Tudomány
A csecsemő fizikai bántalmazása a családban gyökerezik
Egy alig néhány hónapos apróság verésére, fizikai módszerekkel történő fegyelmezésére nemigen hozható fel ésszerű és elfogadható ok és magyarázat. Pedig vannak anyák, akik szerint a testi fenyítés már egészen fiatal korban elfogadható. Leginkább azok gondolkodnak így, akik maguk sem tapasztaltak kíméletes bánásmódot saját szüleik részéről.
A témával foglalkozó szakemberek testi fenyítésnek tekintenek minden olyan eszközt és módszert, melynek során a felnőtt – tipikusan a szülő – fizikai erőfölényét kihasználva fájdalmat okoz gyermekének azzal a céllal, hogy az általa elvárt irányba módosítsa annak viselkedését. Vannak országok (például Svédország, Spanyolország és Horvátország), ahol máris törvénybe foglalták, hogy a testi fenyítés nem megengedhető nevelési eszköz. A világ más pontjain azonban még korántsem látszanak a megegyezés jelei azzal kapcsolatban, hogy kezet emelhet-e gyermekére bármelyik szülő.
Egy ponton azonban a fenékre ütéssel kapcsolatban megengedőbb szakemberek is egyetértenek: minden körülmények között tilos nevelési célzattal ráütni vagy más módon fizikailag bántalmazni egy olyan korú gyermeket, aki még nem képes összefüggést találni az ok (saját viselkedése) és az okozat (fizikai büntetés között), hiszen enélkül a „nevelési” módszer aligha érheti el célját. Nem újkeletű megállapítás az sem, hogy a veréssel fegyelmezett gyermekeknél később jó eséllyel lépnek fel magatartási problémák, önértékelési zavarok, depresszió, és az ilyen gyerekek később könnyebben válnak maguk is verekedőssé vagy fordulnak a kábítószerek felé...
…és legnagyobb arányban közülük kerülnek ki azok a későbbi szülők, akik – a családi mintát a következő generációra továbbörökítve – maguk is megengedhetőnek tartják akár néhány hónapos apróságok verését is. Ez derül ki philadelphiai kutatók vizsgálatából, akik több mint 1200, többnyire szegényes körülmények között élő anyák körében mérték fel a problémát. A Pediatrics című lap augusztusi számában arról számolnak be, hogy a megkérdezett anyák 19 százaléka számára volt kézenfekvő, hogy a verés is a szülői „fegyvertár” része, és 14 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy már 11 hónapos gyermekénél sem vonakodik alkalmazni e módszert.
A jelenség hátterét kutatva egyértelműen kiderült, hogy nincs másról szó, mint hogy a szülő akként nevel, ahogyan saját szüleitől látta: a gyermekként rendszeresen vert, szidalmazott vagy szexuálisan zaklatott nők körében másfélszer nagyobb volt azok aránya, akik aztán már csecsemőkorban kezet emelnek saját gyerekükre, mint azok esetében, akik gyermekkorukban nem éltek át ilyesmit.
Csak akkor várható javulás e téren, ha a szakemberek már a terhesgondozás során különös figyelmet fordítanak azokra az anyákra, ahol a családi előzmények alapján valószínűnek látszik, hogy a születendő gyermek már igen korán fizikai bántalmazás áldozatává válhat. Fontos, hogy a várandós gondozásában közreműködő szakemberek megtalálják a módot a generációkon átívelő hibás nevelési lánc megszakítására.
Dr. Simonfalvi Ildikó
