hirdetés

2020-ra nem lesz kábítószermentes az ország

Utópisztikus célkitűzés

A kormány 2013-ban fogadta el az új nemzeti drogstratégiát, amelyben az a célkitűzés is szerepelt, hogy 2020-ra kábítószermentes legyen az ország. A szakemberek mindezt már három éve utópisztikusnak minősítették, írta a Magyar Nemzet.

A ma hozzáférhető adatok szerint egyenesen katasztrófa vár az országra, ha a döntéshozók nem változtatnak villámgyorsan a stratégián.

Csak egyetérteni lehet a Ténytár című blogon a múlt héten megjelent elemzéssel, amely szerint a drogkérdéshez való kormányzati hozzáállásra az elmúlt években a hozzá nem értés, az álszentség és az elavult módszerek erőltetése volt a jellemző, írja az MNO. A drogmegelőzési költségvetési forrásokat drasztikusan megvágták. Míg 2004-ben még 1,8 milliárd forintot fordíthattak erre a célra a szakemberek, 2010-ben ez az összeg már nem érte el az egymilliárdot, és 2011-ben már csak 300 milliót, 2014-ben pedig 400 milliónál valamivel kisebb összeget költhettek megelőzésre.

A rendőrségen ugyanakkor megszüntették az önálló kábítószer-bűnözés elleni egységeket: ma más, nem önálló egységek folytatják a sziszifuszi küzdelmet. A Budapesten tavaly a rendőrség által lefoglalt kábítószer-mennyiséghez egy adalék. 1998-ban a cikk írójának mondta egy neves szakember, hogy csak a fővárosban egy-egy hétvégén egymilliárd (!) forint értékű kábítószer fogy. Nincs okunk azt hinni, hogy azóta megjavultak a drogfogyasztók és kevesebb szert használnak, mint korábban. Sőt, az adatok szerint 2007 és 2013 között mintegy 50 százalékkal nőtt a drogfogyasztás.

(forrás: Magyar Nermzet)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...