„A fő különbség a betegek alapvető tisztelete minden körülmény között”
A Telex cikksorozatában ezúttal kétlaki, hazatért vagy végleg külföldre távozott magyar orvosok mesélnek tapasztalataikról és mondják el véleményüket arról, hogyan lehetne javítani a hazai ellátáson.
„Az orvosok leterheltsége más országban sem sokkal kevesebb például a sürgősségi ellátásban. A háziorvosi ellátás vagy az ügyelet máshol is túlterheltséggel küzd, de az egészségügyi személyzet nem engedheti meg magának azt a hangnemet, amik a hazai intézményekben mindennaposak vagy mindenpercesek” – vélekedik dr. Török Zsolt, aki évtizednyi skóciai családorvosi és még több magyarországi tapasztalattal a több száz kétlaki magyar orvos egyike.
Hiányos a betegkommunikáció oktatása a legtöbb magyar orvosi egyetemen, dr. Sántha Judit nyugdíjas családorvos 30 évre visszanyúló svédországi tapasztalatai is ezt igazolják. Mint írja, Svédországban éveken át szervezett formában tanulta az orvos-beteg kommunikációt, a konzultáció felépítését. Ott a folyamat így fest:
- a beteget 2-3 percig figyelmesen hallgatni, megkérdezni, hogy mi aggasztja, mit vár el a konzultációtól;
- az orvos elmélyül az orvosi kérdésekben, és állandóan kommunikálva, hogy mikor mit és miért csinál, megvizsgálja a beteget;
- az orvos összefoglalja a beteg részét, a véleményét, a folytatásról szóló javaslatát, amit partnerként beszél meg a beteggel.
A kommunikáció nem mellékes tantárgy a svéd orvosi egyetemeken, már az első évtől tanítják és gyakorolják az orvostanhallgatók és vizsgáznak is belőle az utolsó évben – folytatja Sántha Judit. – Ott is kellett idősebb kollégákkal vitatkozni, akik a régi orvos- és nem betegcentrikus hozzáállással viszonyultak a betegekhez, de lassan rájöttek az orvosok, hogy a beteg inkább követi a tanácsokat, ha érti, miről van szó, ritkábban jön vissza ugyanazzal a panasszal, ha meghallgatták, hogy mitől fél, az orvos kevesebb fölösleges kivizsgálásnak fog neki, ritkábban ég ki, a konzultáció rövidebb lesz és mindkét fél elégedettebb” – sorolja. Meggyőződése, hogy a jó vagy legalábbis jobb kommunikációt meg lehet tanulni, és szerinte nagyon hasznos, ha a beteg visszajelez.
„A fő különbség a betegek alapvető tisztelete minden körülmény között” – mondja Fülöp Rita, aki jelenleg emlőradiológusként dolgozik Dániában, itthon pedig a magánszektorban helyezkedett el. Nagyon hasonló alapelvet fogalmaz meg Török Zsolt háziorvos-közgazdász is, aki évek óta ingázik Nagy-Britannia és Magyarország között. „Most Skóciában is dolgozom családorvosként és ott a patient first-elv érvényesül. A betegnek joga van például felvenni a teljes orvos-beteg konzultációt anélkül, hogy erről az orvos tud vagy előzetesen beleegyezik.”
Az eltérő mentalitás már a külsőségekben is tetten érhető: a skóciai egészségügyi intézetekbe belépve az első plakát, amit meglát az ember, az a „zéró tolerancia a verbális vagy fizikai abúzussal szemben”, függetlenül attól, hogy állami vagy magánintézményről van szó – mondja. Az orvosokat évenként értékelik, nemcsak szakmailag; ötévente minden orvost revalidálnak, amihez 50 véletlenszerűen kiválasztott betegtől és 15 kollégától kell az orvos asszisztenciájának visszajelzést gyűjtenie és leadnia. Az elvárások magyar szemmel magasak – Angliában ez a standard –, hiszen amellett, hogy az orvosnak rendesen kell bánnia a betegeivel, feddhetetlennek és korrupciómentesnek kell lennie. A protekció ismeretlen, egy orvost pedig akár már annyiért is felfüggeszthetnek, ha például egy családtagnak ír fel receptet. De nemcsak az orvosokra vonatkoznak szabályok, hanem a betegekre is. Skóciában az orvos akár meg is szakíthatja a vizsgálatot, ha a beteg nem megfelelően viselkedik, illetve a háziorvosnak jogában áll a rendszeresen agresszívan viselkedő betegét kijelentenie a praxisából.
A teljes információt ITT olvashatja
