hirdetés

A gyógyturizmusba szállhatnának be az üzleti biztosítók

A külföldi tulajdonban lévő biztosítók anyavállalataik szervező munkája révén szállhatnak be a szervezett gyógyturizmusba – mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által szervezett konferencián, szerdán Budapesten.

A szervezett gyógyturizmus alapját az adja, hogy Magyarországon jóval olcsóbb az egészségügyi ellátás, mint Nyugat-Európában. A műtét mellett a rehabilitáció is itt történhetne – közölte az államtitkár, aki szerint a hazai ellátásban csak a kiemelt szolgáltatásoknál kapnak lehetőséget az üzleti biztosítók, az ellátás finanszírozása az állami biztosító kezében marad.

A kormány alapelve ugyanis az, hogy a szolidaritás elvén működő, egységes kockázatközösségű állami biztosító finanszírozza az egészségügyet.

A mostani helyzetet úgy jellemezte az államtitkár, hogy az egységnyi közösségi kiadás magas, míg a magánkiadás alacsony. A MABISZ adatai szerint az üzleti biztosítók évi 2 milliárdot fizetnek egészségi kockázatra, viszont az önkéntes egészségpénztárak kiadása 54 milliárd forintot tesznek ki – ezek származnak a magánszférából. A kormány ellenzi a kétszintű ellátást, ezért nem engedi be az ellátásba az üzleti biztosítókat. A kiemelt szolgáltatást  például az egyágyas szobát  viszont finanszírozhatják.

Juhos András, az Uniqa Biztosító nem életbiztosítási vezetője azt kérdezte az államtitkártól, hogy az osztott finanszírozást támogatná-e az állam. Az osztott finanszírozáson azt értette, hogy a beteg vizsgálatát a privát biztosító intézné, majd a költségeken osztozna az állami és az üzleti biztosító. Elmaradna a túlvizsgálat, gyorsabbak lennének a szükséges vizsgálatok, és anyagilag is jól járna minkét fél. Az államtitkár elgondolkodtatónak nevezte a javaslatot. Mint elmondta még: a tárca az alacsonyabb szintekre, a háziorvosokra és a rendelőintézetekre épít, mivel ezek az ellátási formák olcsóbbak a kórháznál, és megteremti hozzá a szükséges infrastruktúrát.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....