hirdetés
2024. december. 19., csütörtök - Viola.

"Az ügyeletben egy orvosnál átlagosan óránként egy beteg jelenik meg"

Az új ügyeleti rendszer jól működik: átláthatóbb, a betegeknek kényelmesebb, és az orvosoknak a korábbiakhoz képest magasabb óradíjjal járó, kisebb, vállalható terhelést jelent, mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az ügyeleti rendszer átalakításának tapasztalatairól beszámolva a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Rétvári Bence közölte, az orvosi kamara megpróbált az új ügyeleti rendszer körül "feszültséget gerjeszteni", próbálta az orvosokat minden eszközzel, akár etikai eljárással is fenyegetve távolt tartani attól az ügyelettől, amelyet az orvosok hagyományosan mindig is adtak, kiemelve: az új rendszerben havi egy-két napot kell ügyelni. A rendszert igyekeztek támadni politikai oldalról, továbbá megkérdőjelezték, elegendő-e az a háromszáz helyszín, ahol az ügyelet megvalósul. Azt látni, hogy elegendő, hiszen minden adat azt mutatja, hogy az ügyeletben egy orvosnál átlagosan óránként egy beteg jelenik meg, közölte az államtitkár.

Elmondta, az új ügyeleti rendszerben az orvosoknak nem kell a betegek hívásaival foglalkozniuk, hiszen azok egy központi számra érkeznek, és nincs sorban állás, nincs tumultus. Rétvéri hangsúlyozta, hogy az új rendszer a betegeknek kényelmesebb, hiszen csak a 1830-as központi telefonszámot kell hívniuk.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (eeszt) mobilapplikációjának átalakításáról szólva az államtitkár elmondta: a koronavírus oltási igazolványa digitális változatának applikációját több mint 2,1 millióan töltötték le a telefonjukra, és ezt új egészségügyi funkciókkal bővítik. Első lépésként már ellenőrizhetők a felírt, felhőben lévő e-receptek, mondta Rétvári Bence, hozzátéve: a gyógyszer elnevezése mellett a felíró orvos neve, az adagolás, a kiszerelés, valamint a receptek érvényességi ideje is látható. Ezt szűk egy hete vezették be, és már 25 ezren kipróbálták.

Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában közölte, következő lépésként a mobiltelefonos alkalmazásban a leletekkel bővülhetnek majd az elérhető adatok.

(forrás: MTI)

Könyveink