hirdetés
2025. július. 30., szerda - Judit, Xénia.
hirdetés

A fogászatokon gondot okozhat a PCR-rendelet

Különösen a gyermekfogászatokon okozhat nehéz helyzeteket a kötelező tesztekről szóló, mától életbe lépő rendelet, írja a Népszava.

Most már az ombudsman kívánságának megfelelően jól helyezték el a jogi hierarchiában a tervezhető műtétekhez előírt Covid-szűrés szabályozását, ugyanakkor maga az eljárás továbbra sem egyértelmű. Például a szakorvos mérlegelheti, hogy az adott beteg esetében el lehet-e tekinteni a teszt (önköltséges) elvégeztetésétől, de nem világos, hogy ennek mik a szempontjai, közli a lap.

Az új jogszabály meglehetősen nehéz helyzetet teremt a fogorvosoknál. Hétfőtől ugyanis minden tervezhető beavatkozás előtt, a 6 évesnél idősebbektől vagy oltási igazolványt, vagy 48 órán belüli PCR-tesztet kell kérniük. Sőt mindezt a gyerekek kísérőinek is be kell mutatniuk. A lapnak Dúl Zoltán szombathelyi alapellátó fogorvos elmondta: a gyakorlatban minden fogtömés, szájüreg-átvizsgálás előtt kérniük kell az igazolást. Kivételt a sürgősségi ellátást jelent. Minden más esetben a gyakorlatban, amikor a szülő időpontot kér, rögtön jeleznie kell számára az orvosnak, hogy csak akkor jöhetnek, ha hozzák a 48 órán belüli PCR-tesztet. Azaz el kell menniük a családorvoshoz, aki megrendeli az Országos Mentőszolgálattól a vizsgálatot, s ha az elkészült, akkor a fogorvosnak 48 órán belül kell időpontot találnia a kezelésre.

Dúl Zoltán szerint ez nem biztos, hogy menni fog. Például egyetlen fog gyökérkezeléséhez legalább 3-4 alkalommal kell visszajönni az orvoshoz, és ezek közül, ami a 48 órán túli időpontra esne, annál elölről kell kezdeni a procedúrát. Dúl Zoltán azt mondta: mindez rendkívül nehéz helyzeteket okozhat a rendeléseken, különösen megnehezíti a gyermekek ellátását. A járvány már eddig is nagyon sok gyereket tartott távol a fogorvostól, érzékelhető, hogy emiatt már sokat romlott a fogazatuk és ezt a helyzetet az újabb akadály csak súlyosbítani fogja. 

Photo by Caroline LM on Unsplash
Photo by Caroline LM on Unsplash

(forrás: Népszava)

cimkék

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...