hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Schmitt Pál a doktori címét is elvesztette

Szerdáról csütörtökre felgyorsultak az események az államfő plágiumügyében. Miután a Hallgatói Hálózat a Semmelweis Egyetemen demonstrált, napvilágra került a vizsgálóbizottság ügyvéd tagjának különvéleménye, megszólalt az akadémia elnöke is, s a vezető kormánypárti napilap is távozásra szólította fel Schmitt Pált. Az egyetem doktori tanácsa pedig már csütörtök reggel döntött, hogy az elnök doktori címének visszavonását javasolja, amit kora este az egyetem szenátusa is jóváhagyott.

A Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái szerdán délután a rektori hivatal vezetőivel tudtak beszélni, akik telefonon közvetítettek az egyetem rektora és a demonstrálók között.  Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat egyik tagja az egyetem épületéből távozva a sajtó képviselőinek elmondta: "elfogadhatatlannak tartják, hogy bárki megtarthassa doktori címét egy ilyen disszertációval". Kóbor Andrea hozzátette: az intézmény rektori hivatala a demonstrálókat arról tájékoztatta, hogy a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökön délelőtt 11 órakor összeül, és döntés születhet az államfő 1992-ben megszerzett doktori címének esetleges visszavonásáról. A HaHa aktivistája azt is elmondta, hogy az intézmény rektorával annak ígérete szerint csütörtökön délután személyesen találkozhatnak.

A Hallgatói Hálózat kilenc aktivistája arra készült, hogy  az épületben tölti az éjszakát. Kóbor Andrea ezzel kapcsolatban elmondta: így kívánnak nyomást gyakorolni a csütörtöki döntésre. Mint mondta: elsősorban arra várnak választ a rektortól, hogy kinek a felelőssége Schmitt Pál doktorijával kapcsolatos helyzet kialakulása, illetve miért nem vállalja a döntést az egyetem.  

Kóbor Andrea a sajtó képviselőinek kérdésére válaszolva elmondta, hogy az épületben tartózkodó aktivisták egyike sem a Semmelweis Egyetem hallgatója. Kóbor Andrea tájékoztatása szerint este hat óráig nem történt rendbontás és rendőri intézkedésre sem volt szükség.  Korábban az épületben lévő HaHa aktivisták az épület ablakaiból molinókat lógattak ki, ezeken egyebek mellett olyan feliratok szerepeltek: "a gerinc nem törzsanyag", illetve "a plágium a tudományos közösség elárulása".

A rektorra várvaAz eseményekről a Semmelweis Egyetem közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy a Hallgatói Hálózat nevű hallgatói szervezet szerdán jelent meg a Semmelweis Egyetem Rektori Hivatalában azért, hogy egy "kompetens személlyel" találkozhassanak. Mint írták, a Semmelweis Egyetem ezt a lehetőséget oly módon biztosítja, hogy az egyetem rektora csütörtök délután fogadja a hálózat képviselőit. Ennek nyomán többen elhagyták az épületet, a hálózat kilenc képviselője azonban úgy döntött, hogy az épületben tölti az éjszakát. "Ehhez számukra az egyetem megfelelő körülményeket biztosít" - tették hozzá.

Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításainak összefoglalóját  kedden tette közzé honlapján az egyetem. E szerint "ha nem is szabálytalanságra, azonban mindenképpen formai hibára utal a dolgozatra általában jellemző szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya, melyre a témavezetőnek, illetőleg a bírálóknak még a felkészülés idején, illetve az elő-opponensi véleményben fel kellett volna hívnia a figyelmet".

A bizottság kitért arra, hogy a dolgozat a 34. oldalától az 50. oldaláig "teljes szövegazonosságot tartalmaz" Klaus Heinemann egyik írásával, további 180 oldal pedig részleges egyezést mutat egy Nikolaj Georgiev-munkával.

Az összegzésben az olvasható: a doktori eljárás - eljárási hiányosságokkal ugyan, de - formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze - írták, hozzátéve: a TF szakmai hibát követett el, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.

A jelentést megismerő államfő, aki jelenleg Koreában tartózkodik, szerdán az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte a vizsgálat eredményét: "ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint". Megnyugtatásul azt is hozzáfűzte: "ha ők azt mondták, hogy tartalmilag és formailag a húsz évvel ezelőtt, hangsúlyozom, kisdoktori dolgozatom megfelelt, akkor én ezt így elvállalom, fölvállalom, és többé ezzel nem nagyon kívánok foglalkozni".

A Schmitt-jelentést a Semmelweis Egyetem rektora még kedden elküldte nemzeti erőforrás miniszternek tájékoztatásul, valamint állásfoglalás céljából. Réthelyi Miklós viszont illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a tényfeltáró bizottság jelentését.
"Jóllehet az egyetem álláspontja szerint a fenntartó nemzeti erőforrás miniszter figyelmét elkerülte, hogy a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag az ő joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét - valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is -, a törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az egyetem tudomásul vette" - írta az egyetem szerdai közleményében.

FRISSÍTÉS:

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a plágiumgyanú felbukkanása idején még úgy nyilatkozott, hogy az akadémiának nincs dolga az esettel,  szerdán este  „az intézményhez érkező nagyszámú sajtómegkeresésre válaszolva” nyilatkozatban reagált a fejleményekre. Pálinkás József így fogalmaz:

„A Schmitt Pál kisdoktori címével kapcsolatos, minden bizonnyal politikai indíttatású ügy mára nemzetközi botránnyá dagadt, amely súlyos károkat okoz Magyarország és a magyar tudományos közélet számára, abban az esetben is, ha doktori címe nem minősül tudományos fokozatnak, és azt a rendszerváltás előtti idők nem példa nélküli eljárása szerint szerezte meg. A tudomány képviselői és a közvélemény fokozott várakozásától kísért vizsgálóbizottsági jelentés világosan feltárta a tényeket. A történtekért nyilvánvalóan mind a doktori értekezés szerzője, mind a dolgozatot akkor gyorsan és gondatlanul elbírálók felelősek. A politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy ez a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okozó ügy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon.”

Csütörtökre virradóra a Semmelweis Egyetem honlapján nyilvánosságra hozták a plágium-ügyet vizsgáló bizottság külső tagja, Fluck Ákos ügyvéd különvéleményét is. Ebben egyebek mellett azt írja: javasolt megvizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét és módját, figyelembe véve a közjogi méltóságával együtt járó védettség adta korlátokat.

A Schmitt Pált támogató politikai tábor hangulatában is fordulatot jelez, hogy a Magyar Nemzet csütörtökön már lemondásra szólítja fel a köztársasági elnököt.Így zárul a szerkesztőségi állásfoglalásuk: "Ez a harc megnyerhetetlen. Az intézmény rombolása, a tisztességes közéletbe vetett hit porladása így megállíthatatlan. Világos ez, mint az egyszeregy. És gondoljunk csak bele, hogyan beszéljen ezek után tisztességről, becsületről, hitelességről politikus ebben az országban? Hogyan állíthatnánk azt, hogy ez most már nem az a bizonyos következmények nélküli ország? Azzal kezdtük, Schmitt Pál elmulasztotta a nagy lehetőséget. De a döntését bármikor átgondolhatja. Minél később teszi, annál rosszabb lesz. Neki és nekünk."

A LEGFRISSEBB:

Rögtönzött tájékoztató a Semmelweis EgyetemenA Semmelweis Egyetem doktori tanácsa a tervezettől eltérően már csütörtökön reggelt összeült. „A testület indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását” - jelentette be Tulassay Tivadar rektor a tanácskozást követően újságírók előtt. A bejelentést a Hallgatói Hálózat szerda délután óta az egyetem épületében demonstráló tagjai tapssal, ovációval fogadták. Mint a rektor elmondta, a tanács szavazattal rendelkező huszonkét tagja közül tizennyolcan voltak jelen az ülésen, közülük tizenhatan szavaztak igennel, ketten nemmel.  Az egyetem szenátusa délutánra tűzte napirendre az ügyet.

Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be csütörtökön kora este a testület ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora. A szenátus 33 igen és 4 nem szavazattal döntött a doktori cím visszavonása mellett.  Tulassay Tivadar közlése szerint az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak. (Az egyetem közleménye itt olvasható.)


(forrás: MTI, Semmelweisz Médiasarok)
hirdetés

Könyveink