A Duna mentén, világszínvonalon
2005. december 01. 00:00
Idén nyílt a Művészetek Palotája
Sokan szidták, már jó előre. Mondták róla, hogy csúnya betonmonstrum, úgy néz ki, mint egy gabonaraktár és egyáltalán: a hányatott múltú Nemzeti Színház tőszomszédságában épül – rossz ómen.
Aztán tavasszal elkészült. Először a diákokat, nyugdíjasokat, szemfüles zenerajongókat nyerte meg magának: amíg a templomhajónyi koncertterem oldalfalait, zengőkamráit nem sikerült számítógépes eljárással minden létező hangzásra optimálisan beállítani, csökkentett áron látogathatták a jól informált élelmesek a hangversenyeket – nagy részük megmaradt állandó publikumnak. Ezután a remek akusztika, no meg a program hírére még csak szállingózó első fecskéket nyűgözte le a jegyvásárlás kultúrája: a számítógépes nézőtér- demonstráció, az öltönyöskosztümös jegyárusok, kulturált segítőkészségük. Nem volt sor. Mindjárt a nyitáskor lehetett azonban jegyet kapni olyan, műfajukat tekintve rokonszenvesen változatos, azzal együtt lélegzetelállító koncertekre, mint a londoni filharmonikusoké vagy a Chopint játszó Bogányi Gergelyre, meg a Buena Vista Social Klub égisze alatt futó „mezítlábas dívára”, sőt a nagy öreg, Ibrahim Ferrer estjére – latin szenvedéllyel dobogott az egész karzat. Na, nem pár fillérért: a jegyárak – a jobb helyekre – bizony magasak voltak és maradtak. Világszínvonalúak. Viszont a program is az – némi berzenkedés után bólintottunk.
Sokan szidták, már jó előre. Mondták róla, hogy csúnya betonmonstrum, úgy néz ki, mint egy gabonaraktár és egyáltalán: a hányatott múltú Nemzeti Színház tőszomszédságában épül – rossz ómen.
Aztán tavasszal elkészült. Először a diákokat, nyugdíjasokat, szemfüles zenerajongókat nyerte meg magának: amíg a templomhajónyi koncertterem oldalfalait, zengőkamráit nem sikerült számítógépes eljárással minden létező hangzásra optimálisan beállítani, csökkentett áron látogathatták a jól informált élelmesek a hangversenyeket – nagy részük megmaradt állandó publikumnak. Ezután a remek akusztika, no meg a program hírére még csak szállingózó első fecskéket nyűgözte le a jegyvásárlás kultúrája: a számítógépes nézőtér- demonstráció, az öltönyöskosztümös jegyárusok, kulturált segítőkészségük. Nem volt sor. Mindjárt a nyitáskor lehetett azonban jegyet kapni olyan, műfajukat tekintve rokonszenvesen változatos, azzal együtt lélegzetelállító koncertekre, mint a londoni filharmonikusoké vagy a Chopint játszó Bogányi Gergelyre, meg a Buena Vista Social Klub égisze alatt futó „mezítlábas dívára”, sőt a nagy öreg, Ibrahim Ferrer estjére – latin szenvedéllyel dobogott az egész karzat. Na, nem pár fillérért: a jegyárak – a jobb helyekre – bizony magasak voltak és maradtak. Világszínvonalúak. Viszont a program is az – némi berzenkedés után bólintottunk.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
