"Nem lehet tovább fedő alatt tartani az elégedetlenséget"
Ha az orvosok kimennek az utcára, az különleges, mert nagyon nehéz őket rávenni, hogy csoportosan képviseljék az érdekeidet – mondta a 24.hu-nak Srádi Péter, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke.
A MOSZ az orvoskamarával együtt szervezi a szombati orvostüntetést. A szakszervezeti vezető szerint sok olyan kollégája van, akik nem szeretnének ilyen egészségügyben dolgozni, és vannak olyanok is, akik joggal tartanak retorziótól, ha részt vesznek a demonstráción. A kormány igyekszik orvosellenes közhangulatot teremteni – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a tüntetés szakpolitikai okokra vezethető vissza. Srádi Péter szerint a tüntetésen kívül vannak keményebb nyomásgyakorló eszközök is a kezükben.
(...) Miért döntöttek úgy, hogy a MOK mellé állnak, és részt vesznek a szombati tüntetés szervezésében?
Többször próbáltunk tárgyalni a kormányzattal, több nehézséget szerettünk volna az ágazatvezetés elé tárni, de a szakszervezettel nem igazán akartak tárgyalóasztalhoz ülni. Amióta MOSZ-elnök vagyok, csak egyszer volt lehetőségünk egy egyeztetésen részt venni, a kamara delegációjában. Úgy láttuk, hogy ebben nincs előrelépés. Annak ellenére sem, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony törvény előírja az érdekegyeztető fórumot, ami soha nem működött, pedig kértük, hogy legyen. Ezért is döntöttünk úgy, kilépünk a tárgyalóasztal mögül a fényre. Az, hogy milyen az egészségügy, nemcsak az orvosok, ápolók, hanem a betegek, és az egész társadalom problémája is. Szerettük volna arra felhívni a figyelmet, hogy ami most van az egészségügyben, az nem tartható és nincs rendben.
A tüntetés után jobb lesz?
Ha egységesen orvosként, szakdolgozóként vagy betegcsoportként fel tudunk lépni az egészségügy érdekében, akkor könnyebben meghallja a hangunkat az ágazatvezetés, és leül velünk tárgyalni. Ebben szeretnénk a lakosság segítségét kérni, hogy ne lehessen megkerülni az ágazati szereplőket, hanem foglalkozni kelljen az egészségügy problémájával, és most kelljen azzal foglalkozni.
Az orvoskamara rengeteg problémát felsorolt, például azt, hogy sokkal több pénzt kell fordítani az egészségügyre. Ön mit tart a legégetőbb problémának?
Az egyeztetés hiányát, mert rengeteg komplex problémát nem orvosol a pénz. Csak az, hogy pénzt tesznek a rendszerbe, nem oldja meg az egészségügy bajait. Strukturális átalakításra van szükség. Mi azt kérjük, hogy ha bármi ilyen változtatás van, az egyeztető fórumon keresztül történjen. Igen, a pénz nagyon fontos, merta munkakörülmények elfogadhatatlanok, az egészségügy nem vonzó szakma, és nem látni, mi lesz tíz év múlva. Nincs megtartó ereje a rendszernek.