik, a feleségtől különböző nő petesejtjének megtermékenyítése a férj ondójával.” A Takács Péterrel való tárgyalásokat ugyan nem részletezték, csupán azt hangsúlyozzák, hogy a katolikus egyház ebben a témában is igyekszik segíteni. Mint írták: „Nem az elutasításra, hanem az alternatív lehetőségek bemutatására törekszünk. Olyan természetes módszereket ajánlunk a hozzánk forduló, gyermekre vágyó házaspárok számára, melyek sok esetben segíthetnek, illetve sok esetben már segítettek is a vágyott gyermek(ek) megszületésében”.
A Magyarországi Református Egyház nem reagált a kérdésekre, ahogy a KDNP sem. A BM a kérdéseket tovább küldte az Országos Kórházi Főigazgatóságnak – ahonnan azóta sem érkezett reakció.
Dr. Kaáli Nagy Géza professzor, az első magán meddőségi intézet alapító-vezetője a törvénytervezet kapcsán a Népszavának úgy nyilatkozott, üdvözli a meddőségkezelés fontos szegmensét, hiszen az anonim petesejt-beültetés után a legjobb intézetekben már az első beavatkozás alkalmával 70 (!) százalékos az eredményesség a 40 feletti nők esetében. Ugyanakkor hozzátette: nem tartja véletlennek, hogy a kormány a választáshoz közeledve igyekszik sikeresnek feltüntetni a meddőség elleni harcának látszólagos eredményeit, és az se lehet véletlen, hogy épp most hajlandó olyan törvénymódosításra, amely szembemegy az egyház tanításaival.
A teljes információt ITT olvashatja























