A bőrdaganatot legtöbbször a beteg ismeri fel

− Hogyan alakult az utóbbi években a bőrgyógyászati daganatok előfordulása és halálozása? Mit tehet a prevenció, és mit a terápia a halálozás csökkentésében?

A várható élettartam folyamatos növekedésével a rosszindulatú bőrdaganatok közel 90%-át kitevő hámeredetű basalioma és laphámkarcinoma incidenciájának emelkedése jósolható. Azonban világszerte – egy-két kivételtől eltekintve − folyamatos növekedést észlelünk a bőrdaganat okozta halálozás legnagyobb hányadáért felelős melanoma gyakoriságában is. A kivételek között követendő példaként említendő Ausztrália, ahol a melanoma igen magas előfordulási gyakorisága már évtizedekkel ezelőtt komoly prevenciós lépéseket tett indokolttá, melynek következtében az elmúlt tíz évben már a festékes daganatok számának érezhető csökkenése tapasztalható. Már az óvodáskorúaknál központi kérdéssé vált a helyes napozási és fényvédelmi szokások elsajátítása, és felvilágosító kampányok sora erősítette a laikusok ismereteit a bőrdaganatok korai jeleiről. Mindezek hatásaként az európai átlaghoz viszonyított háromszoros incidencia ellenére igen alacsony halálozás jellemezte már korábban is a déli kontinens epidemiológiai adatait. Ausztrália példája mindenképpen azt mutatja, hogy a primer és szekunder prevenció megerősítése igenis hatékony lehet a melanoma megelőzésében.

Az orvosok nagyobb része még napjainkban is olyan gyógyíthatatlan daganatnak tartja a melanomát, mely néhány hónapon belül véget vet a beteg életének. Szerencsére már az áttétes melanomában szenvedők kezelésének lehetőségei is szignifikánsan megváltoztak, számottevően megnövelve e betegcsoport túlélését. A molekuláris biológiai és immunológiai alapkutatások eredményeként az elmúlt nyolc évben nyolc innovatív készítmény − köztük immunonkológiai szerek és célzott kezelések – került fel a dermatoonkológiai terápiás palettára. A bőrgyógyász onkológusok játszottak úttörő szerepet az egyre szélesebb indikációs körben alkalmazott immunonkológiai terápiák bevezetésében. Az immunellenőrzőpont-gátlószerek közül a PD1-gátló nivolumab és pembrolizumab metasztatikus melanoma indikációban nyert elsőként törzskönyvet, és manapság a tüdőrákok speciális formáitól kezdve a fej-nyaki és uroonkológiai daganatokon át a Hodgkin-kór kezelésében is alapvetően fontos szerepet kaptak. Az egyénre szabott kezelési lehetőségek mindenképpen biztos alappilléreket jelentenek a melanoma okozta halálozás jelentős javítására, azonban a legbiztosabb gyógyulási lehetőség napjainkban is a megelőzés, illetve a korai diagnózis felállítását követően elvégzett korrekt sebészi kezelés.

− A melanoma szűrése nem lenne nehéz, mégsem valósul meg teljeskörűen. Milyen intézkedéseket javasolna az átszűrtség növelésére?

Napjainkban a családorvosok és gyerekgyógyászok feladatát képezi a daganatok, köztük a bőrdaganatok szűrése is hazánkban. A probléma azonban az, hogy az alapellátás túlterheltsége miatt gyakran még odáig sem tudnak eljutni, hogy egyáltalán a beteget levetkőztessék a vizsgálat során, ezáltal esélyt teremtve a bőrön lévő gyanús képletek észleléséhez. Sokszor hallom orvoskollégáktól, hogy nagyon egyszerű a bőrgyógyászok dolga, mert nekik „csak rá kell nézni” a beteg bőrére, hogy megmondják, mi a baj. Mellesleg a „csak rá kell nézni” mondat a bőrgyógyászok Achilles-sarka. Ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor vajon miért látunk ennyi előrehaladott daganattal diagnosztizált melanomás beteget, aki mellesleg rendszeres orvosi kezelés alatt áll társbetegségei miatt? Sajnos ránézni nem elég, látni is kell a problémát és megfelelő onkológiai éberséget tanúsítani minden szakma részéről. A melanoma saját tintájával írja üzenetét a bőrre, csak el kell tudnunk olvasni, mondta Davis, ausztrál bőrgyógyász. Mindenképpen a graduális oktatásban, szakmai továbbképzésben és a laikusok felvilágosításában látom a leghathatósabb lehetőséget abban, hogy a betegek minél hamarabb kerüljenek megfelelő diagnosztikai lehetőséget és korszerű kezelést biztosító bőronkológiai centrumba. Sarkalatos pont, hogy a betegek ismereteit is gyarapítsuk, hiszen manapság is a leggyakrabban maga a beteg „diagnosztizálja” önmagának a gyanús léziót, ezt követik a családtagok. Jóval kisebb az egészségügyi személyzet vagy bőrgyógyász által felfedezett daganatok aránya. A probléma ott van, hogy a gyanú ugyan felmerül, de mégsem fordul a beteg orvoshoz, hanem fél-egy évet vár, majd a hosszas bőrgyógyászati előjegyzési idő miatt további 1-2 hónappal nő a késlekedés ideje. Fontosnak tartom, hogy a gyermek- és családorvosok segítsék a kockázati csoportok kiemelését, gondozását, így az atípusos anyajegy szindrómában szenvedők, szervtranszplantáltak és egyéb immunszuppresszált páciensek, valamint a kültéri munkájuk miatt veszélyeztetettek rendszeres ellenőrzését és szakorvoshoz irányítását. Sajnos a populációalapú szűrés lehetőségét jelenleg nem tartom kivitelezhetőnek a bőrgyógyászati szakma kapacitásának időbeli korlátai miatt. A jövőben a teledermatológiában mindenképpen látok perspektívát ezen a téren.

− Mennyire megoldott a kiszűrt betegek onkológiai ellátása és követése?

Az esetek jelentős hányadában a melanomás betegek korrekt és szakszerű ellátásban részesülnek, azonban ezen a téren is vannak hiányosságok. A sebészek körében még mindig nem természetes, hogy bőrgyógyászati vélemény nélkül nem távolíthatnak el sem lézerrel, sem kimetszéssel bőrelváltozást. Mi több, patológiai véleményezésre kell küldeni minden biológiai mintát, amit betegről leveszünk. Jóval nagyobb probléma azonban, hogy az áttétes melanomák felismerését követően a páciensek számottevő része még mindig nem kerül azonnal melanomacentrumba, ahol azonnal a legmodernebb személyre szabott kezelésben részesülhet. Manapság kemoterápiával kezelni első vonalban egy melanomás beteget – néhány kivételtől eltekintve − szakmai hibának számít, ezáltal megfosztva a beteget jó életminőségben eltölthető évektől. Az eredményes kezelés, a sok jó állapotú, hosszan túlélő beteg azonban egyre nagyobb terhet ró az ellátó onkológiai rendszerre. Egyelőre lelkes onkodermatológus-csapat felügyeli e betegcsoportot, de a túlterheltség jelei országszerte megjelennek az ellátórendszerben.

− A bőrgyógyászati autoimmun betegségeket ma már nem csak a bőrt érintőnek tartjuk, inkább rendszerbetegségekről beszélünk. Milyen az együttműködés a reumatológusokkal, gasztroenterológusokkal, szemészekkel az esetek felderítése és komplex ellátása érdekében?

Egyre nagyobb szükség van a különböző multidiszciplináris teamek létrehozásához és együttműködéséhez mindenféle betegcsoport, így az autoimmun betegek kezelésében is. Környezetemben, Szegeden kiváló együttműködést tapasztalok ezen a fronton. Részben azért is látok bele, mert a melanomás betegek kezelése során használt immunonkológiai szerek mellékhatásai különféle autoimmun jellegű mellékhatások, így sokszor igénybe vesszük e munkacsoportok segítségét. Sokoldalú továbbképzési lehetőség mindannyiunk számára megismerni a társszakmák új diagnosztikus és terápiás eljárásait.

− Minden szakterületen orvos- és ápolóhiányról hallunk. Mit tesznek a gyakorló bőrgyógyászok azért, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyék a szakmát?

Jelenleg Magyarországon 600-nál több bőrgyógyász szakorvos dolgozik, mely európai viszonylatban magas szám. Tekintettel arra, hogy magánrendelés keretében sokan pótolni tudják az állami ellátásban kapott alacsonyabb bért, így a bőrgyógyászok körében nem látom különösebb problémának a külföldre vándorlást. A gond azonban ott van, hogy az akadémiai szféra kevésbé vonzó a fiatalok számára, és egyre kevesebben képzelik el a jövőjüket még a legtehetségesebb hallgatók közül is az egyetemen. A tehetséggondozás nagyon fontos számunkra. Magam évtizedek óta veszek részt a TDK-hallgatók munkájának irányításában. Büszkén mondhatom el, hogy nagy részük már szakorvosként dolgozik szerte az országban. Sajnos akad közülük egy-egy, aki külföldön szolgálja a betegek gyógyítását. Rájuk is őszinte büszkeséggel gondolok, hisz mindannyian kiválóan megállják helyüket a munkában.

− Milyen a humánerőforrás-helyzet a bőrgyógyászatban?

A bőrgyógyászat egyre jobban szubspecializálódik az utóbbi időben. A kozmetológia területén például mindenfelé kiváló ellátottságot látok Magyarországon, azonban az onkológia, a klinikai immunológia, sebkezelés, STD betegségek és gyermekbőrgyógyászati ellátásban dolgozók körében egyre nagyobb hiányosságot látok a humánerőforrás tekintetében.