A kanyaró terjedésének veszélyeire figyelmeztettek

Folyamatosan terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, egyebek közt az oltásellenes mozgalmak miatt, közölte Anthony Fauci, a fertőző betegségek intézetének igazgatója az amerikai kongresszusban.

Helyi idő szerint szerdai beszámolójában Fauci és az amerikai közegészségügy más vezetői riadót fújtak: Washington államban, Coloradóban és New York államban évek óta növekszik a kanyarós megbetegedések száma. Ebben a három tagállamban január eleje óta 159 új megbetegedést jegyeztek fel.

"Ez elfogadhatatlan, mindent a nulláról kell kezdenünk", fogalmazott Fauci. Rámutatott, hogy a vírus által okozott fertőző betegség elsősorban azokban a közösségekben terjed, ahol erőteljes az oltásellenes mozgalom.

Nancy Messonnier, az országos oltóközpont igazgatónője azt hangsúlyozta, hogy a kanyaróvírust ugyan sok esetben külföldi utazásról viszik be az Egyesült Államokba, de az oltásellenes mozgalom erősödése miatt egyre gyakoribbak a belföldről kiinduló megbetegedések. Az igazgatónő megemlítette, hogy a betegség leggyakrabban az úgynevezett zárt közösségekben fordul elő, például a minnesotai szomáliaiak vagy a brooklyni ortodox zsidók körében.

A szakértők rámutattak: a tájékozatlanság az egyik fő oka annak, hogy a kanyaró ismét terjed. A különböző közösségi portálok ugyanis hamis információkat terjesztenek az oltásokról. Nemrégiben például a Facebook, a YouTube és a Pinterest, éppen a kongresszus nyomására bejelentette, hogy törli az oltásellenes tartalmakat.

"A saját sikerünk áldozatai vagyunk", fogalmazott Nancy Messonnier, kifejtve, hogy az 1960-as évek eleje, vagyis a kanyaró elleni vakcina bevezetése óta ennek a kórnak az előfordulása 99 százalékkal csökkent, és a szülők mai nemzedéke már nem vet számot az oltás elmaradásának kockázataival.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...