hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

„A függés önmagában nem rossz dolog”

Fél éve jógaóra is indult a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályán, a következő lépésben szeretnék a tajcsit is beemelni a választható programok közé. - Az MNO cikkét ajánljuk.

„A közelmúltban jelentős visszhangot keltett Zacher Gábor toxikológus kijelentése, miszerint rövid időn belül Magyarországon az alkoholisták száma elérheti az egymilliót, az érintetteknek pedig csupán töredéke kerül orvosi kezelésbe – idézi fel a lap. – Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetője szerint ez valóban így van, a számok azonban nem a kapacitás hiányával függenek össze. A szakember szerint a tömeges távolmaradás oka: kevesekben tudatosul időben, hogy szerfüggők. Rendszerint csak akkor, amikor elvesztették állásukat, tönkrement a kapcsolatuk, vagy az orvosi leleteik szolgáltatnak alkoholizmusukra megdönthetetlen bizonyítékot.

A pszichiáter szerint az alkoholizmus háttérbe szorításához nem több kórházi ágyra vagy gyógyszeres kezelésre van szükség, hanem józan közösségekre. Három évvel ezelőtt, amikor kinevezték osztályvezetőnek, ezen elv alapján kezdte el átalakítani a szerfüggő betegek kezelését a kórházban.

Az új szemlélet a gyógyszeres helyett a közösségi alapú kezelést helyezi előtérbe, s a gyógyulás helyett a felépülésre fekteti a hangsúlyt. A betegnek magának kell akarnia a változást, s a terápiáról pont annyit visz haza, amennyi változásra való elköteleződést magával hoz. – Míg a magyar egészségügyben az orvos gyógyít, a mi osztályunkon ezt a munkát a közösség végzi el – fejtette ki.

A potenciális kliensek először egy beszélgetésen vesznek részt, ahol elmondják, mit szeretnének elérni. Ezután egy héten át intézeten kívüli anonim gyűlések látogatásával szermentesnek kell maradniuk, s ha ez sikerül, bekerülnek az osztályra. A kliens a három-négy hónapos terápia alatt csoportos foglalkozásról csoportos foglalkozásra jár, s a közösség és a szakemberek segítségével újratervezi az életét, szerek nélkül. A terápiás közösségek alappillérei a korábbi páciensekből kiválasztott, úgynevezett saját élményű segítők.

Az osztályvezető szerint a terápiával a cél nem a függőség megszüntetése, hanem a függés tárgyának átalakítása olyasmire, ami örömöt szerez a betegnek, anélkül hogy elpusztítaná” – olvasható az mno.hu-n.

 

(forrás: MNO)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés