hirdetés

35 milliárdos támogatás az egészségipari gyártó vállalatoknak

Szeptemberben 35 milliárd forint értékben pályázati felhívást tesz közzé a szaktárca a hazai egészségipari gyártók fejlesztése érdekében, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

György László hozzátette, hogy a támogatás része az összesen 85 milliárd forintos egészségipari fejlesztési koncepciónak. Lengyel Györgyi egészséggazdaságért felelős miniszteri biztos stratégiai fontosságúnak nevezte az egészségipar fejlesztését. Szavai szerint a járványügyi helyzet is megmutatta, hogy az ellátásbiztonság milyen fontos, nemcsak veszélyhelyzetben, hanem a mindennapokban is az egyik legfontosabb közügy.

2018 ősze óta zajlik a kormányzati munka a háttérben, az egészségipari átfogó stratégiának megalkotása az elmúlt hónapokban láthatóvá vált mindenki számára. Lengyel Györgyi elmondta: a stratégiai törekvésekkel összhangban állnak a kormány döntései mind a Pénzügyminisztériumnál lévő 50 milliárd forintos támogatás, mind pedig az ITM költségvetésében szeptembertől rendelkezésre álló egészségipari gyártóvállalatok támogatását szolgáló 35 milliárd forintos támogatás. Ezt az összeget a hazai kapacitások fejlesztésére fordítják, amely biztosítja a vállalatok technológiai előre lépését, a 21. századi egészségügyi ellátás szolgálatát, ezen keresztül a lakosság ellátásának biztonságát olyan termékekkel, amelyek a járványügyi védekezés, a veszélyhelyzet idején  kulcsfontosságúak.

Ismertette, hogy a stratégiát a nemzetközi gyakorlatok megvizsgálása alapozta meg, emellett megkérdezték az ágazati szereplőket, intézményeket, orvostudományi képzést folytató egyetemeket, kutatóközpontokat és a társminisztériumokat is. A 35 milliárd forintos keretösszeg számszerűsítésekor a német kormány hasonló célokra fordítandó összegét viszonyították GDP (bruttó hazai termék) arányosan.  Közölte: az egészségipari cégek körében elvégeztek egy nagymintás kutatást is: kiválasztottak 6677 céget, amelyek főtevékenységük, vagy legalább két melléktevékenységük szerint egészségipari vállalkozásnak tekinthetők. Ezek 73 százaléka, 4896 számít működő cégnek. Elemezték a vállalkozások termékpalettáját, erősségeiket, támogatandó területeiket, ezzel párhuzamosan készült egy terméklista arról, hogy mit vásárol egy egészségügyi intézmény.

Ezek alapján a felhívásban négy támogatási célcsoportot jelölnek majd meg: az első típusú támogatási célcsoportba azon egészségügyi vállalkozások tartoznak, amelyek jelentős gyártási, fejlesztési potenciállal vagy ígéretes projektötletekkel rendelkeznek már most is. A második célcsoportot azon vállalatok jelentik, amelyek az egészégiparnak alapanyagokat, alkatrészeket gyártanak vagy veszélyhelyzetben gyorsan át tudnak állni az egészségiparban használatos termékek gyártására. Nyitva áll ez a pályázat a harmadik csoportban azoknak, akik termelékenységjavításra, technológiai váltásra, irányításmenedzsment fejlesztésre vagy energiahatékonyságra irányuló beruházást kívánnak megvalósítani. A negyedik célcsoport pedig olyan kutatás-fejlesztési projektek támogatását jelenti, amelyekkel az elmúlt időszakban, főleg a veszélyhelyzet során lehetett találkozni, de komoly innovációs teljesítményt jelentenek és rövid időn belül valamilyen termékben tudnak megjelenni.

A támogatandó projektméretet még nem határozták meg, ez függ a beérkező pályázatoktól is, az viszont eltökélt céljuk, hogy a támogatási intenzitás maximum 50 százalék legyen, tette hozzá a miniszteri biztos.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...